Az Örök Menyasszony [Befejezett]

11.

Rob végig az egy órás úton arról beszélt,hogy hogyan pakoljuk majd fel a szekrényeket az utánfutóra. Őszinte leszek, nem nagyon figyeltem. Jason járt a fejemben,hogy vajon mit csinál. Hiányzik a csókja,és az ölelése. Tudom tudom,alig huszonnégy órája váltunk el egymástól, de ilyen a szerelem nem? Ha nincs mellettünk, csak rá gondolunk, és várjuk hogy újra együtt legyünk.

- Megjöttünk.- állt meg az autó.

- Remek.- mosolyogtam.

- Anyám már észre vett minket.- mondta nevetve, és mutatott a házuk felé, ahonnan Amy nénje vigyorogva közeledett felénk, gyors léptekkel. Kiszálltam a kocsiból nagy mosollyal az arcomon.

- Szia nénikém.- köszöntem vidáman.

- Szervusz Lucy. Meseszép vagy, mint mindig.- ölelt át vigyorogva.- Rég láttalak.- tolt el magától, a vállamnál tartva.

- Igen. Utoljára az elcseszett,majdnem esküvőmön.- sóhajtottam,és vonallá préselve a szám néztem rá.

- Ne itt kint álldigáljuk, menjünk már be!- szólalt meg Rob,ezzel terelve a témát.

- Sütöttem sütit, és van ebéd is.- szedte a lábát Amy.

- Oh nem kellett volna, csak Rob cuccaiért jöttünk.- mondtam.

- Te nem mondtad neki?- rosszallóan nézett fiára.- Még tegnap kértem a fiam, hogy maradjatok ebédre, és boldogan beleegyezett. - kicsit ledöbbentem.-Gyere, úgyis rég voltál itt,és most legalább tudsz mesélni magadról!- mosolygott folyamatosan az arcomba. Amy elindult befelé, Rob pedig indult utána.

- Rob.- érintettem meg a karját.

- Igen?- mosolygott.

- Nem erről volt szó.- mondtam.

- Tudom, de mire felpakolunk a kocsira,addigra ebéd idő lesz. Legalább nem éhgyomorral kell majd lepakolni nálunk.- magyarázta meg.

- Na jöttök?- jelent meg újra Amy az ajtóban.

- Persze, csak megbeszéltük, hogy ha visszaértünk Lucy a ruháimat a saját kocsijával viszi majd a lakáshoz.- ment befelé Rob.

Körül néztem az utcán. Talán, jó ha kétszer voltam náluk, mióta ideköltöztek. Igaz, hálisten sosem volt itthon Rob, amikor én is jöttem.  Beljebb mentem, a házban is szétnéztem. Rend, és tisztaság. Akár csak anyáméknál. Meglátszik hogy testvérek. Ahogy lépkedtem, meghallottam Rob hangját az emeleten. El is indultam fel felé a lépcsőn.

- Először ezt visszük le.-mutat egy szekrényre.

- Lucy elfogja bírni?- kérdezi az anyja.- Apád nincs itt hogy segítsen.

- Tudom,azért hívtam Lucyt.- mondja az anyjának.

- Ne aggódj nénikém,elbírom!- nyugtattam meg.

- Rendben. Ha kell segítek én is.- ajánlja fel.

- Nem. Anya, te csak ne emelgess!- szól rá Rob.

- Igaza van Robnak. Megoldjuk ketten. Pihenj kicsit!- simítottam meg a karját.

- Ahogy akarjátok. A konyhában leszek.- ment ki az ajtón.

- A konyhában nem éppen pihenni szoktak.- hitetlenkedve rázta a fejét Rob, ezen nekem is nevetnem kellett.- Valószínűleg süt még egy sütit mire végzünk.- nevetett Rob.

- Igen,az lehet. Na csináljuk?-kérdeztem.

- Itt és most? Anyám lent van a konyhában,bármikor bejöhet.- értetlenül nézett rám,én meg döbbenten rá.-Nyugi csak vicc volt.- nevetett, de számomra nem volt vicces.

- Ha ha ha. Nagyon vicces vagy.- fintorogtam.- Pakolunk vagy sem?- kérdeztem kicsit ingerülten.

-Jól van,jól van. Akkor döntöm a szekrényt. Azt a felét fogod te,én meg ezt,és én megyek háttal lefele a lépcsőn.- magyarázta.

Szép lassan, komótosan lehordtuk az össze cuccát,ami fel fért az utánfutóra. Mivel az ágy már nem fért fel,vagyis a matrac, így holnap is jön. Viszont egy matrac miatt rám nincs szükség.

-  Akkor holnap én már dolgozhatnék is.- törlöm le az izzadság cseppeket.

- Hát,arra gondoltam,- húzta a száját.- hogy amíg eljövök a matracért

- Rob mit szeretnél? Nyögd már ki! - szóltam rá.

- Csak azt szeretném, hogy. Tudod én pasi vagyok,nem szeretek takarítani,és segíthetnél!- nézett rám félve a választól.

- Komolyan Rob? Takarítsak nálad? Ez lesz majd minden hétvégén?- hitetlenkedek.

- Dehogy is, csak most. - mondta.

- Rendben, de most először és utoljára.- mondtam határozottan.

- Kész vagytok?- törölgette a kezét egy konyharuhába Amy, az ajtóban állva.

-Igen.- válaszoltam,és mosolyogva indultam be.

- Mossatok kezet, és gyertek enni!- mondta Amy,közben pedig már a tányérokat vette elő. Bementem a lenti mosdóba kezet mosni. Már indultam ki, amikor az ajtóban Robba botlottam. Próbáltuk kikerülni egymást,majd megadva magam félre álltam. Az unokatestvérem feltűnően közel ment el mellettem. Kissé zavarba ejtett, és idegesített is.
Az ebédnél végig kerültem a szemkomtaktust, és próbáltam csak Amyvel beszélgetni. Közben végig éreztem hogy Rob engem figyel. Nem tudom mi van vele, vagy velem. Velünk.

Halihó

Szeretném ki kérni a véleményeteket,mert nem érzem 100%-osan ezt a történetet, ugyanis a háttérben új sztorin dolgozom.😊
Attól tartok, hogy esetleg nem tetszik nektek. Nem nagyon szoktam de most biztatást szeretnék kérni. Ha tetszik írjátok meg! Ha nem akkor azt. Köszönöm

😘