Az Örök Menyasszony [Befejezett]

6.

A hétvégén nem találkozok Jasonnel, de az nap este csókkal váltunk el. Telefonon beszéltünk ma már. Most viszont a szüleimhez megyek látogatóba. Nem laknak messze, csak húszperce tőlem. Szokatlanul csinosan öltöztem fel. Ilyen kedvem volt ma. Ehhez biztosan köze van Jasonnek.

Befordulok az ismerős utcába,majd nem sokkal később a garázs elé parkolok le. Megfogom a táskám,kiveszem a kulcsot és kiszállok a kocsiból. Ekkor tűnik fel, hogy még egy autó pakol a ház előtt.

- Sziasztok.- köszönök be hagosan,amikor belépek az ajtón.

- Szia kicsim.- ölel meg anyám.

- Hogy vagytok?- mosolygok kedvesen.

- Képzeld itt van az unoka testvéred.- meséli vidáman.

- Ki?- kérdem kíváncsian.

- Rob. - a mosoly lefagy az arcomról e név hallatán.  Amikor kicsik voltunk sokszor elgyepált. Ha csinált valami rosszat egyből rám fogta, és folyton csúfolt valamivel. Nem szívesen találkozok vele,főleg hogy kamasz korában sokkal rosszabb dolgokat tett velem. Megalázott mások előtt,tönkre tette a baráti kapcsolataimat,majd végre elköltöztek. De most már 25 éves. Talán nem olyan bunkó már. Mély levegőt vettem, és felakasztottam a táskám a fogasra.
- Lucy,jössz?- kiabál vissza anyám.

- Persze csak letettem a táskám.- mentem be a nappaliba,ahol Rob ült a szüleimmel szembe a kanapén.

- Szia Lucy.- mosolygott kedvesen, és elindult felém.

-Szia.- dobtam felé egy mű mosolyt.

- Rég találkoztunk.- adott két puszit az arcomra.

- Igen. Jó rég volt már. Legalább hét éve.- számoltam ki gyorsan.

- Ilyen sok?- vakarta kínosan a tarkóját.

- Üljetek már le!- állt fel anyám.- Hozok sütit.- mondta.

- Ne felejts el egy kis teát is mellé!- szólt utána apám.- Nagyot hall. Utána megyek.- nevetett apám.

- Hogy vagy mostanság? -kezdeményezett beszélgetést.

- Kösz jól.- válaszoltam.

- Jöttem volna az esküvőre is, de rengeteg munkám volt.- magyarázta.

- Nem maradtál le semmiről,ugyanis a vőlegény lelépett.- mosolyogtam, mintha semmit sem éreznék már abból a sertődöttségből, ami a miatt a nap miatt van bennem.

- Igen, anyáek mondták.- nézett együtt érzően.

- Remek.- mondtam szakaztikusan.

- Lucy,képzeld Rob itt kapott munkát,ami az jelenti,hogy egy időre ide költözik.- jött be anyám egy tálca süteménnyel.

- Ez komoly?- nézek döbbenten.

- Igen. Nagyon jó igaz kislányom?- kérdez vidáman anyám.

- Hát persze.- vigyorogtam.

- Nincs kedved sétálni egyet?- kérdezte Rob.

- Dehogy nem. Menjetek, beszélgessetek! Úgyis rég talákoztatok.- kezdte az anyám.

- Most igazából nincs kedvem.- mondtam.

- Na Lucy, ne kéresd magad!- folytatta apám.

- Jó legyen.- forgattam a szemem.

- Tudom ám mi a bajod.- szólalt meg, néhány perc csend után az utcán sétálva.

- Mire gondolsz?- kérdeztem kedvetlenül.

- Sajnálom hogy régen úgy viselkedtem.- mondta. Ránéztem összevont szemöldökkel.

- Csak nem felnőttél?- nevetem el magam.

- De igen.- nevetett ő is. Most vettem csak észre, hogy milyen jóképű lett.  Alig nyom hatvan kilót, de jól áll neki. Igazából sosem volt egy nagy darab ember.

- Mivan veled mostanság?- váltottam át kedvesre.

- Dolgozom, és most előléptettek, aminek hatására áthelyeztek ide. A városban fogok dolgozni. Arra gondoltam néha összefuthatnánk beszélgetni.- ezen elgondolkodtam.

- Igazából estig dolgozom minden nap. Nem tudom mikor tudnánk találkozni.- mondtam.

- Még mindig haragszol igaz?- kérdi.

- Nem, de tényleg estig dolgozom. Anyámékhoz is csak hétvégén jövök. Mivel most már itt laksz,igazából találkozni fogunk.- magyaráztam.

- Ez igaz.- mosolygott.

Haza sétáltunk, majd még beszélgettem anyámékkal. Aztán haza indultam este.

Örülök hogy Rob bocsánatot kért. Bár az időt nem forgatja ez vissza, és nem teszi jóvá a sok sebet,amit ejett a lelkemben. Azért megbocsájtok neki. Végül is mire jó ha haragban vagyunk?