Az Örök Menyasszony [Befejezett]

19.

ROB

-Jó reggelt!- köszönök a konyhába érve.

- Neked is fiam!- mosolyog anyám.

- Hogy van?- érdeklődök Lucy után.

- Nagyon jó hangulatban volt amikor elment. Bár nem csodálom hogy már meg sem viseli.- magyarázza, de leragadtam ez elment szónál.

- Hogy hogy elment?- nézek értetlenül.

- A nászútjára. Pihenni.- válaszol.

- Aha értem. Na és hol nyaraltak volna?- faggatom.

- Európában egy tengerparti városkába. A nevét már megint elfelejtettem.- bosszankodik anyám.

- Jól van, semmi gond nem fontos.- nyugtatom, de az én eszem csak arra gondol, mi lenne ha utána mennék.

- Kira?- kérdezi.

- Még alszik.- mondom. Az este nem kértem meg a kezét. Nem tudtam megtenni. Nem leszek olyan mint Lucy pasijai. Megkérem, aztán az oltárnál meg nemet mondok, mert igazából másra vágyok. Nem vagyok ilyen.

- Mikor kéred meg?- vigyorog anyám.

-Mire?- értetlenkedek.

- Hogy megmossa a hátad. Szerinted mire fiam? Hogy hozzád megy-e? Láttam a gyűrüt ami a táskádban van,nagyon szép.- magyaráz anyám.

-Sss anya!- csitítom, és közben kinézek a lépcsőhöz nem-e ébredt még fel Kira.

- Most mi van? - néz rám kérdőn.

- Tegnap este akartam.- ülök le.

- De nem tetted. Miért?- kérdőn néz rám.

- Nem akarok olyan férfi lenni, aki megkéri hogy legyen a felesége,majd az oltárnál nemet mondok, mert mást szeretek.- beszélek őszítén.

- Kit fiam?- kérdezi.

-Csak úgy átalánosságban mondtam.- hárítok.

- Ne hazudj, ezt nem csak úgy mondtad!- mit is hittem? Ő az anyám, átlát a szitán.

- Ez bonyolult anya.- mondom.

- Ráérek amíg elmagyarázod.- mosolyog rám.

- Oké, de menjünk el sétálni!- ajánlottam fel. Anyám örömmel ment bele, így hát elindultunk az utcába.

- Nos?- nézett rám kíváncsian.

- Az a helyzet,hogy régen nem ok nélkül bántottam Lucyt.- néztem a földet.

- Folytasd!- mondta anyám.

- Azt hittem bűn és beteges amit érzek iránta,de amikor elmondtátok hogy örökbe fogadtatok, rájöttem hogy tévedtem. Azt hittem már amúgy sem létezik az az érzés, addig míg újra nem találkoztam vele. Hülye voltam,mert nem mondtam el egyből hogy mi az igazság,hanem próbáltam legyűrni az érzéseim,mert volt valakije. Aztán egy hétvégén sokat ittunk, megcsókoltam és ő viszonozta azt. Lefeküdtünk egymással,majd másnap végig sem halgatott,csak elrohant azzal hogy utál és undorodik tőlem. Sokáig próbáltam beszélni vele, közben majdnem belebolondultam a hiányába. Ekkor újra eldöntöttem hogy akkor elengedem, de aztán nem ment. Végül inkább elköltöztem európába. Egy ideig rossz volt,majd jött Kira, és jó volt vele. Aztán tegnap újra szembe álltam Lucyval. Az elmúltnak hitt érzéseim feltörtek. Még egy hónapja eldöntöttem hogy a lagzin megkérem Kira kezét, és boldogan élek majd vele- meséltem.

- de Lucy újra hoppon maradt, és te lehetőséget látsz ebben.- fejezte be anyám.- Tudod én ezt már rég tudtam. Láttam hogy vonzódtok egymáshoz amikor folyton szekáltad, és piszkáltad még gyerekként. Azt hittem fiatalkori fellángolás, ami elmúlik. Aztán láttam amikor a holmidért jöttetek is. Akkor már tudtam hogy nem múlt el. Fiam!- fordult felém.- Ha igazán szereted,ne várj tovább!- mondta komolyan,majd vissza indult a ház fele. Ezt most hogy értette? Menjek utána? Valljak szerelmet? És ha ő már nem szeret?

LUCY

Már a repülön ülök, és nézek vissza a múltam felé. A múltba,ahol ott hagytam a régi énemet. Visszagondolok arra,mennyire szerettem Jamest, és hogy mennyire megviselt amikor elhagyott. Vele álmodtam meg az életem, akkoriban.
Aztán ott volt Jason, akit megint csak szerettem,bár hozzá annyira nem kötődtem,mint az előző férfihoz. Néha azért mégis csak hiányzik a sok hülyesége. Nem sokan ismerik a humoros énjét. Már nem akarnék a párja lenni,de a barátként már elfogadnám.  Megtudtam bocsájtani neki. James az első igazi szerelmem volt,vele más a helyzet. Ő az, akivel nem tudnék leülni kávézni,és nyugodtan beszélgetni.
Mark pedig már csak egy hóbort volt. Úgy éreztem ha nem kötődök hozzá, és nem szövök nagy álmokat, akkor elvesz majd végre. Lehet hogy olyan család lennénk, mint akik kötelezettségből vannak egymással,de már azt se bántam volna,csak valaki vegyen el. Buta voltam,de már nem kapálózok kétségbe esetten a házasság felé. Ennyi volt. Már nem akarok esküvőt, nem számít ha nem leszek feleség,csak aki mellettem lesz szeressen,és én is szeressem őt. Mért jutott eszembe Rob? Ő mást szeret, buta szív. Elveszi a lányt,hisz az anyja mondta, hogy ott a gyűrű is. Magyarázom a szívemnek,bár önfejű és nem enged abból,amit szeretne. Nem engedi hogy mást szeressek.

- Lucy? Lucy Blake?- szólit valaki a nevemen. A hang irányába nézek,és egy vigyorgó arccal találom szembe magam.