Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Már több mint másfél hete történt, hogy Jeongguk életébe beköszöntött egy idegtépő, folytonos stresszhelyzet, mikor maga mellett tud egy bizonyos illetőt, aki nem más, mint Kim Taehyung.
Ugyanis egy kedd borús estéjén történt, hogy a kelleténél kicsivel tovább térképezte fel tekintetével hyungja irigylésre méltó arcképét: miután barátja megunta a csevejt íriszeiben megannyi gyermeki kíváncsisággal nézett el és vizslatta Kook helyett inkább az ablakon túli utcán lábadozó járókelőket. Ezt kihasználva a fiatalabb, a kinti villanyoszlopok jóvoltából, ragyogó szemeiből felpillantott a felette lévő, csakugyan szép vonalat követő szemöldökén, majd onnan lefelé terelte pillantásait ívelt orrvonalára, míg nem szeme megragadt cseresznyepiros ajkain, amit nem tudott nem több ideig figyelemmel kísérni, mint az a megengedett. Akkor nem másnak tudta be, minthogy TaeTae rendkívül szép, igen nőket megszégyenítően szép, ezért könyvelte el annak, hogy hyungja aranyos vonásai fogták meg őt. Azóta a nap óta nem képes egy légtérben együtt vele nem arra gondolni, hogy bizony ez helytelen volt. Szó szerint nem tudta volna elmagyarázni miért, mivel Taehyung, ha tudna róla sem reagálna rá egy megszokott gyerekes vigyorgásnál többet. Nem olyan bűnnek érezte, mint, ami akkor mardossa a lelkiismeretet, mikor a másik fél nem tud a dologról, hanem olyannak, aminek tényleg nem volt tétje. Nem kellett tartania attól, hogy talán nem nézné ezt jó szemmel valaki, mégis úgy érezte még, ha ezért meg sem dorgálják, igazán megérdemelne egy alapos szidást.
A világos fürtökkel borított ifjúnak viszont nem éppen tűnt fel barátja újonnan jött viselkedése, csak annyit vett észre, hogy mostanában többször csendes, mint beszédes, de úgy érezte ezt a szűnni nem akaró borongós időnek köszönhette. Persze V nem tudta, hogy ez mind olyan szituáció mikor beszéd helyett Kook inkább él a lehetőséggel és csendben figyeli szép arcvonásait, hisz' ha megszólalna az idősebb rákapná a tekintetét, amivel megakadályozná, hogy tovább pásztázza őt. Igen, Jeongguk attól, hogy bűnnek gondolta nem tántorodott el attól, hogy ismét megtegye, sőt minden adandó alkalommal megtette, hogy minél többször borítsa be bensőjét az a melegség mikor barátja nyáltól fénylő párnácskáinak szenteli az idejét.
- Nee! Kookie, könyörgöm segíts! - csilingelt az emlegetett TaeTae nevetése, amint besuhant a sötét helységbe, ahol eddig csak Jeongguk tartózkodott, ugyanis egyedül ő dőlt ki ilyen hamar a húzós hét után. Nem mondhatni, hogy kipihentek voltak a fiúk, de mégis egyedül a maknae nyomta az ágyat már jó ideje, aminek oka, hogy egyik nap egész éjszaka fent volt, mert aludni sem volt képes a bordáit feszítő szívdobogástól a mellkasában mikor Tae úgy döntött befekszik barátja mellé és szorosan magához vonva lépi át az álmok kapuját.
- Jeongguk! Jeongguk! Hol a kulcs? - nevetett hangosan még mindig, a rohanástól pedig lélegzetvétele is akadozott, sokkal inkább lihegte a szavakat, amiket kinyögött kétségbeesésében.
- Hyuung! - nyögte Kook az ébredés jeleiképp, majd felszusszantva kezdett el mocorogni és a legközelebbi párnát, ami az útjába esett jóízűen ölelgetni. - Ne ide menekülj! Játszatok máshol és hagyjatok engem aludni! - sóhajtotta még mindig álmoskás hangnemben aztán hirtelen fellendülésből elhajította Taehyung irányába a tollakkal megtömött puha szövetet.
- Ya! Guuk, ne engem támadj! - kuncogta vigyorral az arcán és gyorsan kulcsra zárta a szobaajtót, majd megfordulva az ágyra vetette magát. - Így már nem kaphat el! - röhögött kifújva magát. - Képzeld valaki meglökött, mikor Jimin arcát birizgáltam és véletlenül lekevertem neki egy hatalmas pofont! - kuncogott a mondat végébe, ahogy az emlékkép felidéződött benne. Kook ezt hallgatva kénytelen volt megereszteni csukott szemekkel is egy apróbb mosolyt és egy kacajt.
Mindezek után a „vendég" a helységben, a beszédet hanyagolva kicsit, feljebb mászott, hogy arcuk egy vonalban lehessen, s a párnára hajtva fejét nézte a fiatalabb arcát egy ideig mosolyogva, aztán szusszantva egyet hanyatt fekve csukta le pilláit.
Jeongguk ezzel egyetemben kapcsolt is és már kezdte is érezni, hogy bizony hamar előjön az a szorongás, ami nem fogja hagyni, hogy újra álmomra hajthassa fejét a nap további részében. Most, hogy tisztában van vele, hogy az ajtó kulcsra van zárva, teljesen beleborzongott a gondolatba, hogy nem zavarhatja meg senki hyungja arcának szemügyre vételében, így nem is húzva az időt nyitotta ki szemeit és akkor tudatosult benne milyen rossz döntés is volt ez.
Hatalmas erővel dobbant a szíve, amint megpillantotta barátját csukott pillákkal, aki az oxigénnek kis rést teremtve ajkai között szorgosan kapkodta a levegőt, aminek következtében nem kegyelmezve párnácskáinak cserepesítette ki azokat a levegő. Taehyungot ismerve tudta, hogy nem fog sokáig az úgy maradni, vagyis, hogy rövid időn belül száz, hogy benedvesíti azokat, hiszen mást sem csinál egyfolytában. A gondolatra pedig csaknem azonnal igazat is adott Jeon elgondolásának, amit félig ugyan végig nézve, de mégis pánikszerűen megszakítva a látványt, egy határozott mozdulattal rántotta magát a másik oldalra, így barátjának háttal pihegett apróbbakat az előbb látottaktól. Érezte, hogy ha nem csitít szíve hangos dübörgésén az majd felüti hyungja fülét, ezért kezdett lassabb levegővételekre törekedni, amik eleinte elég nehezen akartak sikerülni.
