Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jeongguk piszkosul zavarban érezte magát, és nagy vörösödésében hirtelen azt sem tudta, hogy hova vagy merrefele érdemes kapnia bűnös pillantásait, amik folyamatosan barátja ruhátlan felsőtesténél akartak leragadni, bármivel is törekedett pedig ez ellen. A másik eközben megállás nélkül ügyetlenkedett, vacakolt azzal az átkozott felsővel maga előtt, amivel különben is ügyesen takarta ki a hasán lévő, karistolgatni való feszes, makulátlan bőrt. Merész ez a gyerek. Szegény, nem is sejti, hová és meddig fajulhat, hogy ilyen kis ártatlanul díszeleg ruhaneműtől takaratlan mellkasával.
- Aish, segíts már! – nyomta jobban oda a kezéhez a puha darabot, szavaival ösztönözve a másikat arra, hogy ő is kezdje el valahogy gombolgatni, mert rá közben meg amúgy is várnak a másik boltban lévő naprakész lábbelik. A fiatalabb nagyokat nyelve engedelmesen kezdett besegíteni, teljes egészében felé fordulva, csak egy probléma volt vele, amiért magában azonnal szidni kezdte magát:
– Te remegsz? – kérdezte meg az idősebb elhűlve, rögvest felkapva a fejét a kisebbre, aki szeppenten rágcsálta meg alsó ajkait nehogy valami hülyeség szökjön ki a száján válaszul.
Tae nem értette mi ütött belé, ugyanis ott bent tök meleg volt. Fázni nem fázhatott, hiszen például ő már jó ideje felső nélkül flangált itt bent, mégsem csapta meg a hideg vagy esetleg lett hirtelen libabőrös. Az meg, hogy hiányzik róla a póló csaknem vált ki belőle ilyeneket, mivel azért elég szabályosan reszketet most. Elvégre mindketten srácból vannak, nem? Akkor mégis mi a baj? Rögtön leengedve a pólót, jobb kezében tartva meg azt csípője magasságában, értetlenül vizslatta a fiatalabbat, akinek a tekintetét mágnesként vonzotta a hasán fellelhető vékony, fehér bőr.
Annyira nagyon gyönyörű volt.
Szinte már felnyögni vagy nyöszörögni tudott volna a látványra, de pillanatnyilag szerencsére betömte száját azzal a cselekvésével, hogy még mindig alsó párnácskái harapdálásával volt elfoglalva. Mit is hablatyolt tegnap, mikor a szőkén kötött ki a próbán? Hogy nem csókólja meg, mert azzal örökre elveszítené őt? Ch. . . jelen pillanatban magasról fütyült rá, mi történik utána. Mégis ki tudta volna olyan keserves gondolatokkal elrontani a pillanatot? Könyörgöm, csakis ketten, szemtanúktól távol voltak abban a szűkös kis fülkében, amit Jeongguk nagyon is észben tartott.
Vágytól ködfátyolos szemekkel fogott óvatos mozdulatokkal hyungja karjaira, amivel apránként kezdte ösztökélni arra, hogy lassacskán lépdeljen hátrafelé, amíg biztos támaszhoz nem érnek, miközben nagyon mondani szeretett volna neki valamit, csupán megakadt a torkán mindennemű szó, amint belenézett Taehyung ijedten megcsillanó szemeibe. Bármit, amivel elbúcsúzhat tőle elakart mondani neki. Előre bocsánatot kérni vagy még barátjaként utoljára egy mosolyt villantani felé, de egyáltalán nem vitte rá a lélek, mert nem volt képes beszédre nyitni a száját.
Szótlanul kényszerítette őt egészen a hideg falig, miután bal kezével álla alá fogva hajolt hozzá - konkrét hátraarcot villantva maradék eszének -, érintette meg csukott pillákkal a szöszi édeskés ajkait, lágyan csókolva meg őt; lassan, finoman becézgetve mozdulatlan párnácskáit, szinte már-már egészen romantikusan, míg jobb tenyerével simított le fedetlen oldalán, meztelen derekához érve, gondosan cirógatva a rajta levő hamvas, feszes bőrt.
Az égvilágon semmi sem tudta volna őt kizökkenteni hyungja ilyesfajta kényeztetéséből, kivéve, ha mondjuk Taehyung kézzel-lábbal ellenkezett volna, de különben meg semmit sem csinált, meg sem mozdult: teljesen leblokkolt. Egyébként nem letámadni akarta ő a másikat, mint valami vérengző vadállat a prédáját, csak egy kicsivel jobban megszeretgetni, mint eddig azt tette - hiszen olyan nagyon hívogató volt -, mégis úgy tűnt, mintha egyedül magának akarna vele jót tenni: pusztán annyi számított elméjének, hogy minél többet és többet kaphasson az érzésből, ami hirtelen egész testét perzselni kezdte, és szívének diktálta azt az eszeveszett tempót, ami majdhogynem már lehetetlen volt.
Fogalma sincs honnan jött meg ennyire a bátorsága, de mivel barátja még ezután sem reagált többet pár lapos pislogásnál, így egy pillanatra, két-három milliméterre elválva tőle, megsimogatva hüvelykujjával kipirult arcát. Szuszogva párat figyelt fel arra, hogy barátja forró ajkai között apró rés jött létre a szaporább lélegzetvétel miatt. Ismételten lomhán, kívánkozva érintve meg a fiú dús, vöröslő párnácskáit sajátjaival - ami miatt nemmellesleg rögvest lecsukódtak Tae pillái -, gyöngéden simított végig nyelvével az alsón, majd bekéretőzve vezette át azt a másik szájába, mire az emlegetett szemöldökét összevonva fogott a fiatalabb mellkasára, hogy bizony azonnal eltolja magától a kisebbet, mert ez már nagyon nem jó, de megállt minden mozdulatában mikor úgy, azzal a szenvedéllyel kezdte el őt csókolni és akkor viszont ő. . . visszacsókolt.
Jeongguk a fellegekben járt vagy már rég azon túl is, mikor még egy utolsó puszit nyomott Tahyung forró, nyálas párnácskáira, végleg elválva tőle, és beharapott alsó ajakkal, felnyitott pillákkal, boldogságtól csillogó íriszekkel nézett bele a másik könnyekkel megtelt, ijedt szemeibe, mik totálisan szilánkokra törték őt. Hogy tehettem?
