Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jeongguk egymaga hasalt bágyadtan a puha, kissé már meggyötört fejpárnáján, stabilan támaszkodva meg könyökével rajta, miközben állát unottan jobb tenyerébe helyezve meredt ki az ablakon – már elég hosszú ideje. . . dalszövegtanulás helyett. Erre szánja azt az egynapos szünidőt is, amit ilyen könnyedén megkaptak, pedig ennél azért hasznosabb dolgokra is fordíthatná azt. Most komolyan.
Pillanatnyilag semmire sem gondol, ami nem is baj, tekintve milyen szívet tépő fájdalmakkal is járna, ha engedélyezné elméjének a gondolkozást. Még egy megázott, gazdátlan kiskutya is megsajnálná ebben a percben: nyomottan fekszik az ágya szélén, és az égvilágon semmit sem érez. Megszűnt létezni az őt körülvevő külvilág, hiszen végre valahára szertefoszlottak, sikeresen köddé váltak frusztráló gondolatai, amik totálisan megőrjítették őt, mióta Tae két napja magára hagyta őt az öltözőfülkében. Annyira nagyon össze volt zavarodva és még, ha ügyesen vissza is tartotta a rátörni készülő, vállakat rázkódásra bíró zokogást. . . lelkileg szilánkokra tört. Mit is gondolt? Egy nappal a súlyos hiba előtt még nagyban elemezte is magában, hogy milyen veszélyeket, következményeket teremt, ha csak úgy önfejűen letámadja őt. Mégis megtette, de most meg úgy van vele, hogy igenis Taehyunggal van a probléma és nem vele. Ha ő nem rángatta volna be abba a hülye, elátkozott fülkébe, akkor nem történt volna meg mindez.
Üres tekintettel bámult ki az ablakon, ami miatt kedve lett hirtelen jobban szemügyre venni egy lombtalan fát, amiről az őszi időjárás lopkodta le mohón a megbarnult leveleket. Egy viszonylag vastag és érdes kéregnek örvendő fa volt, aminek az ágain megülő esőcseppek egyre csak a földre hullottak. Minden olyan komor volt ott a környékén és, mintha a járókelők is direkt kerülnék el olyan szabályos ívben azt a megázott növényt. Szomorú volt ma a kinti világ, akárcsak Jeongguk.
Igazából ezzel kötötte le magát egészen addig, míg hirtelen rá nem döbbent, milyen nagyon szánalmas is ez. Itt van egyes egyedül és konkrétan magában rinyál, amiért volt olyan hülye, hogy megcsókolja a banda egyik tagját. Egy fiút. Az egyik hyungját.
Miért történik ez vele? Miért nem tud olyan lenni, mint pár hónapja?
Szidta magát szüntelen, amiért ilyeneket érez a szöszi iránt, hiszen a plátói szerelem borzalmas: egy lekvárosüveg kívülről nyalogatva.
-
Na, és hogy mi van a szőkével? Szerintem egyértelmű, viszont, hogy mindenki számára világos legyen: fogalma sincs, mihez kellene kezdenie. A kisebbel folytatott csók közben - igaz, csak egy pillanatra, de -, olyan bizsergés feszítette szét a mellkasát, ami nagyon nem normális, főleg, hogy teljes egészében eluralkodott rajta. Nem, nem volt ő szerelmes és nem is vágyott arra, hogy Jungkook ismét megtegye, hiszen amit kinyögött nagy nehezen utána, azt nem csak hirtelen fellendülésből vágta a másik fejéhez, hanem megfontolta a szavait, mielőtt hangot adott volna azoknak. Soha többé ne csináld – kimondta akkor, és így is gondolja még ebben a percben is.
