Chapter fourteen
Jeongguk az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, ami nem meglepő, hiszen az esti filmnézés közben Taehyung vöröslő, nyáltól fénylő ajkaira nyomott egy alig pár másodpercig tartó csókot, úgy, hogy mindvégig Jimin hyung mellettük, az ágy másik oldalán tanyázott - Igaz, nem volt eszméleténél, de honnan tudná ő azt annyira biztosan? Mi van, ha látta? Ideje és mersze sem volt leellenőrizni azt, mint ahogyan az sem, hogy felkeltette-e bűnös tettével a szőkét. . . ami miatt egyébként igencsak stresszes állapotba került, mikor már egymaga vergődött az ágyában lévő puha párnái között, ugyanis az a frusztrált helyzet, tudatlanság, ami körülvette őt, olyan gondolatokat váltott ki belőle, minthogy: Nem ébredt fel rá, ugye? Nem, nem mernék oda most visszabaktatni. Soha. Ha Tae. . . ha ő felébredt rá akkor. . . akkor nekem istenbizony végem. Meg fog gyűlölni. . . és-és soha többé nem vesz emberszámba! – Persze nem ilyennek ismerte őt, és soha nem is nézné ki belőle azt, hogy például netalántán kezet emeljen rá egy ilyen után.
Voltaképpen tudja ő, hogy a légynek sem tudna ártani, de azért mégis tartott a reakciójától, hiszen attól még férfiből van, és ki tudja mit vált ki belőle, ha tudomást szerez a dologról – Látjátok miket összezagyvál szerencsétlen? Teljesen el ment az esze és iszonyatosan össze van zavarodva. Még, hogy Taehyung ütéssel válaszolna arra a gyengéd szájra puszira? Hova gondol szegény. . .
Mégis mi a teendő ilyenkor? Mit kellene cselekednie rögvest a történtek után? – Kereste ezekre a kérdésekre, megállás nélkül a választ, ahogy arcát a fehér szövetbe süllyesztette. Elvégre is fogalma sem volt V titkos gondolatairól – ha vannak neki olyanjai - és érzéseiről, úgyhogy csak olaj lenne a tűzre azon rágódni, hogy mit reagálna. . . vagy rosszabb esetben mit reagált rá az előbb. Tae mindig is jó barátjaként, meg persze szorgalmas bandatagként kezelte őt, de lehetetlennek tűnik, hogy viszonozza valaha is egy fiú - azaz Kook - iránta táplált vonzalmát. Túl perfekt is lenne a világ, ha így működhetnének a dolgok.
De hogy?
Mégis, hogyan lehetett ennyire felelőtlen és meggondolatlan? Nem-nem! Nem, barátocskám az nem mentség így utólag már, hogy csak mert TaeTae piszkosul szép volt. Az nem ment fel megbocsájthatatlan bűnöd alól, aranyom. Uralkodnod kellett volna magadon.
Egyszerűen képtelen volt kordában tartani elfojtott érintési vágyait, és megemberelni magát az érdekében, hogy ne cselekedjen. Sikerült is neki. . . ideig-óráig, pontosabban a mai napig.
Pedig pár hete még szabályokat is szabott ki az ilyen nyomasztó helyzetek elkerülése végett, de természetesen nem tudta betartani. Ó, nem tudta? Meg sem próbálta! Bár megjegyezném és mentségének ajánlhatom fel azt, hogy Taehyung közelében képtelenség is lett volna előírásokhoz kötnie magát. Ő úgy, ahogy van tökéletes, szóval remélem mindenki számára érthető, hogy semmi esélye sem volt vele szemben. Hogy is gondolta egy pillanatig is, hogy menni fog.