Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jeongguk a félhomályban uralkodott szoba kellős közepén fellelhető keskeny, sötét bársonyhuzattal fedett kapapén, hyungja szüntelenül fel-le emelkedő mellkasán pihegett csendesen, összeszorított szemekkel esedezve azért, hogy az idők végezetéig kővé dermedhessen ott, Tae karjaiban. Reszketeg sóhaj hagyta el az ajkait, amikor eszébe jutott, ezt neki mennyire nem szabadott volna.
„Soha többé ne csináld."
Tilos volt, gyakorlatilag el lett tiltva a szőkétől, méghozzá Tae által, de valahogy mégsem képes betartani ezt a kérést, jobban mondva parancsot, hisz' számtalanszor megszegte már. A plátói szerelem valóban borzalmas.
Egy idő után azonban hirtelen elvetette összezavarodott kobakjában ezeket a nyomasztó, elkeserítő gondolatokat, és mihelyst ezzel megvolt, egyedül a szöszinek szentelte minden figyelmét, s kezdte el puha ujjbegyeivel simogatni, lágyan cirógatni a másik elernyedt végtagját, amely testrésze az előbb még egybekulcsolt állapotban pihent meg – szorosan a fiatalabb tenyerébe simulva.
Leragadó, ólomként nehezedő pillákkal - eközben mégis kitartóan, vasmarokkal tartva homályban úszó agya öntudatát -, mereven bámulta hyungja fénylő szemei sarkában megült gyémántszerű könnyeit, mely ragyogó cseppek létezése meglehetősen belecsúfított ebbe az igencsak meghittnek nevezhető pillanatba, hiszen még véletlenül sem a gyönyör vagy az öröm hatására buggyanhattak elő onnan azok. Rühellem, hogy így kell látnom. Undorító vagyok. Nem. Nem érdekel, ha elutasít. Magasról teszek rá. Én.. bele fogok őrülni, ha ez így megy tovább. Csak magamnak akarom. Haneul még csak nem is az esete. Igen, tudom. Ő nem az esete és kész. – Na, igen azért féltékenység is bőven beszél belőle.
Tae szíve úgy vert, akár egy megbolondult légkalapács, amin persze rendkívül fullasztó helyzete sem segített, és nos, az a rengeteg, szinte felfoghatatlan mennyiségű kérdés sem, ami mind megválaszolatlanul kavargott benne, az örökkévalóságig forogva. A feje is belefájdult már ebbe a soha véget nem érő érthetetlenségek sorozatába, amit csak fokozott az a bódító illat, amely kétség kívül az őt szorongató személy testét fedő ruhaanyagból származhatott. A másodperc törtrésze alatt fagyott meg benne a vér is szilánkosra, s fogta rögvest menekülőre a dolgot. Talán ebben a szekundumban sikerült csak igazán felfognia, hogy Jeongguk ténylegesen megcsókolta őt. Újból. Megint a beleegyezése nélkül.
- Ne. . . – vonta jobban magához a kisebb, amikor a másik épp sunyiban távozni készült. – Maradjunk így, könyörgöm – nyomta arca jobb oldalát Tae szürke pulcsival borított mellkasának - továbbra se engedve könyörtelen szorításából -, így beszéde jóval aranyosabbra sikerült, mint amilyennek azt szánta, hiszen eléggé megnehezítette a szavak kiejtését az, hogy selymes pofija épp egy csöppnyit eltorzult.
