Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ennyi. Vége. Teljesen elveszítette őt. Megtörtént amit, visszafordítani teljességgel lehetetlen –Ezek a gondolatok hasították fel éles késként a fiatalabb szívét, majd erősen döfték át hirtelen azt, mikor Tae szégyenlősen lepillantott, ugyanis ezzel máris útnak indított egy kósza könnycseppet az arcán, ami lassan szántotta végig puha bőrét egészen álla vonaláig, majd egy pillanat alatt hullott le a mélybe. Oda akart jutni Jeongguk is. A sötét mélybe, ahol csakis egymaga van. Ahol nem árthat senkinek elfojtott érzéseivel és bűnös gondolataival.
Hyungja arca még halványan vöröslött az előbbi kéjtől -ami felforrósította őt belülről, mikor Kook váratlanul az ajkaira tapadt-, és fénylő szemeiben megbújt könnyeivel kívánta azt némán, bárcsak a cipő részlegen caplatnának még mindketten, mint két barát. Kellett neki azzal a hülye felsővel szerencsétlenkednie. De most komolyan. Ha tudta volna, hogy egyenesen szakadékba készül vele sétálni, eszébe nem jutott volna magával rángatni a másikat.
- H-hagyj. - Taehyung szólalt meg először a hosszú csend után, kissé akadozó, alig hallható hangon, célozva félénken arra, hogy a másik engedje el őt a karjaiból, mert a kisebb jobb tenyere egyébként még mindig fedetlen derekán pihent. Kook gondolkozás nélkül tett eleget a kérésnek. Szívében mérhetetlen nagy fájdalommal, de azonnal elengedte őt – Nem is sejtve: ez volt az utolsó érintés kettőjük között.
Amint a fiatalabb hátrébb lépett a szőke rögvest a skarlátvörös felsőre markolva, erősen mellkasához szorította azt, hogy még véletlenül se láthasson belőle többet a kisebb, mint amennyit ő jónak vél. Hát, ez. . . minden csak nem jót jelent a maknae számára.
- Tae. . . – sutyorrogta halkan Jeongguk barátja nevét, mérhetetlen nagy megbánással hangjában, pedig pár másodperce még meg volt róla győződve, hogy nem lesz képes semmit sem kinyögni majd, látva hyungja könnyáztatta szemeit, amit egyáltalán nem tudott hova tenni.
Miért könnyezik? Ilyen erőszakos lett volna? Hiszen nem ragadta meg olyan erősen, hogy fájjon neki, és egyébként is a lehető leglágyabban csókolta meg őt. Vagy tévedne?
– Sajnálom én. . . nem egészen így terveztem a tudtodra adni. - Nyelt nagyot, alapos figyelemmel kísérve az idősebb minden rezdülését, reakcióját hátha talál valami apró pozitív visszajelzést is, amiért fellélegezhet, hogy nem épp azon töri a fejét, milyen átmérőjű lapátvéggel készül agyoncsapni őt. Egyszer sem nézett fel Kookra -ami miatt oka lett egyre jobban kétségbe esnie a fiatalabbnak-, egyedül ajkait beharapva, törölgette gondosan, lassan folydogáló könnyeit, nos. . . teljességgel feleslegesen, hisz ahogy felszárított párat a bőréről azonnal beáztatta a területet egy újabb nedves csepp.
Taehyungnak fogalma sem volt róla, hogy mégis miért pityereg úgy, mint egy kiscsajszi, akitől büntiből elkobozták a játékbabáját. Talán, mert ilyen hirtelen történt, és olyat tettek vele, amit nem akart vagy.. épp az ellenkezőjétől, miszerint élvezte. Netalántán mindkettő. Nem, nem tudta miért tört elő belőle a könnyezés, elvégre nem olyan érzékeny ő, hogy elsírja magát valami olyasmitől, amit nem épp szeretett volna átélni. Nem kisgyerek már. Harmadik elgondolásként talán a megvilágosodás hozta ki belőle: a maknae bizonyára régóta érezhet furcsa dolgokat vele kapcsolatban, ha ez a kisebb meztelenkedése miatt ilyen gyorsasággal vetette rá magát. A barátja. Jeongguk. Most valami szőrnyű rémálma van vagy ez komolyan megtörténik?
Tae nem vette észre a kisebben, hogy többet érezne iránta, mint egy jó haver. Nem, egyáltalán nem is gyanította még akkor sem mikor szépnek nevezte őt egyik este. Így visszagondolva akkor igencsak komolyan jelenthette ki, és nem pedig félre hallotta vagy álmában szövegelt össze valamit, hanem neki szánta. Minden betűjét. Jeongguk szépnek gondolja őt, mitöbb az előbb meg is csókolta őt, amiből feltételezhetni lehet, hogy ténylegesen többet érezhet iránta, mint amennyiről neki eddig valaha is fogalma volt. Mégis milyen régóta mehet ez?
Akárhogy is nézi; nagyon nem helyes az egész, és rátesz egy hatalmas lapáttal, hogy mindketten idolként közismertek. Méghozzá elég népszerű, híres idolként. Az átlagos embereket is lenézik, megvetik ilyesmi miatt, úgyhogy belegondolni is rémes, hogy mi történne, ha a média tudomást szerezne arról, hogy a banda legfiatalabb tagja másik csapatban játszik.. Nem ez borzalmas. Ez nem. Ilyen nem lehet. Egyáltalán tényleg a fiúkhoz vonzódik?
- Soha többé ne csináld - mondta ki szipogva Tae, mi miatt Guk rohamosan szédülni kezdett, sőt durván forgott vele a világ.
A szívéig, pontosabban lelkéig hatolt ez a pár szó, amit Taehyung érzéstelenül engedett ki meggyvörös ajkai közül. Jó ég, mégis mi a francra számított? Persze, hogy Tae nem szerelmesen omlik a karjaiba, mint a mesékben. Hogy is gondolta, hogy majd viszonozza érzéseit egy pillanatra is - Ez a valóság, ahol igenis kék tollal vésik a mindennapokat, ami miatt értelemszerűen sohasem lehet, illetve lehetetlen a tetteket rendesen kiradírozni, esetleg csak hibajavítóval lefedni, ami takarásában akkor is ott lapul a következmény.
- Ne aggódj, nem mondom el senkinek - suttogta Taehyung ridegen, miközben reszketeg sóhajt halaltva, kapta fel gyorsan magára fekete pulcsiját, és egy hosszabb kínos beszélgetést hanyagolva fogott a függöny szélére, hogy rögtön távozzon, de Kook megállította ellentmondó szavaival. Mi van? Komolyan azt gondolta, most arra fogom kérni, hogy mindezt tartsa titokban?
- Ne menj! Nem! Félreérted! Nem érdekel, ki tudja meg csak-
- Engem igen! Nem beszélhetsz róla senkinek! – kicsit erélyesebb hangon közölte, mint azt szerette volna, de tényleg nem szerezhet erről senki sem tudomást. Elsősorban persze azért, mert nem szeretné senkitől se visszahallani, hogy márpedig ő visszacsókolt, ugyanis. . . azt tette. A másik meg, hogy aggódott: a banda és Jeongguk végett. Igen, miatta is. Sajnálta, hogy ilyesmivel kell most élnie és tudta, hogy szétcincálná őt a sajtó, ha ez kiderülne.
Guk viszont nem volt tisztában azzal, hogy Tae miatta nem akar beszélni a dologról:
Hogy mondhat ilyet? A tagok észre fogják venni, akkor is, ha nem mondjuk el nekik. Biztos szemet szúrna valamelyiknek, hogy még csak egymásra sem nézünk. Meg különben a rajongóknak és a menedzsernek is. Nem mehet most el. Itt kell maradnia, hogy megbeszéljük kicsit és ne úgy induljon a másnap, hogy minden második cikkben arról nyilatkozzanak, miszerint „a Bangtanban vita van".
- Sajnálom! Kérlek, várj egy kicsit! – ragadta volna meg a szőke bal karját, hogy ezzel is visszatartsa kicsit, ha persze az hamarabb el nem rántotta volna a kezét. Ez volt az a ráadás, ami miatt, beharapott ajkakkal képtelen volt megállni az előtörni készülő könnycseppeket. – Esküszöm mindenemmel azon voltam, hogy uralkodjak magamon! – Nem kiabált, egész halkan beszélt, ahhoz képest, hogy szinte fizikai fájdalommal jártak hyungja elutasító szavai. Istenem, hogy nem tudtad magad visszafogni. Barom! Miattad van minden! Látod mit csináltál?
Taehyung ujjaival kapaszkodva az átláthatatlan függönyanyagban, nézte csendesen, míg a másik éppenséggel a zokogással küszködött, és hirtelen érdeklődte meg azt, amire pillanatnyilag a legkíváncsibb volt. Tudni akarta, hogy milyen választ kap a kisebbtől.
- Meleg vagy? – Jött a kérdés nyugodt hangon, mire Jeongguk kishíján a nyálát is félrenyelte lepődöttségében: nem számított ilyen kérdésre, ami miatt nem volt felkészülve egy normális feleletre sem. Minden értelmetlen zagyválása - amit mondani készült az előtte álló fiúnak -, a torkára forrt, mikor rémülten felnézett a másikra, ugyanis ez volt a csók után az első, hogy Tae a szemébe nézett. A kérdése csak újabb kéréseket indított el a fiatalabban, és a legijesztőbb az volt, hogy egyikre sem tudott választ adni.
Taehyung is lefagyott mikor hosszú idő után először nézett bele Guk szemeibe, mivel így tisztán ki tudta venni a másik tekintetében lévő néma kívánságot, miszerint ne hagyja itt. Látta a fájdalmat és a félelmet. Hogy tartott a válaszadástól, hiszen rettegett a megvetéstől és az undortól. V ekkor rántott egy nagyot a függönyön, majd hezitálás nélkül szaladt ki onnan. Sportcipője lapos kopogását és zihálását hallotta, a tömeg zaját, míg a futás eredményeképp pillanatok alatt ki nem jutott az épületből. Rohant, és tudjátok miért? Élvezte, hiszen finom volt. Élvezte, hiszen ő visszacsókolt.
