"Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán itt marad."
Gyenge vagyok! Nélküled egy senki. Próbálok erősnek tűnni és ez sikerül is ha nem vagyok egyedül. Meg akarok halni érted? Nélküled nincs értelme levegőt vennem. Próbáltam de még az is fáj. Miért kellett neked elmenni? Miért nem szerettél jobban? Nem is miért mondtad nekem hogy szeretsz ha utána csak úgy eldobtál mint egy játékszert? Gyűlölnöm kéne téged de nem megy. Hiába minden mondatod minden tetted egyszerűen nem megy.
Tetteid, mint tőr hatolnak szívembe,
Szívem csak vérzik - persze, nincs kedve -
Orvosság nincs a búra,
Már csak egyre gondolok, a múltra.
Ha most megjelennél és azt mondanád hogy menjek veled megtenném. Hogy miért? Mert számomra még mindig a világot jelented. Szándékosan járom a helyeket ahol legalább egyszer megfordultunk és felidézem az összes emléket a jókat a rosszakat egyaránt. Az összes üzenetet amit váltottunk. Minden. De arcod már halványodik hangod halkul. Miért van ez?
Bárhová mész, lábnyomodat vérfolt jelzi,
Bárhol látlak, érzem szemedér' meg kell veszni.
Iszonyat, hogy hidegvérrel próbálok emlékezni Rád,
Gyilkosomra, kire szívem eddig várt.
Miért tűnsz el az életemből? Nem akarlak elveszíteni téged nem! Elég volt a babánkat. De neked miért kellett elmenned? Nem értek semmit. Itt állok a házatok előtt de nem teszek semmi t. Te nem vagy itthon hisz a szobád sötét, vagy csak nem akarod hogy tudjam itthon vagy. Én ... Én sajnálom hogy gyáva voltam. Ha tehetném mindent másképp csinálnék.
De ez még nem megy,
Sebeimet felváltja a heg.
Folyton tisztítom, hogy ne maradjon nyoma,
Rájöttem, ez fájdalmam kénköves pokla.
De ezt nem tehetem meg. Tudom hibáztam nem egyszer de kijavítom csak adj lehetőséget. Kérlek vedd fel a telefont csak egyszer és hallgass végig. Csak egyszer. Az nem is olyan sok nem? Vagy lehet hogy egymást bántuk? Lehet, hogy mind a kettőnknek ugyanannyira fáj de hagyjuk egymást szenvedni?
Rengeteg kérdés amire nincs válasz. De mindegyik kérdés egy újabbat szül. Szeretlek. És te szeretsz engem? Már fáj a fejem annyi kérdés van bennem. Könnyeim már nincsenek. Tudod milyen könnyek nélkül sírni? Én megtapasztaltam.
Mikor Rád gondolok, feltépem a sebeket,
S csak nézem izzó, forró véremet.
Lassan üszkösödik a szívem és a lelkem,
De emléked ÖRÖKRE itt él bennem!"
Rájöttem a megoldásra amely megoldhat mindent. Lehet hogy önző leszek de ez most megér mindent. Nekem nem fog fájni remélem neked sem. Mindenki akit szerettem sírni fog de majd elfelejtik és a szépre jóra emlékeznek. Sajnos én ezt nem tudtam megtenni. Én nem voltam elég erős hozzá. Egy marék keserű gyógyszer és mindennek vége. Egy szív megszűnik dobogni és nem fáj neki az élet. Nem gyötörnek többé a meg nem válaszolt üzenetek. Többé nem kell szembesülnöm azzal hogy nem ölelhetlek meg. Sajnálom hogy rosszat tettem. Sajnálom hogy gyáva voltam. De azt sosem bánom meg hogy szeretlek. Hiszen megtanítottál nekem mindent amit tudni kell a szerelemről. Mindig is szeretni foglak és ezek után várlak ott ahol az elválasztott szerelmesek találkoznak a Túlvilágon.
A szív össze szakadt,
Nem bírja a fájdalmat.
Nem tudom már szeretem-e vagy gyülölöm?!
Elég legyen! - üvöltöm.
Csendet parancsolok a kül világnak,
Nem hallok már semmit, csak szánalmat.
Szánalmat, melyet most érzek,
És látom szememben könny cseppek ülnek.
Nem akarok szeretni soha többé senkit,
Mert tudom, képes lennék megbántani bárkit.
Megbántani... Ez az a szó amit elég közelről ismerek.
Azt hiszem ennél rosszabb már nem lehet.
Már nem értek semmit...
Tönkre tette életem, de úgy érzem még mindig szeretem.
Hatodszorra alázott meg a srác,
Hagyom, hogy had vigyen az ár!
Várom azt is, hogy végzetem eljöjjön,
Hisz a fájdalom akkor véget ér.
Megalázott a világ előtt, de nekem csak az fáj miért pont ő?
Miért ő tette? Hisz tudja hogy szeretem!!
Ennyi idő után rájöttem, hogy nem ismerem!
De magamat sem...
