-Tudod kurvára elegem van már belőled! Szerinted nekem, hogy esik hogy minden nap amikor hazajössz mást nem hallok csak hogy neked ez nem jó az nem jó. Hát akkor bazd meg magad és engem meg felejts el. Soha nem kértelek arra, hogy vegyél el. Te akartad mert állítólag "szeretsz".-sírva estem össze előtted. Sose gondoltad volna, hogy ezt ki tudja valaha is hozni belőlem valaki. Én mindig is a jó kislány szerepét játszottam. Senki sem ismerte a történetemet még te sem. A szüleim sem tudtak semmiről. Nem tudtam magam rávenni, hogy elmondjam nekik.
11 éves voltam mikor nagybátyám meglátogatott minket nagyon szerettem ezért mindig mellette voltam még mellette is aludtam. Akkoriban nem tudtam felfogni hogy mit jelent az amit csinál. Fájt nagyon. Utána napokig nem engedett ki a szobából sem. Anyámék nem is gyanakodtak. Valahogy sosem törődtek velem igazán. Miután nagybátyám elment boldog voltam azt hittem hogy nem látom többet. De tévednem kellett mikor 16 éves lettem megint eljött és megint megerőszakolt. Hiába voltam idősebb és erősebb sehogy sem tudtam védekezni. Rá kellett jönnöm hogy ezt szánta nekem a sors és ezt kell majd elviselnem örök életemre. De aztán jöttél te. Te aki megváltoztatta az életem és megmutatta, hogy van miért élni. Kirángattál a pokol legmélyebb bugyrából, a felszínre. Vagyis ekkor még ezt gondoltam.Lassan felálltam és a szemedbe néztem.-Tudod fáj, nagyon fáj, hogy így játszottál az érzéseimmel. De igazad volt megszoktam már hogy azok az emberek vezetnek meg akiket szeretek. De egyet jól jegyezz meg! Soha többé nem hagyom, hogy még egyszer megbánthass. Ja és még valami Felejtsd el hogy valaha ismertél. én is ezt teszem.Még mindig a nappali közepén álltál és nem fogtál fel semmit. Én a szobában pakoltam amikor rosszul lettem. El ájultam. A kórházban tértem magamhoz. Te ott ültél mellettem. Engem néztél. Most sem szólaltál meg csak néztél. Egy orvos jött be.-Jó napot kisasszony. Én Dr. Choi vagyok . Sajnos rossz hírt kell közölnöm önnel. Mikor a Férje behozta önt kérte, hogy teljes vizsgálatot végezzünk el önön. és a vizsgálatok kimutatták, hogy ön 14 hetes terhes volt de sajnos elvetélt ezért meg kellett műtenünk. Műtét közben kétszer kellett újjáélesztenünk ennek következménye, hogy sajnos nem lehet majd gyereke hiszen ki kellett vennünk a méhét.- ledöbbenve hallgattam az orvos hideg hangját amint azt magyarázza, hogy nem lehet gyerekem. és ami volt meghalt. semmilyen érzelmet nem mutattam senki felé. de magamban ordítottam. A szemem sarkából rád nézem szemeid könnyesek voltak. Meglepődtem. Még soha nem láttam, hogy sírtál volna. Te is olyan voltál mint én elrejtetted az érzéseidet. De ez most váratlanul ért. már nem figyeltem a dokira aki ezt észrevette és csendben távozott. Igaz hogy a legrosszabb hírt nem mondta el de úgy gondolta, hogy te majd elmondod nekem. -Yuuki valamit mondanom kell neked. Sajnos..-elsírtad magad. Csak értetlenül nézem hogy miért is zokogsz.- N..nem sok időnk maradt már egymásra. Nem akarok tőled haragban elválni-Nem értettem.– Mi van??– Meg...meg... fogsz halni. -elkezdtél zokogni. megijedtem. 22 éves vagyok nem halhatok meg.Csak a fejemet ráztam és semmit sem értettem. lassan odahajoltál hozzám és megcsókoltál. Ebben a csókban benne volt minden amit valaha érezhettél. Fájdalom keserűség szerelem szeretet és félelem. És megértettem. Ezt nem azért mondtad, hogy magad mellett tarts hanem azért mert szeretsz és félsz elveszíteni. Tudod igazából nem is haragudtam rád abban a pillanatban semmiért. csak élveztem a pillanatot amit még veled tölthettem. És abban a pár napban amit majd együtt töltünk mielőtt itt hagylak el fogom mondani, hogy te voltál életem legjobb döntése. És hogy mindig is szeretni foglak.
