-A boldogság csak illúzió. Hiába akarja az ember elhitetni az ellenkezőjét, csak mégnagyobbat csalódik. Hiszi azt, hogy minden rózsaszín, de ez az állapot csak pán napig illetve hónapig tart. Aztán jön a felismerés és minden atomjaira hullik szét. A boldog idilli világot, felváltja a szomorú igaz, de annál fájdalmasabb igazság. Felemelő pillanat mikor az egyik pillanatban még repülsz, a másikban meg már a pokolban érzed magad. Ilyenkor az elején bármit megtennél, hogy visszaszerezd még néha kapsz egy egy cseppnyi reményt, de hamar rájössz , hogy ez mind színjáték azért, hogy nyomorultúl érezd magad. Ekkor már azt hiszed, az öngyilkosság az egyetlen elfogadható módja annak hogy boldog legyél.- monológom végén egy keserű mosolyt engedtem meg magamnak
- Ezek szerint megint összevesztetek-jelentette ki meggyőzödve
- Végleg szakítottunk, mert őnagysága nem képes felfogni, hogy Én nem egy rohadt játékszer vagyok. De a fura az hogy haragot nem érzek. Sőt semmit. Az a szó hogy boldogság semmit sem jelent már számomra. Itt már te is tudod mi segít.
- Hülye vagy ha eldobod az életed.
- Én nem dobom el! Ő már elvette. Hiszen ő az én gyilkosom. Ő az aki kitépte, majd eltaposta a szívemet, porrá örőlte a lelkemet, így a testemnek sincs helye ebben a világban.- arcom beesett volt, mosolyom se volt régóta őszinte és ezt ő tudta a legjobban. Alig egy hónap alatt lettem ilyen. És ő ezt végig kisérte.
-Ne mond ezt, én itt vagyok és segítek neked! -hangja kétségbeesett volt és megszorította a kezemet.
- Oppa, én sose kérném hogy miattam tedd tönkre magad. Csak lépj túl rajtam és emlékezz a szép napokra. Emlékezz azokra amikor még boldog voltam veled.- kezemet kihúzva szorításábol indultam meg kifelé.
***
2 évvel korábban
-Oppa szerelmes vagyok- arcomon felhőtlen mosoly éss boldogság látszott
- Na cicu ki rabolta el kicsiny szívedet? - símogatta meg arcomat fogadott báttyám
- Csodálatos fiú. Annyi minden közös van bennünk két nap múlva bemutatom neked jó?- úgy viselkedtem mint egy tíz éves kislány pedig már huszon kettő is elmúltam.
-Rendben picur. De ha egyszer is sírni látlak miatta esküszöm, hogy én ölöm meg! -hangja komolyan csengett bár én nem vetem komolyan. Aztán eljött az idő, melynek egy pofon lett a vége, amit ugyan soha nem mondtam el senkinek ő mégis megtudta. Akkor alig bírtam leállítani, hogy ne verje meg. Akkoriban, mindig azt hittem én nem tudom teljesíteni a vágyait. Én csak tűrtem végig, drága báttyuskám végig ott volt velem amiért iszonyat hálás vagyok neki.
***
Gyönyörű volt a csillagokkal teli éjszaka. A mi parkunkban voltam.
Én tízenkét ő tizennégy éves volt mikor találkoztunk itt. Tél volt.
Épp hóembert építettem egyedül mikor odajött hozzám hogy sgít. Nem tiltakoztam.
Azóta van mellettem. Elterűltem a földön, még érezni lehetett a nyarat. Mellettem két üres doboz nyugtató és egy üveg suju. Biztosra akartam menni. A táskába egy levelet hagytam neki, tudtam hogy úgy is megnézi.
Éreztem, hogy nincs már velem többé. A szívem majd megszakad de még mindig futottam a parkunk felé. Hiszen ott volt a legboldogabb. Ott lettem én a legjobb barátja, és ott talált rá mindig a békességre. Még mielőtt elindultam hívtam a mentőket, reményeim szerint ők már ott lesznek. Csalódnom kellett, a parkra sötétség borúlt. Ő ott feküdt a fűben arcán egy őszinte végeérhetetlen mosoly.
- Nem teheted ezt velem! Nem hagyhatsz itt érted? Nekem már csak te maradtál. -kezdtem el kiabálni. Ekkor futottak be a mentők, ők csak a drága fogadott hugom testét vitték be. Én is menni akartam de nem vittek. A táskája a földön hevert. Felkaptam, és hazavittem. Reménykedtem benne hogy a korház jó hírekkel szolgál. Hazaérve a táska kiborult. Meglepődve vettem észre, hogy egy nekem címzet levél van benne.
KÍváncsian bontottam fel.
Drága Báttyus!
Ha ezt olvasod akkor az orvosok már az életemért küzdenek, de hiába. Sajnálom. Tudod , köszönök mindent. Te voltál a szívemben a napfény.
Az a tizenkét év, ráébresztett hogy mindig is szerettelek, néha jobban is mint egy testvért. Tudom ezek után el kellett volna mondanom mi nyomja a szívem de nem tehettem. Neked egy olyan lány kell aki nem törött mint én.. Hálás vagyok mindenért. És ne sírj sokat jó?
MIndig a holnapra gondolj. Fentről vigyázok rád.
Őszinre szeretettel hugod.!
Igaza volt a korházban nem tudták megmenteni a életét. A temetést én szerveztem, mert a szülei tejesen összetörtek. Sosem fogom elfelejteni a mosolyát, a kisugárzását és a szeretetét. Ő mindig is a hugom, és a szerelmem marad.
