Egy pillanat elég

7.fejezet-Hogyan tovább?

Mira szemszöge:

-Ki maga? Hogy kerülünk ide? Mi történt? És mi az, hogy helyrehozhatatlan?-hadarta egy szuszra Grace, és dühösen összehúzott szemekkel méregette a nőt. Az csak sóhajtott egyet, és bele kezdett a rettentő hosszúnak tűnő magyarázatba.
-Mint mondtam, Grace, azért vagytok itt, hogy helyrehozhassátok a hibátokat. Amiről csak is ti tehettek, de mégis az Égiek felelőssége. Keresztülhúztátok a sorsotokat, és ez eddig senkivel sem fordult elő. Sikerült nektek a lehetetlen. Mert akármit csinálsz, akkor is, ha azt hiszed, borzasztóan kiszámíthatatlan tett, az így van megírva. Így írták meg az Égiek. Csak erre az egyre nem számítottak. Rátok. Mert a sorsban egyetlen dolog nincs megírva:a halálod. Ha pedig megtörténik, lejegyzem. Elküldöm Nekik, és ők döntenek róla, hogy folytassátok-e a saját sorsotokat. De nektek most nincs sorsotok. Semmilyen láthatatlan erő sem irányítja az érzelmeiteket, a tetteiteket. Teljesen szabadok vagytok. És jelenleg most alszotok. Látszólag mindketten az ágyatokban pihentek, de a lelketek itt van. Ez az egyetlen megoldás. A többi csakis rajtatok múlik. Először fordul elő, hogy az Égiek karba tett kézzel várakoznak. Pedig állandóan hoznak olyan apró döntéseket, hogy valaki valahol megigyon-e egy pohár vizet, vagy sem. És olyan nagyokat, mint hogy ki mit akarjon majd tenni a jövőjében.
Én sem vagyok itt. Csak látszólag. És azt javaslom, igyekezzetek, mert nemsokára felébredtek-mondta, teljesen nyugodtan. Grace viszont nem volt az. Hitetlenül bámulta a nőt, és fújtatott. Karba tette a kezét, majd megkérdezte:
-Egy kérdésemre nem válaszolt. Ki maga?-vonta össze a szemöldökét. Dúltak benne az érzelmek, és a kételyek. A hölgy sóhajtott.
-Mert nincs olyan, hogy ki vagyok. Én nem vagyok senki sem. Egy lény vagyok, aki az Égiek jobbkeze. Nincs családom, barátaim, nincsenek érzelmeim. Csak egy egyszerű lélek vagyok. Sors nélkül.
-Akkor honnan tudja olyan biztosan, hogy nincsenek érzelmei, és nem is lesznek? Akármit megtehet. Ugyanolyan szabad, mint most mi. Akkor mi készteti erre?-hasonmásom enyhe gúnyos hangsúllyal ejtette ki a szavakat.-Ha pedig most akármire képes vagyok, akkor én ki fogok csikarni magából érzelmeket. Nem hiszek önnek. Csak abban, hogy álmodom. Nincsenek az Égiek, nincs sors, nincs érzelemmentes lény. Maga csak egy álomkép, ez az egész az. És mire felébredek, a szobámban találom magam-hitetlenül beszélt. Még magának sem hitt. Szokatlan volt neki az egész helyzet, és ugyanolyan honvágya volt, mint nekem. Harcolt maga ellen és a külvilággal.
-Grace. Nincs értelme. Higgy neki. Miért találná ki? És ha haza akarsz jutni, ez az egyetlen esélyünk. Mesélj. Hogy van apu? Tina, és James? Hitt neked valaki? Van ötleted?-a jó öreg figyelemelterelés utat választottam. És bevált. A lány elmosolyodott, és beszélni kezdett.

-A világaitokban már hajnal van.-szólt közbe folytott hangon a Névtelen Nő.
-Hogyan tovább?-kérdeztem.
-Megvan-szólt Grace csillogó szemekkel.-Hogyan kerültünk ide? Meghaltunk. És mi történt? Összecseréltük az ajtókat. Csupán újra meg kell halnunk, és visszacserélni őket.
-Nem leszek öngyilkos. Ne csináld, Grace? Mi van, ha a mennybe küldenek? Vagy a pokolba?
-Igazad van. De legyőzöm Iant. Érted-komolyan beszélt. Halálosan. Szó szerint.
-Lejárt az idő-hallottam még, majd egy ébresztőóra csörgését véltem felfedezni a távolban.

Kellemes húsvétot mindenkinek! Köszi, hogy elolvastad!