Egy pillanat elég

3.fejezet-Új lány Londonban

Mira szemszöge:

Mikor beléptem az ajtómon, nem azt láttam, amit kellett volna. Nem tudom hol voltam, olyasmi volt, mint a sátraink, de sokkal keményebb falai voltak. A sátorban volt még egy fa lábakon álló, puha fekvőhely, mellette pedig egy úgyszint fa szekrényke. A tetején egy ismeretlen anyagú, kék dolog állt, amin egy benyomható kis kerek izé volt. Megnyomtam, mire az egész furcsa kék tárgy fényleni kezdett. Meglepetésemben hátraugrottam. Még sosem láttam ilyet. Varázslat... gondoltam, és a sátor falait kezdtem pásztázni. Szép rózsaszín volt, és sok kép volt ráerősítve. Odamentem a képekhez, és megnéztem őket. Az egyiken egy fekete kiskutya volt, cuki kis lógó fülekkel. Egy másikon én, és egy hozzám hasonló nő volt. Nagyon meglepődtem. Mit keresek azon a képen? Ekkor jutott eszembe Grace. Bizonyára őt ábrázolja a kép. Volt egy nagy szekrény, amiben ruhák voltak, és a sátor egyik falán egy ajtó. Végre szabadság, gondoltam, de amint kinyitottam, rá kellett jönnöm, a sátor sokkal nagyobb, mint azt gondoltam, hiszen folytatódott, és több ajtót is láttam benn.
-Szia kicsim!-köszönt nekem egy nő, és magához ölelt.
-Öhm... jó napot!
Kihez van szerencsém?-kérdeztem udvariasan, de csak azon kattogtam, hogy hol lehetek. Grace-szel kerestük az ajtókat, aztán megállapodtunk, bekukkantunk, de nem oda kerültem, ahova kellene. Szóval én kerültem Grace helyére, ő pedig Grantembe... elsápadtam. Hogy jutok most haza?
-Valami baj van, Grace? Nekem bármit elmondhatsz, tudod...-szólt újra a nő. És ekkor felismertem:őt láttam a képen! Grace... Minden bizonnyal Grace anyukájához van szerencsém. Nagyon hasonlítanak. Ugyanaz a hosszú, derékig érő fekete haj, a zöld szemek... viszont akkor most azt hiszi én vagyok a lánya. Amit meg tudok érteni, mert én is nagyon hasonlítok hozzá.
-Hölgyem...-kezdtem bele.-Tudja, én nem Grace vagyok. Mirának hívnak, és Grantemből jöttem.-mondtam, és vártam a hölgy reakcióját. Ő viszont csak nevetett. Nem úgy tűnik, hogy hitt nekem.
-Ez jó poén volt. Na siess, mert már lassan a tónál kéne lenned. A barátaid várnak.
A barátaim? Tó? Oké. Azt hiszem, ha haza akarok jutni, találnom kell valakit, aki hisz nekem. És ehhez egy darabig Grace bőrébe kell bújnom. Hát legyen. Mivel fogalmam sem volt, merre van az a bizonyos tó, így megkértem a nőt:
-Anyu!-ezt furcsa lesz kimondani mindig-El tudnál kísérni?
-Hát persze. Na de pakolj össze, és reggelizz meg. Azután mehetünk.
Láthatóan jól játszottam a szerepem a nőnek, akinek még mindig nem sikerült megtudnom a nevét, de nem vett észre semmit.
Bementem az előző sátorrészbe, és megnéztem magamnak mindent. Végül emlékezve arra, hogy egy tóhoz megyek, elraktam egy fürdőruhát egy táskába, és kimentem reggelizni. Nagyon más volt itt az élet. Ők kemény falú sátorszerűségekben élnek, amik hatalmasak. Mi sima sátrakban, és mindenkinek sajátja van. Meg még egy nagy sátor, ahova az egész falu enni jár.
-Kicsim! Kész a reggeli!-kiáltotta "anyu", én pedig követtem a hangját. Éhes voltam már, de amikor beléptem a helyre, ahol a kaja várt, meglepődtem. Ketten voltunk a helységben, senki más. Ezek szerint ők kis csoportokban élnek nagy sátrakban, saját konyhával. Már megszoktam az otthoni nyüzsgést, és szabályosan hiányzott.
Megreggeliztem, és a nő elvezettett a sátor elé, majd beült egy fém szerkezetbe. Én csak tátott szájjal néztem.
-Nem szállsz be a kocsiba?-kérdezte kedvesen. Én felocsúdva a bámulatból beültem mellé, de amikor a "kocsi" elkezdett mozogni alattam, kis híján felsikítottam. Az ajtóba kapaszkodtam és rettenetesen féltem. Ez a sok minden túl sok volt nekem egyszerre.

Körölbelül tíz perc múlva kiszállhattam végre ebből a szerkezetből. "Anyu" eltűnt a kocsival együtt, én pedig körbenéztem, hátha a "barátaim" észrevettek már.
-Cső, Grace!-hallom meg hirtelen. Ez csakis nekem szólhat, így gyorsan körülpillantok még egyszer. Egy világos barna hajú fiú jön felém, egy szőke lánnyal kézenfogva.-Azt hittem már nem is jössz.
-Öhm... elaludtam-kerestem kifogást.

Már sötétedni kezdett, mikor "anyu" megérkezett, és hazavitt. Gyorsan búcsút vettem a négyestől, azaz Paultól, Emmától, Sissytől és Tedtől, már egész megkedveltem őket. Remek barátai vannak Gracenek.
-Grace!-ugrott a nyakamba egy hatéves forma kislány a sátorban.-Gyere, játszunk!-nyaggatott.
-Melody!-szólt rá kedvesen a nő.-Ne támadd le így a nővéred.
Szóval ő a húgom. Elvben.
-Gyere, menjünk játszani-mosolyogtam a kislányra, akinek rögtön fülig ért a szája, és elhúzott egy sátorrész felé. Itt megleszek, gondoltam. De nem sokáig. Valahogy muszáj lesz hazajutnom.

Köszi, hogy elolvastad!