Egy pillanat elég

8.fejezet-Vándorlás

Grace szemszöge:

-A birkákra Meg figyel és Missy. A tehenekre Timothy, Tea és Tina. A lovakra pedig James és Mira. Érthető? Három óra múlva váltás-osztotta ki a feladatokat Terez monoton hangon. És persze hogy Jamesszel ketten figyelünk a lovakra. Ha Mira megtudja, kinyír. Odavan érte. És az sem könnyített a helyzeten, hogy a fiú egy hatalmas vigyorral ajándékozott meg.
Hajnal van, és a felnőttek a maradék dolgokat pakolják fel a szekerekre. Mi pedig, nagyobb gyerekek, vigyázunk a kisebbekre.
-Nem, Tom. Hagyd szépen Millit. Az az ő játéka, van itt más is-dorgáltam meg a kis manófiúcskát, aki Tea kishúgától akart mindenáron elvenni egy kis falovacskát. Helyette egy kis faragott madárkát adtam a kezébe, mire odébb ment és játszani kezdett vele a fűben.
Én csak aggódva pillantottam fel az égre, ahol nem a megszokott kékség uralkodott. Az aranyló hajnalt itt-ott hatalmas viharfelhők szakították meg, félő volt, hogy pillanatokon belül elered.

-Indulás!-harsogta túl Mira apja, az Audák vezére az alapzajt, amit a viharfelhők generálta izgalom okozott. Nem szerencsés, ha az erdőben ér minket utol a vihar. Az állatok pedig megijedhetnek és szétszéledhetnek, akkor pedig aztán rohanhatunk utánuk. Az időjárás jócskán keresztbetett nekünk, ez az igazság.
Mindenki a helyére vánszorgott, és kezdődhetett a céltalan vándorlás.
-Szia-küldött felém egy tenyérbemászó vigyort James. Én csak elnéztem a másik irányba, figyelembe sem véve a fiú köszönését.
-Mira. Mi baj van? Hozzám sem szólsz, amióta azt a fura dolgot mondtad. Hogy te nem is te vagy. Nekem elmondhatod.
-Úgysem hinnél nekem-vetettem oda cinikusan.-Mi hasznát venném annak, hogy valaki hülyének tart?
-Szóval nem beszélsz. Értem-emelte fel maga elé védekezve a kezét, és vállat vont.-Héj, Felhő! Vissza!-parancsolt rá egy nagydarab, szürkés lóra, és ostorával pattintott egyet az állat orra elé. Az engedelmesen visszaballagott a sorba.-Akkor beszéljünk másról. Például hogy miért töltesz annyi időt Tinával mostanában. Nagyon elhanyagoltad a többieket. Köztük engem is-mondta, de mire a végére ért, már fülig ért a szája.
-Közöd?-vetettem oda mogorván. Tudom, hogy nagyon bunkó voltam vele, de mentségemre szóljon, hogy az agyamra megy. Titokban Terezt is megpóbáltam lebeszélni erről a felosztásról, de ő arról hallani sem akart. És végig sejtelmesen mosolygott. Másodszor pedig Mira élve nyúzna meg, ha ez a fülébe jutna. Belehalna a féltékenységbe, azt pedig nem akarom. És már Tea is ezzel nyaggat. Megrögzötten akar összehozni minket. És ahol Tea, ott van Timothy is. Úgy követi, mint valami pincsikutya. Most pedig nagyjából elmondtam azt is, hogy miért is kerülöm őket.
-Hogy miért kellett ez a beosztás...-dühöngtem magamban.
-Mondjuk mert megkértem rá valakit-vigyorgott James azzal a tipikus vigyorral, amitől a falra mászok.-Most elszóltam magam.
-Hogy mit mondtál?!-akadtam ki, azt hiszem teljesen jogosan. És ott, akkor értelmet nyert Terez fura mosolya is.
-Hogy elszóltam magam-húzta az agyamat. Legszívesebben átrendeztem volna az arcát, de az nem lett volna szerencsés végkimenetelű, így inkább visszafogtam magam, és csak az ostoromat szorítottam elfehéredő ujjakkal. Hosszú három óra elé néztem, kétségtelen.

-Végre!-nyújtóztam egy nagyot. Váltás. A nép megállt pihenni, az állatokat pedig hagytuk legelészni. Egy nagy viharon voltunk túl, szerény személyem pedig egy borzalmas három órás idegpróbán, James flörtjeivel megspékelve. De nem volt szerencsém, mert "apu" Tea mellé osztott be. Újdonsült barátnőm érzékeny búcsút vett Timothytól, majd rám támadt.
-Na?-okos, de fel tudom ismerni a jól irányzott támadásokat a magánéletemmel kapcsolatban. És ki is tudom őket védeni. Anya mellett meg kellett tanulni, aki megszállott módjára képes mások után kutakodni, és bármit ki tud húzni belőlük, de belőlem már nem.
-Mi van?-tettettem a hülyét, mire csak a homlokára csapott.
-Mi történt?-célozgatott.
-Hol? Mikor?
-Jamesszel-világosított fel idegesen.
-Semmi-vontam vállat. Egyszer majd még díjat fogok kapni mérhetetlenül jó színészi képességemért. Tea fújtatott.
-Mit mondott? Mit csinált?-kérdezgetett, és láttam rajta, hogy borzalmasan idegesítem. Mint James engem.
-Semmit-vontam vállat megint, ő pedig végre rájött, hogy belőlem aztán csak egy nagy nullát húz ki, majd sértődötten elfordult. Váltásig nem is igazán beszéltem vele.

Már este felé járt az idő, mikor egy hatalmas zöld tisztásra értünk. A fű vastag szálú és sötét volt, és dús csomókban nőtt. A rét szélén viszont egy nagy homokos rész volt, ahol remekül elférnének a sátrak, gondoltam magamban.
-Megjöttünk-sóhajtott Terez a sor elején, és újra utasítgatni kezdett.

Köszi, hogy elolvastad!