Egy pillanat elég

11.fejezet-Mira, vagy nem Mira?

Grace szemszöge:

-Szóval-kezdte Tina. A "Mester" házikójában ültünk, olyan igazi kis fakunyhó az erdő közepén. Olyasmi kézzel szőtt szőnyegen ültünk, mint amilyen a sátramban is van, csak ez sokkal profibb munka volt. Apró virágminták és írások ékesítették, amiket nem értettem, mert valami ősi nyelven íródhattak.-Azt akarja, hogy öljük meg Iant, és szerezzük meg a medált, ami a legerősebb ősi grantemi mágikus elem, és rengeteg mágiát ad neki. Ezen kívül senki sem tudhat róla, és lehetőleg maradjunk életben. Ez még oké,de miért pont mi?
A mester sóhajtott, és összevonta ősz szemöldökeit.
-Nagyjából igen. De azt kihagytad, hogy meg kell győznetek újra a barátaitokat, hogy te Mira vagy-mutatott rám, Tina meg csak látványosan szemet forgatott. Utálja, ha kijavítják.-És azért van szükségem rátok, igazából Gracere, mert egy jóslat szerint Ian meghódítja Grantemet. Ezt pedig, mint a grantemi mágia és természetfeletti dolgok őrzője, kötelességem valahogy elkerülni. Egyedül nem tudom, mert ez a megírt sors, de segítséget kérhetek. Így imádkoztam, és jöttél te. Ha képes voltál a saját sorsod átformálni, akkor másét is képes vagy. Szóval téged kérlek, hogy ellásd ezt a feladatot.
Barátnőm sértődötten húzta fel az orrát.
-És én?-kérdezte puffogva.
-Kell neki egy segítő. Akár a katonák fegyverhordozói-válaszolta az ősz öregember, teljesen természetesen.-Néha pedig fedezed. Elfogadod?
Újra hozzám fordult, és türelmesen várta a válaszomat. Én pedig végiggondoltam újra mindent, és erre jutottam:
-Ha azért vagyok itt, mert ön imádkozott segítségért, akkor ez a feladatom-próbáltam mosolyogni, holott rettegtem arról, mire mondtam igent. A Mester bólintott, és intett.
-Menjetek. Visszataláltok a területetekre?

-Megjöttek!-hallottam Timothy ordibálását, amint betettük a lábunk a sátrak közé. Néhány másodperc múlva pedig már Tea, Timoty, és James vádló tetkintetével álltunk szembe.
-Grace?-kezdte gúnyosan a vörös hajú tündérlány.-Tudnál erről mondani valamit?
-Mira-javítottam ki magabiztosan. Ezt a kevés önbizalmat az út alatt Tina diktálta belém, de máris elfogyni látszott, látva, hogy jobban hisznek a Brian nevű fiatal barna fiúnak-aki a Mester segédje-mint nekem.
-Biztos vagy benne?-Timothy hangja szinte csöpögött a lenézéstől.-Nem mesélnél inkább egy kicsit?
-Menjünk akkor a sátramba addig. Vicces sztori-próbáltam húzni az időt, és kétségbeesetten tekintettem Tinára. Ő csak tanácstalanul vállat vont, hagyva, hogy én találjak ki valamit.
A többiek kényelmesen elhelyezkedtek a faállványos, szénával tömött matracú ágyon, amely most beágyazatlanul álldogállt a sarokban.
-Szóval?-kérdezte James, akiben látszólag még élt a remény, hogy tényleg én vagyok Mira, és nem egy vadidegennek csapta a szelet.
-Szóval-gondolkodtam el.-Én Mira vagyok. Komolyan.
-Mikor van a szülinapod?-kérdezte rögtön Timothy. Fogalmam sem volt mikor lehet az igazi, grantemi Mira születésnapja, így segélykérően pillantottam Tinára, vigyázva, nehogy a többiek meglássák. Újra. A lány eltátogott egy dátumot, amit elismételtem az ágyamon-vagyis Miráén, emlékeztettem magam-kényelmesen elfekvő Timnek. A fiú csak bólintott, és behunyta a szemét. Még nem hitt nekem, de kételkedik abban, hogy nem vagyok egyenlő azzal a lánnyal, akit már rég ismer. És eközben pedig rá kellett jönnöm, az audák teljesen máshogy számítják az időt mint mi.
-Akkor miért hívott Gracenek?-kérdezett most Tea értetlen tekintettel.
-Öhm...ez csak becenév-nyögtem ki minden ötlet híján. Erre mindannyian-igen, még Tina is, a gyenge kifogás miatt-furcsán nézett rám, mire rájöttem, ennél bővebb magyarázatra van szükségük. Itt pedig az is feltűnt, a furcsa fa, ami mindenkit elragadott, meg sem lepte őket. Ezek szerint ez teljesen megszokott náluk, szóval mindennapos a mágia. Új infó.
-Briannel régen sokszor találkoztunk Tinával-rögtönöztem. Azt hiszem, nem árt megtanulnom pókerarccal hazudni, ha nem akarok lebukni az egész küldetésemmel együtt.-Beceneveket találtunk ki egymásnak, de Tina nem hagyta, a Mester pedig az apukájára vonatkozott. De már rég elköltöztek. Biztos meglátott, mert megígértem nekik, ha találkozunk még, elmegyek hozzájuk teázni-Tina elismerően nyugtázta, hogy egyedül is kikecmeregtem az egészből. James és Tea megnyugodva nézett rám, de Timothyt még mindig nem győztem meg.
-Bemutatkozott. Azt mondtad ismered-kötött bele amibe tudott.
-Nem is nekem-feleltem gúnyosan.-És most simán megsértődhetnék, amiért ennyire nem bíztok meg bennem. De nem teszem, mert nagylelkű vagyok-vigyorogtam. Valójában csak tereltem a témát, hogy biztos le legyen zárva.
-Meg szerény-röhögött Tina. Ekkor megszólalt a vacsora kezdetét jelző harang.-Menjünk.

-Tényleg majdnem leleplezett?-visított Mira. Azt hiszem, hozzá kell szoknom a közelében.-De legalább kivágtad magad.
Inkább nem figyeltem rá, témát váltottam.
-De helyes volt a feltevésem. Van mágia-őrző a világokban.
-Legalábbis Grantemben-sóhajtott a lány. Elég csak ránéznem, és máris furcsán érzem magam. Rádöbbenek, hogy ez tényleg a valóság. Ha valaki azt mondja nekem néhány héttel ezelőtt, hogy egy másik univerzumban, egy másik világban leszek, azzal a feladattal, hogy nyírjak ki valakit, szépen és burkoltan közlöm vele, menjen el pszichológushoz. De a lány, aki megszólalásig hasonlít rám, emlékeztet arra, bármi megtörténhet. És egy apró óvatlan pillanat elég hozzá.
-Nagyon úgy fogalmazott, mint aki többről is tud. Ha mákunk van, találsz egyet Londonban is-feleltem a kérdésére.
-Legalább előrébb jutottunk-sóhajtott megint, majd csevejbe kezdünk, ha már a fontos témákat megbeszéltük.

Remélem mindenkinek értelmet nyert a cím. Köszi, hogy elolvastad!