A feketeség mintha csak köd oszolna el, elpárolgott, és egy festői erdei táj tárult elém. A fejem felett egy sereg különleges madár repült el, amilyeneket még sosem láttam. Aztán eszembejutott:nekem Londonban kéne lennem!
Kétségbeesetten kezdtem keresni az ajtót ami az előbb csapta be magát mögöttem, de sehol sem láttam. A félelem kezdett eluralkodni rajtam, miszerint itt ragadtam, még ha ilyen szép helyen is, vélhetőleg bizonytalan ideig.
Ki kell innen jutnom, csak ez járt a fejemben. És mivel gőzöm nincs hogyan, a legjobb módja ennek, ha megkérdezek valakit.
-Mira! Hát végre itt vagy! Már mindenhol kerestünk!-mosolygott rám egy szőke fiú, akit még egy fiú és két lány követett. Velem egykorúak lehettek, és mind lóháton ültek. Nagyon úgy tűnt, hogy ismernek, de én erről nem igazán tudtam.
-Hahó, Mira!-ugrott le ugyanaz, aki az előbb megszólított, és meglóbálta a kezét az arcom előtt.
Mira? A felismerés hidegzuhanyként ért. Összekeverne azzal a Mirával? Most már bizonyos voltam benne: a lány és én világot "cseréltünk". Viszont a nehezebb része az lesz, hogy ezt elmagyarázzam nekik, és még el is higgyék.
-Figyeljetek..-kezdtem bele.-akárkik is vagytok-itt hátrahőköltek, és furán néztek rám.-én nem Mira vagyok. Az Origóban találkoztunk... és összekevertük az ajtóinkat-mind a négy ismeretlen lovas furán nézett rám, majd nevetni kezdtek, kivéve egy lányt, a bal oldalamon. Mintha ő tudta volna miről beszélek. Fekete szemeivel csendesen kémlelt. Ekkor a szőke srác hirtelen abbahagyta a nevetést.
-Összebeszéltetek Tinával, igaz? Nem olyan régen ő is ezt mondta-bökött állával a fekete szemű lány felé.
Teljesen összezavarodtam. Az az egy viszont nyilvánvaló volt, hogy jóban vannak Mirával, és jól ismerik.
-Gyere, Füstös már türelmetlen-szállt le a másik fiú a lováról, és egy fekete lovat vezetett elém, majd vissza is szállt hátasára. A társaság lassan megindult, én pedig azzal ügyetlenkedtem, hogyan kell felszállni Füstösre. Mire sikerült, már messze jártak, a ló alattam pedig vágtába fogott, hogy utolérje őket. Még soha nem ültem lovon, így a sörényébe kapaszkodtam, de majdnem leestem. Mikor odaértünk, Füstös megállt, és lassan bandukolt a többiek után. Tina mellém léptette a lovát, és megértően rámnézett.
-Én hiszek neked-suttogta.-Csak egy valamit árulj el. Tényleg nem te vagy Mira?
Némán megráztam a fejem, ő pedig tovább folytatta.
-Én is jártam ott. Kísérteties hely, ugye? Csak akkor ki vagy te?
-Grace. Londonban lakom.
-London? Az mi?-kérdezte, nekem pedig akaratlanul is mosolyognom kellett.
-Ahonnan jövök, azt hívják Londonnak. És ez a hely?
-Grantemnek hívják. Sok lény él itt. Ismered a tündéreket? Manókat? Embereket? Te milyen lény vagy?
-Ismerem őket. Én is ember vagyok, de a mi világunkban csak emberek és állatok vannak.
-Állatok? Az itt is. Szép hely lehet. De még valami: majd én segítek megismerni mindenkit. Innen bizony nem jutsz haza. És nincs értelme erről beszélned, mert úgysem hiszik el.
Ismét bólintottam, ő pedig visszalovagolt a szőke fiú mellé.
Itt is vagyok az új résszel, remélem mindenkinek tetszik. Köszi, hogy elolvastad!
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Egy pillanat elég
Fantastik"Egy hófehér teremben találtam magam néhány pillanat alatt. A ruhám sem volt vizes már. Egy hófehér széken ültem, míg nem is tudom mire, vártam. Egyszer csak valaki megszólalt: -Következő!-mondta unottam egy fehér ruhás nő, aki egy fehér íróasztal m...
