Egy pillanat elég

10.fejezet-A mester már várt

Grace szemszöge:

-Verseny az odvas fáig!-kiáltotta James, és sarkait a lova oldalába vágta. A többiek gondolkodás nélkül követték, és Füstös is utánuk iramodott volna, ha nem fogom vissza. Még mindig csak minimálisan tudtam lovagolni, de csak most határoztam el magam arra, hogy ezután rendesen megtanuljak. A többiek persze furcsán néztek rám, kivéve Tinát.

Úgy volt, hogy ketten elmegyünk felderíteni a szomszédos erdőt (természetesen gyalog), de Tea meghallotta miben mesterkedünk, és Timothyt, de főleg Jamest meginvitálva lovas kirándulást szervezett az egészből.
-Szőke herceg fehér lovon rendel-suttogta még indulás előtt, én pedig fel tudtam volna robbanni. Ám megőriztem hidegvéremet, de Tea ezt is egy jelnek vette, rámkacsintott, majd mosolyogva odébbált.
-Minden tündér ilyen?-kérdeztem meg suttogva Tinát, mikor utolértem őket. A lány elröhögte magát, majd valaszolt:
-Ha arra gondolsz, hogy ilyen nyálas, akkor nem-súgott vissza, még mindig kuncogva.
-Mi olyan vicces?-jelent meg mellettünk hirtelen James.
-Ch... semmi közöd hozzá-kaptam el a tekintetem. Vállat vont, majd előrébb ment.

-Vigyázz!-sikítottam, mire Füstös megijedt, és bakolt egyet. Az ág, ami elől előrehajoltam, most az arcomba csapódott, én pedig repülve tettem meg az utat egy pár méterre lévő, terebélyes tüskésbokorig. A fiú, akire gondolni is alig merek, mert abban a pillanatban biztosan fel talál bukkanni, most sem hazudtolta meg magát, leugrott a lováról, és a kezét nyújtotta felém. Elfordultam, és azért is a másik irányba kezdtem el kimászni a bokorból, majd leporoltam magam. Kiráncigaltam az apró kis gallydarabkákat a hajamból, és a tüskéket a ruhámból. Felszegett fejjel mentem oda a lovamhoz, akit időközben Timothy kapott el, és felültem rá. Teát eközben már az ájulás veszélye fenyegette, mert a nevetéstől alig jutott oxigénhez, és Tina sem nézett ki jobban.
-Igazi jó barátok vagytok-vetettem oda nekik cinikusan, mire nagy nehezen rendezték a légzésüket, és elindulhattunk. Egyszerűen túl akartam lenni ezen az erdőnézésen, és bedőlni a sátramba.

-Vigyázz!-sikított ezúttal Tea, ám ő teljesen érthető okból. Egy megelevenedett fa tartott felénk, és nagy ágaival már fel is kapta az élen álló Jamest, és Timothyt. A lány hátraarcot csinált a barna, apró pónival, és sarkait az oldalába mélyesztve ösztönözte vágtára az állatot. Tina hasonlóan tett, és én is utánuk iramodtam volna, ha nem féltem volna annyira. Választanom kellett:vagy vágtában töröm ki a nyakam, vagy pedig egyenesen ennek a fa-szörnynek a karmai között halok meg. De az idő gyorsabb volt nálam, és helyettem is döntött. A szörnyeteg utolért, és néhány lépéssel később már Tinát és Teát is az ágai között tartotta. Visszafolytott lélegzettel vártam, mit tesz, de csak megfordult, és elindult, be a sűrűbe.

Egy ránézésre velünk egykorú fiúhoz vitt, és ledobott minket elé.
-Melyikőtök Grace és Tina?-kérdezte a srác.-Bocs az előbbiért, de valahogy ide kellett hoznom titeket. A mester már várt titeket.
Tényleg azt mondta, amit hallottam? A nevem? Az igazit?
-Honnan tudom a nevem?-suttogtam hitetlenül.
-A mester mondta. Ő mindenről tud, ami Grantemben zajlik. És én vagyok a tanítványa-dicsekedett.
-Hát jó. És mit akar tőlünk ez a mester?-kérdezte Tina, felállva. A három másik pedig csak kapkodta a tekintetét köztünk, és Brian között.
-Ti mehettek. Ez nem tartozik rátok. És senkinek egy szót se!-mondta nekik Brian, mire az összes egy emberként állt fel, és ment el a tisztásról. Majd felénk fordult, hogy választ adjon barátnőm kérdésére.-A segítségeteket. Ezt majd ő kifejti bővebben. És még egyszer bocsi a fuvarért.
-Semmiség-legyintettem, viccre véve a dolgot.-Mindennap találkozom fa-szörnyekkel, akik el akarnak rabolni.

Kösz, hogy elolvastad!