[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Zavarban

Mire biztonságos tájakra értünk, addigra kivilágosodott. Továbbra is cipelt a fiú megállás nélkül, arcán már kezdet látszani a fáradság, többször is kellet dobnia rajtam, hogy újból stabilan tudjon tartani a kezében, viszont néma csöndben tette ezt. Egyszer sem kérte, hogy álljunk meg vagy, hogy vegyen át a társa. 

-Álljunk meg, kérlek! -szólaltam meg végre, mert egyszerűen nem tudtam tovább nézni, hogy szenved. A fiú gondolkodás nélkül letett a fűbe, míg a furcsa alak megállt, és visszafordult. A srác ledobta magát a fűbe, és hangos levegővételél jelezte a fáradságát.

-Hogy hívnak kislány? -szólalt meg egy dörmögő hang tőlem balra. 

-Okumo Akari. -felettem félénken.

-Az én nevem Sasori, a társamé pedig Deidara! - erre a mondattal csak bólintott. Lassan elindult felém azzal a mondattal, hogy:

-Tudsz már járni? -kicsit megrezzentem, majd úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, mert ha sikerül legalább meg tudom szabadítani Deidarat a szenvedéstől. Egyik lábamat a testem alá támasztottam, majd megpróbáltam felállni. Testem minden porcikája fájt, de legalább enyhült a tegnaphoz képest. Sikeresen felálltam, majd úgy döntöttem teszek néhány lépést. Előre lendítettem a lábam, majd mikor ráakartam helyezni a test súlyomat, egy hangos reccsenéssel össze csuklott alattam. Zuhantam a föld felé, de valami hirtelen megfogott, egy fém farok tekeredett körém, ami Sasoritól származott.

-Jól vagy? -szinten csak bólintottam, és féltem attól az ijesztő szempártól. 

-Jól van, gyere kis lány pattanj fel! - Deidara mellettem állva tartotta a kezeit, és mosolygott rám.

-Nem! -erre a válaszra egyikőjük sem számított. Míg a srác értetlenül nézett engem, addig Sasori gyengített a szorításon.

-Egyedül is tudok menni! -majd elkezdtem nehezen lépegetni a megszokott irány felé. Deidara szorosan mögém jött, hogy ha mégis úgy döntenék, hogy össze esek, akkor el tudjon kapni. Lassacskán kezdtem megszokni a folyamatosan kínzó fájdalmat, míg végül kialakult egy viszonylag stabil járásom. A két útitársam is hamar észre vette a változás, és végre kicsit hagytak szabadon levegőzni. Utunkat hamar felváltották a fák helyet a házak. Mindenhol csak a hangos mindennapi életét lehetett hallani.

-Hé, van kedvetek fürdeni? -Deidara kérdése nagyon meglepett, de talán nem is rossz ötlet, hátha enyhíti a testi fájdalmaimat.

-Ti mehetek, én ezt inkább kihagyom! -Sasori azonnal elindult előre, és vissza sem nézet.

-Na, akkor menjünk! -meg sem várta a reakciómat, meg markolta a csuklom és behúzott a fürdőbe.

__________

Betettem a ruháimat a szekrénybe, majd becsuktam azt. Nem volt rajtam semmi, egy magam köré tekert törülközőn kívül. Eléggé aggódtam, mivel ez nem egy szokványos fürdő volt, mert ugyanis itt a férfiak és a nők nem voltak elkülönítve. Kiléptem az ajtón, majd csodálkozva néztem, hogy rajtunk kívül nem volt senki sem. Deidara az egyik szélén várt rám boldogan, haja feltűzve lógott a nyakáig. Gyorsan bementem a meleg vízbe, majd oda mentem a sráchoz, persze megtartva a tisztes távolságot.

-Sasori miért nem jött? -vetettem a kérdést egyből a fiúnak.

-Mert tudod ő más. -szólalt meg miközben a fürdő kerítését bámulta.

-Más? Ezt meg hogy érted? -Deidara felém fordult, majd megragadta a csuklómat, és magához húzott. A fejem teljesen vörös lett. Oda hajolt a fülem mellé.

-Mert ő más, mint mi. Ő nem ember, hm. -el emelte a fejét a fülem mellől, majd össze érintette az orrunkat. Fejemet hátulról megtámasztotta, hogy ne tudják a elmenekülni. Mély tekintete az arcomat pásztázta, és alig volt két ujjnyi távolság az ajkaink között. Elmosolyodott, majd elengedett, olyan gyorsan amennyire a víz engedte eltaszítottam magam tőle. A víz felszíne felgyúródott a mozgástól. A testemet háttal fordítottam neki, és úgy kuporodtam össze. Hamarosan megjelent néhány ember a fürdőben, így legalább nem voltunk kettesben. Valaki hirtelen ráhelyezte a kezét a vállamra, amitől kirázott a hideg, felnéztem, és mintha a legtermészetesebb dolog lett volna, hogy Deidara megérint, megfordultam, majd a szemeibe néztem.

-Én ki mentem! Hamarosan te is gyere! -bólintottam, ami már megszokott volt tőlem, majd vég néztem, ahogy kiszáll a vízből majd maga köré tekerte a törülközőt és elhagyta a fürdőt. Miután már eljutott a tudatomig, hogy ő már elment, úgy döntöttem követem a példáját és én is elhagytam a fürdött. Az öltözőben megtörültem a vizes bőröm, majd felvettem a ruháimat. Elköszöntem az ott dolgozóktól és kiléptem az a épületből.

-Itt vagyok Akari! -hallottam egy kiáltó hangot, és észre vettem Deidarat, ahogy karját lengetve próbálta magára vonni a figyelmemet. Oda sétáltam hozzá, majd elindultunk az úton.

-Sasori hol van? -vettetem hozzá a kérdést miközben kiértünk a városból.

-Őt ismerve az erdőben felállította már a tábort,hm. -próbáltam a tekintetét magamra vonni, de hamar feladtam, és inkább a fejemet az útra fordítottam.

-Nézd ott is van! -az erdőben járva Deidara megfogta a kezem, majd elrohantunk az útról, bele a sűrű erdőbe.

-Mi az, vége a lubickolásnak! -Sasori a megszokott morgó hangjával szólt hozzánk. Tényleg úgy volt ahogy Deidara mondta Sasori teljesen elkészíttet mindent. A tábortűz megvolt, a vacsora úgy szintén, és még egy kis sátrat is ősze állított.

-Azt Sasori mester! Ma is kitettél magad ért, hm! - Deidara gondolkodás nélkül ledobta magát a tűz mellé és neki látott a vacsoránál. Leültem én is a tűz melle, és neki álltam én is az ételnek.

-Sasori te nem eszel? -tettem föl a kérdést, amitől Deidara félre nyelt, és köhögő rohamban tört ki. Elkezdtem ütögetni a hátát, majd mikor túl volt az életveszélyen fölegyenesedett.

-Akari ezt már megbeszéltük, hm! -mordult rám. Hamar besötétedett és korán elaludtak. Én ugyan úgy mint minden éjszakán egyszerűen nem jött álom a szememre. Felkeltem, majd úgy döntöttem elmegyek sétálni egy kicsit.

_____

Mindenre gondoltam, mikor elindultam, csak arra nem, hogy eltévedek, viszont szerencsére elértem egy folyóhoz, viszont megálltam az utolsó fánál, mert észre vettem egy alakot a folyó partján. A hold fény nem volt elég erős arra, hogy kitudjam venni, hogy ki az.

-Akari mit kéréssel itt? - szólalt meg az alak lágy hangon. Vajon honnan tudja a nevem? Lassan oda sétáltam.

-Én eltévedtem. -mikor már legalább közel voltam, akkor kirajzolódott, a fekete kabát vörös felhő mintákkal.

-Te is Akatsukis vagy? -felém fordította tekintetek,majd vissza az ég csillagaira.

-Nem neheztelek rád, amiért nem ismersz fel!

-Én tényleg nem tudom ki vagy. Csak öt Akatsukissal találkoztam eddig.

-És én vagyok az az öt közül az egyik. -felém fordult majd felállt.

-Hogy hívnak? -vetettem hozzá a kérdést. Odalépett hozzám, majd  megfogta a kezem. Teljesen elpirultam, majd egyik kezem az arcomhoz emeltem.

-Deidara mondta, hogy aranyos vagy mikor elpirulsz. -erre mosolyra húzta az ajkait. Én viszont kirántotta a kezem a markából és hátrébb léptem.

-Kérdeztem valamit! Hogy hívnak?! -szögeztem hozzá dühösen a kérdést, ő viszont jobban elmosolyodott.

-A nevem Sasori. -teljesen elkábultan néztem, hogy lehet egy ilyen helyes tűz vörös hajú, barna tekintetű, fiatal férfi Sasori?! Megdöbbenés ült ki az arcomra.

-Mert jöttél el a tábor helyről? -az mosoly lehervadt az arcáról és komoly tekintet látszott az arcán.

-Mert nem tudtam elaludni, és úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni, de eltévedtem. -arcomat föld felé fordítottam, és vártam a szidást.

-Az meg nyugtatna, ha velem aludnál? -elvörösödtem, mire ő újra megmarkolta a kezem és magához húzott. Arcomat a vállára helyeztem, és átöleltem. Furcsa volt, hogy csak a fiúk karjaiba tudok elaludni, mint múltkor Itachival, úgy most Sasorival. Amíg ezen gondolkodtam, addig Sasori vissza vezetett a tábor helyre, ahol ott aludt Deidara és Sasori, csodálkozva néztem a két Sasorit.

-Ő csak egy bábom! -suttogta a fülembe, miközben leültünk egy pokrócra. Sasori lefeküdt rezzenéstelen arccal, míg én továbbra is ültem. Egyik kezét a tarkójára tette, míg a másikkal felem nyúlt, és lerántott maga mellé. Keze, ami eddig a tarkóján volt, az most az arcomat választotta el a pokróctól. Akaratlanul hozzá bújtam, amitől ő meg átölelt, és én a kabátjának az érintésében találtam álmokat.