[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Öngyűlölet

Kakuzu kirágatott minket a főhadiszállásról, majd egyből megindultunk az egyik irányba.

-Hé! HÉ! Nekem még van elintézni valóm azzal a mihaszna bábbal! -kiabálta Hidan, majd kitépte magát Kakuzu keze közül.

-Majd, ha vissza értünk! -válaszolta Kakuzu, majd elengedett engem is. Én egy szó nélkül mentem mellettük, mivel volt egy olyan érzésem nem kellene magamra haragítanom Kakuzut.

-És mien küldetést kell végrehajtanunk? -szólalt meg Hidan, miközben az arcáról a teljes unalom tükröződött.

-Kikel iktatni egy bizonyos személyt! -mondta Kakuzu, majd rám nézet.

-Ez a bizonyos személy az Okumo klán tagja! -mondta, mire bennem megált az ütő ennek hallatán.

-Mm...MIIIIIII? -kérdeztem, mire Hidan felnevetett.

-Ha látnád az arcodat! -mondta, majd megbiccentette a fejemet.

-És... és kit... kell megöltünk? -kérdeztem félve, reménykedve abban, hogy nem ismerem az illetőt, bár attól, hogy én nem ismerem őt, attól még ő biztos ismerni fog.

-A neve... Okumo Akiyoshi! -megálltam, és úgy éreztem, hogy most azonnal visszarohanok, berontok Sasorihoz, és rávettem magamat az ágyára. Inkább, mint hogy ezt a személyt megöljem.

-Én... én... nem... -mondtam, mire Kakuzu oda jött hozzám, majd megragadva a kezemet vonszolt tovább.

-Mi az picur? Ki ő neked? -kérdezte, mire én még rémültebb arcot vágtam.

-Ő... ő... az... -nem tudtam befejezni a mondatott, mivel elkezdtek potyogni a könnyeim, és a hangos lélegzetvétel is akadályozott.

-Az apád! Igazam van? -fejezte be Kakuzu, mire én kirántottam a kezemet a szorításából, majd elkezdtem hátrálni.

-Tudtam, hogy Itachit is hozni kellet volna! -mondta Kakuzu, mire én nekiütköztem hátulról egy fának.

-Ide figyelj kislány, vagy lenyugszol, vagy te leszel a következő áldozatom! -sétált oda Hidan, majd alkarját nekitámasztotta a fának a fejem felett.

-Már szökött ninja vagy Akari! A klánod már biztos tudja, hogy miket tettél! -magyarázta el a helyzetemet Kakuzu.

-De én... én akkor sem! -mondtam, és a következő pillanatban, egy puha valamit éreztem az arcomon. Odanéztem és Hidan ajkai érintettél a bőrömet. Néhány másodperc után elemelte a fejét, majd el mosolyodót.

-Na, így legalább van színe az arcodnak, és a nyafit is abba hagytad! Na gyere! -mondta, majd a kezét a hátamra tette, és eltolt a fától. Hidan egészen Forrásrejtekig vonszolt maga után, vagy kapott fel a vállára, mert szinte erőltetni kellet, hogy lépéseket tegyek meg.

_____

Elérkeztünk Forrásrejtek bejáratához, mire Kakuzu odalépet hozzám.

-Menybe, majd csald ki a célpontot! Ha mások is jönnek, öld meg őket! Értetted? -kérdezte, mire én bólintottam.

-Remek, akkor menj! -mondta Hidan, mire én még vártam néhány másodpercet, majd megindultam a kapu felé. Átléptem a kaput, majd a házunk felé indultam. Lassan sétáltam, és azon gondolkodtam, vajon mit fognak szólni a szüleim, hogy annyi idő után újra megjelenek, vagy hallották a híreket rólam? De egy biztos az Akatsuki köpenyt ott hagytam a két másiknál, hogy ha netán ismerné már a falu az Akatsukit. Elérkeztem a házunkhoz, majd bekopogtam.

-Szabad! -hallottam anyám hangját, mire én eltoltam az ajtót, majd beléptem.

-Egy pillanat! -hallottam a konyhából, mire következő pillanatban anyám belépet a szobába, majd a földről rám nézett. Lélegzette elállt, és a szavak a torkára ragadtak. Szemeiben egyre több víz gyülemlett fel, míg végül a gát átszakadt, és lassan gördültek le a könnycseppek anyám arcáról.