[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Korlátozó félelem

Lassan felnyitottam a szemem. Először csak annyit tudtam megállapítani, hogy félhomály volt a helyen, ahol voltam, később a szemem kezdet jobb minőségű képeket vetíteni az agyamnak és szép lassan kirajzolódott a kis szoba, ahol voltam. Hirtelen eszembe jutott mi is történt velem, azonnal mozdulni akartam, de nem tudtam. Észre vettem, hogy a végtagjaim össze vannak kötözve és megszólalni sem tudtam a rongy miatt a számban. Mindenképpen el akartam tűnni innen, olyan messzire amilyen messzire csak lehet. Pánikba estem, majd elkezdtem mocorogni az ágyban, egy rossz mozdulat kellet, és le is essem, ami természetesen megtörtént. Nagyot huppantam a földre, ami elég hangosat szólt. Az egész oldalam rettentően fájt az érkezéstől. Mikor nagy nehezen felültem és abba a hitbe ringattam magam, hogy senki sem hallotta meg az esésemet, akkor abban a pillanatban nyílt ki lassan az ajtó és vele együtt a félelem az arcomra. Egy narancssárga hajú férfi lépet be a szobába, akinek valamilyen fekete bigyók voltak az arcában, mögötte az a két férfi, akik engem iderángattak, vagy is inkább cipeltek.

-Felébredtél? -szólalt meg a narancssárga hajú férfi. Nem mertem a légzésen kívül bármilyen élet jellent mutatni feléjük. A sharingant használó férfi lassan elkezdet felém közeledni, amitől még jobban éreztem a szívem dobogását. Lehajolt, majd kikötözte a számon lévő rongyot, bár nem mintha azért nem szólaltam volna meg, továbbra is félénk tekintettel néztem a három alakot. Kis idő elteltével vettem a bátorságot, hogy végre megmukkanjak.

-Miért hoztatok ide? Mit akartok tőlem? -kérdeztem félénk hangon.

-Kell az erőd az Akatsukinak, hogy véghez vigyük a terveinket! -válaszolt nekem a kékbőrű fickó.

-Itachi! Oldozd el, majd mondj el neki mindent! -fordult a sharingan használóhoz.

-Értetem. -válaszolta nemes egyszerűséggel. A másik kettő kilépett a szobából és bezárta maga mögött az ajtót, és így csak ketten maradtunk a szobában. Elővett egy tőrt, majd elkezdte elvágni a köteleket a testemről, minden kötél szakadásnál megremegtem, mert féltem, hogy a következő én leszek. Elszakította az utólsó köteleket is, és felültetet az ágyra, mint valami kisgyereket, majd utána ő is leült mellém. Csak össze gubódzva ültem néma csendben, míg figyeltem, hogy ő nem akarja levenni a szemét rólam. Vajon mi járhat a fejében?

-Ne félj! -szólalt meg végül, amitől még jobban össze húztam magam.

-Nem bántunk, addig amíg nem adsz rá okot. -felemelte a fejem majd ránéztem.

-Milyen tervhez kellek? Mit akartok tőlem igazából? -bujt ki a számon e két mondat, majd visszavittem a tekintetemet a földre.

-Akatsuki tag leszel, és azt teszed, amit mi mondunk! Nagy erővel rendelkezel, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat. -majd oda hajolt hozzám és az egyik kezével fölemelte a fejemet, hogy pont egymás szemeibe nézünk.

-És ha én nem akarom! -tetem fel a kérdést, amitől ő egy pillanatra besúgta a szemét, majd mikor kinyitotta így szólt hozzám.

-Akkor használom a rajtad lévő átokpecsétet, ami csak az én sharinganommal lehetséges. -és rámutatott a szívemre. Oda kaptam, majd elhúztam a ruhámat a bőrömtől és tényleg ott volt feketén és frissen az átokpecsét.

-Mi... Mikor? -akadt el a szavam az ijedtségtől.

-Elég sokáig ki voltál ütve, nagy erővel fejelted le a sziklát. -miután kimondta ezeket a szavakat megragadta a csuklómat és kirángatott a szobából a folyósora.

-Ne, eresz! Eresz el! -próbáltam ellenkezni, de nagyon erősen tartotta a csuklómat, pont, mint a múltkor. Egy hirtelen nagyot húzott rajtam, majd hozzá nyomot a falhoz. Megrémültem és a mellkasom nagyban mozgott a levegővételemtől.

-LENYUGSZOL! -ordított rám, amitől nagyon hamar engedelmeskedtem, azzal tovább sétáltunk a folyosón. Végül egy nagy terembe értünk, ahol furcsa alakok voltak kicsit szivárvány színűen a kék fickó, meg a narancssárga hajú is ott volt, de ők nem voltak olyanok mint a többiek, olyan volt mintha csak a tudatunk lett volna ott. A csuklómat szorító férfi közéjük húzott be, majd ő is beállt azok közé, akik a kört alkották.

-Oh törékeny kis pára! -mondta gúnyos hangon, majd felkacagott az egyik.

-Maradj csöndben Hidan! -parancsolt rá a mellette álló alak.

-Szóval ő lenne az Okumo klán örököse? Elég fiatal nem gondoljátok! -szólalt meg egy másik hang is.

-Fiattal, de rettentő erős, én már csak tudom, végtére is harcoltam ellene. -szólalt fel a kék fickó. Ott álltam közöttük és majd összeestem a félelemtől. Néha nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik.

-Tőlem aztán mindegy milyen erős, csak ne hátráltasson. Hm. -szólalt meg még egy hang.

-Ti alig, ha fogtok vele találkozni személyesen. -szólalt meg végül a narancssárga hajú férfi.

-Te lány! -felé fordultam, és csak néztem őt.

-Te Kisaméval és Itachival fogsz lenni. -erre csak bólintottam, mert nem igazán tudtam erre mit mondani.

-Jól van később megbeszélünk mást is, most pedig oszolj! -mondta végszóként, majd mindenki szépen lassan eltűnt körülöttem, míg végül csak négyen maradtunk a teremben.

-Vigyázzatok rá! -parancsolt a másik kettőre, majd elment. A kék bőrű alak lassan oda jött hozzám, majd egy köpenyt nyújtott nekem, amin vörös felhők voltak. Nem volt más választásom felvettem, majd feléjük fordultam, a szemeim viszont a talajt vizsgálgatták.

-A nevem Kisame, ő meg Itachi. -mutatkozott be, majd kezét a társa felé vitte.

-Téged, hogy hívnak? -kérdezte az Itachinak nevezet alak.

-Ak... Akari. -válaszoltam félénken. A kék fickó csak mosolygott.

-Lassan indulni kéne! -szólalt meg. Azzal elindultak a kijárat felé, de én továbbra is egyhelyben állva néztem a talajt. A sharingan használó vissza sétált hozzám, majd erővel megragadta a csuklóm és elkezdet húzni kifelé.

-Gyere már soha nem érünk ki, ha nem jössz! -mondta nekem, én viszont semmilyen ellenállást nem produkáltam, csak féltem és mentem utánuk.