[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Megvagy Kilencfarkú!

Lassan nyílt a szemem a világ felé ebben segédkezett a nap sugarai, és a kényelmes póz. Mikor már a homályból előbukkantak az alakok, addigra a nap is eltűntek, féltünk, hogy mozgásban vagyunk.

-Itachi! Felébredte! -hallottam Kisame hangját, majd éreztem, hogy megálunk, és engem letesznek valahová. Lassan mozgattam a fejemet, de a látásom továbbra sem volt tökéletes. Egy meleg kéz csúszott be a hajam, és az arcom közé, majd pedig az ajkamon éreztem valami.

-Tessék, igyál! -mondta Itachi. Majd résnyire nyitottam az ajkaimat, és engedtem, hogy egy kicsit megdöntse a fejemet, és itasson. A hideg lágy víz könnyen csurgott le a torkomon. Éreztem, ahogy a meleg kéz letáncol az államra, és ott segít tovább a fejemnek helyben maradni. Itachi vissza döntötte a fejem, majd éreztem, ahogy lefektetnek a fűbe. Ellégé aggódhatnak, ha ennyi mindent megtesznek értem. Kicsit pihentem a fűbe, míg a látásom teljesen nem stabilizálódott. Égfelé nyújtottam a kezem, hátha eltudom kapni a fák levelei közül átszökő fénynyalábokat. Ám ekkor ahelyett, hogy sikerült volna egy kéz ragadta meg a kacsomat, és visszavezette a mellkasomra, továbbra sem engedve.

-Pihenj ameddig jól esik! -furcsa volt ezt hallani Kisamétól, de nem bántam.

-Avarrejtek miatt voltál, olyan megdermedt? -szegezte oda a kérdést Itachi. Bólogattam válaszként, és továbbra is a levelek susogását hallgattam.

-Én jól... jól vagyok! -mondtam, majd lassan elkezdtem felállni, mire Itachi egyből odajött, és megfogta az egyik kezével a csuklómat, a másikkal pedig a derekamat, hogy vissza ne essek.

-Így nem jöhetsz velünk! -hallottam Kisamét a hátam mögött.

-Csak egy kicsit össze kell szednem magam! -mondtam, majd elindultam abba az irányba, amibe tartottunk. Folyamatos sétálás után egyre jobban lettem, végül már segítség sem kellet ahhoz, hogy járni tudjak. Rengeteg vizet itattak meg vele, nyilván tudták mi a bajom van, és el is látták a sebemen, talán mégse olyan gonoszok, mint amit állítanak róluk.

-Miért álltunk meg? -vetettem oda a kérdést a két útitársamnak, akik az égfelé néznek. Felvittem én is a tekintetemet, mikor egy madár szállt le Kisame karjára. Üzenetet szállított, amit Kisame levet a lábáról, majd el kezdte olvasni.

-Chh! -adta ki magából, mire Itachi melléje ment, és elvette tőle a levelet.

-Ez bizony baj! -jelentette ki Itachi is, mire én továbbra is értetlen arccal néztem őket.

-Mi az? -kérdeztem, mire mind a ketten felém fordultak.

-A zsákmányunkkal van valaki! -jelentette ki Kisame, amire én félre döntöttem a jelem, és továbbra is értetlenül néztem.

-Jiraiya! Gondolom hallottál már róla! -teljesen kitisztult a kép, majd csak bólintva közöltem a válaszom.

-Te talán egyenlő alapokon küzdhetnél meg vele, bár engem kinyírna az a biztos! Ez az ember egy legenda! -fordult Kisame Itachi felé.

-Igen, ha együtt támadnánk mind hármunkat kivégezne! -válaszolta Itachi, míg én közelebb mentem hozzájuk.

-Lássuk be nem túl bíztató, de még ha háromnál többen is lennénk, az eredmény ugyanaz lenne! -folytatta.

-Hogy pont a legendás shinobik egyikével kell megküzdenünk! Valakivel, akihez képest, mind az Ucihák, mind az Okumák, és mind a hét Ködrejteki kardmester hírneve jelentéktelennek számít! -Kisame szávaitól, felált a szőr a hátamon.

-Ez igaz, viszont legyen egy ellenfél bármilyen hatalmas, mindig van gyönge pontja! -Itachi mikor befejezte a mondandóját, egyből tovább indultunk.

-És lehet tudni, hogy most hol tartózkodik ez a kilencfarkú? -vetetem oda a kérdést nekik.

-Igen! Az egyik kis városban van közel Avarrejtekhez. -felelte Itachi.

-Értem. -válaszoltam egyszerűen.

-Nos akkor ne vesztegessük az időt indulás! -mondta Kisame, majd elkezdet futni, és vele együtt Itachi, és én is.

_______

Odaérve a kisvárosba Itachi, és Kisame teljes nyugalommal nézegették a járó kelőket, leginkább a lányokat.

-Bocsi fiúk, de mit is csináltok éppen? -súgtam oda nekik. Út közben is motyogtak egymásnak valamit, csak én túl messze voltam, hogy haljam, lehet, hogy valamiről lemaradtam?

-Egy csinos lányt keresünk! -mondta Kisame teljes nyugalomba.

-Egy csinos lány a Kilencfarkú! -emeltem fel a hangomat megdöbbenve, mire Itachi a szám elé tette a kezét.

-Ne hangoskodj, ha lehet Akari! -erre csak bólintottam megbánással.

-Szóval akkor miért is kell nekünk egy csinos lány? -vetetem oda megint a kérdést.

-Azért, mert az a személy, aki a Kilencfarkúval utazik, őt könnyen elcsábítja egy csinos lány! -mondta Kisame, majd besétáltunk egy sikátorba.

-Mi az Itachi találtál valakit? -kérdezte Kisame, majd arra felé nézet amerre Itachi is. Én is így tettem, majd egy szép fekete hajú lány jelent meg a sarkon. Itachi a kezébe vett egy kavicsot, majd eldobta azt a nő felé. Amint a nő közelebb jött Itachi használta rajta a sharingant.

-Most mit csinál? -súgtam oda Kisaménak a kérdést.

-Itachi képes arra, hogy hamis vágyakat vagy cselekedeteket végezzen azokkal a személyekkel, akik a szemébe néznek! -felelte, majd el is halkultunk. Amint Itachi befejezte felénk fordult, míg a nő elindult az egyik irányba.

-Jól van akkor menjünk a Kilencfarkúért! -mondta Kisame, de Itachi megállította.

-Légy türelemmel, először hagy jusson el a lány a célponthoz, majd mikor megbizonyosodtunk afelől, hogy Jiraiya nincs a kölyökkel, akkor majd léphetünk. -majd kilépet a sikátorból, és elindult az egyik irányba, természetesen én, meg Kisame követtük. Egészen egy teaházba.

-Nyami! -mondtam, miközben csillogott a szemem, és szinte már majdnem csorgott a nyálam, mikor kihozták a teákat, és a finom dangot. Hihetettlen mennyire szeretem. Elkezdtem falatozni, míg hallottam, hogy Itachiék beszélgetnek. A teáért nyúltam, majd kortyoltam néhányat.

-Miről van szó? -kérdeztem kíváncsian.

-Semmi, Akatsukis dolgok! -felelte Kisame.

-De én is Akatsuki vagyok! -vágtam rá megnyerő pillantással. Itachi Kisaméra nézet, majd a kezét a fejemre tette, és megsimogatta a fejem búbját, mintha valami kiskutya volnék.

-Majd később elmondjuk! -mondta, azzal le is vette a kezét a fejemről. Erre csak nagyot sóhajtottam, majd megettem a maradék édességet. Lassan elindultunk a teaházból egy hotel felé. Felsétáltunk az emeleten, majd megálltunk egy ajtó elött.

-Itt van bent a kilencfarkú? -vetetem oda a kérdés a fiúknak.

-Igen! -majd Itachi bekopogott az ajtón.

-Ha elkapni akarjuk, akkor miért kopogsz? -kérdeztem, azonban választ már nem kaptam. Haladtam, ahogy kattan a zár, majd elkezd kinyílni az ajtó, és egy szőke hajú kék szemű fiatal fiú nézet ki az ajtón. Nagy megdöbbenésében ügy nézet Itachira, mintha szörnyet látna. Itachi azonban csak állt ott némán előtte.