[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Művészek párbaja

Lassan felnyitottam a szemem és a hátamra feküdtem. A kemény föld nyomta a hátamat. Lassan felültem, mire Deidara arcával találtam szembe magam. Ijedtembe hátrébb ugrottam, és kezeimet magam elé tetem.

-Mit csinálsz?! -ordítok rá, égő arccal, de ő továbbra is azzal a vigyori huncut arcával nézet.

-Láttalak titeket este! Csak nem bele szerettél Sasori mesterbe? -szinte már idegesítő volt azt arcot bámulnom. Hisztérikusan megfordultam, majd fennhordtam az orromat.

-Nem vagyok szerelmes belé, ne álmodozz! Egyébként meg ő ajánlotta fel, hogy vele aludjak! -a mondatok csak úgy szaladtak ki a számból nem is gondolkozva azon, hogy mit is mondtam. Ezzel igazából alá ástam saját magam. A fiú közelebb jött, majd a kezével megtámasztotta, az államat, ami már leengedtem, néhány másodperce.

-Ajánlom is, hogy ne szeresd, mert túl szép vagy az ő művészetnének nevezet bábjaihoz! -erre csak felhúztam az egyik szemöldökömet, majd kérdően néztem rá. Ő azonban nem adott több információt, elengedte az állam, majd elkezdte össze hajtani a pokrócot, amin aludtam.

-A beszélni szeretnél vele, akkor a folyónál van! Én gyorsan össze pakolok, majd utánatok megyek, hm. -rögtön elindultam a folyó irányába. Az utolsó métereket szinte már futólépésben tetem meg. Odaérve, megláttam a folyó előtt néhány méterre Sasorit. Oda rohantam hozzá, de sajnálatomra már a bábjában volt.

-Hogy aludtál? -mondta a rég megszokott dörmögő hangon.

-Köszi, jól! -majd félre billentettem a fejem, és behunyt szemmel mosolyogtam rá.

-Mond csak Sasori, Deidarával mért veszekedtek a művészetről? -erre a mondatra felém fordult, majd rögtön választ adott a kérdésemre.

-Deidara egy buta kölyök, aki azt hiszi a művészet maga a robbantás, de én ezt másképp gondolom. -Deidara megérkezett hozzánk, majd a kezembe nyomot egy kis táskát.

-Ne, csak én cipekedjek már, hm! -vissza beszélés nélkül hátamra kaptam a táskát, majd elindultunk a folyó mentén, Sasori elöl, Deidara, meg én néhány méterre lemaradva.

-Mért siet ennyire? -vágom a kérdést a srácnak. Aki felém fordult, majd vissza a társára.

-Ha elkezded megismerni Sasori mester, akkor azt tudod meg elsőnek róla, hogy utál várni, és másokat megvárakoztatni. Ha rajta múlna, se a fürdőbe, sőt még csak aludni sem állunk meg, hm. -bólintottam, majd levittem a tekintetem a földre.

-És, hogy érteted azt amit akkor mondtál az erdőben, hogy túl szép vagyok a művészetéhez? -felemeltem a fejem, a szeme pedig az előttem néhány méterre lévő alakra vittem.

-Had kérdezzek elötte valamit! Félni akarsz tőle? -megálltam, ott ahol tartottam,és döbbent arccal néztem Deidarát, aki egyre távolabb kerül tőlem.

-Ezt meg, hogy... -a torkomban maradt a mondat többi része, majd rájöttem, hogy ha nem rohanok, itt hagynak engem.

________

Eltelt már szinte majdnem az egész nap, a nap már kopogtatja a földet, hogy bebocsátást nyerjen. Lassan sétálunk az erdő mélyén, én hol jobbra, hol balra dülöngélek, ez volt az első olyan nap, amit vég gyalogoltam, mióta az erőm teljesen elhagyott engem, és még most sem hevertem ki, nem véletlenül akkor használom ezt a technikát, mikor nyomos okom van rá.

-Gyere felkaplak, ha már nem bírod! -fordult oda hozzám Deidara, majd leguggolt elém, és várta, hogy rádöntsem a testem.

-Nem, jól vagyok, úgyis azt mondtátok, olyan dél körül, hogy ma már vissza érünk. -majd rátettem a kezem a vállára, és tovább sétáltam. Következő pillanatban hátulról felkapott, így egyik keze a lábaimat, másik keze a hátamat fogta.

-Te meg mit csinálsz?! -emeltem fel a hangom.

-Az a "ma odaérünk" lesz, olyan 3-4 óra múlva! -majd elkezdet velem sétálni.

-Nem akarsz mégis a hátamon lenni, mert úgy könnyebb vagy? -nyögte ki a kérdés, mikor a tizedik métert megtette velem.

-Mi van véznák a kezeid? -szegeztem hozzá az oltást.

-Vagy te vagy túl kövér,hm! -tett le a földre, miközben gúnyos vigyor ült ki az arcára.

-Na megállj csak te idióta! -vágtam hozzá dühös arccal, majd elrugaszkodtam, és a kezei alatt kibillentettem az egyensúlyából. Mind a ketten a földre estünk, míg az ő arcát a földből kiálló fűcsomók cirógatták, addig az én arcomat az ő keze.

-Jó lenne, ha nem állnátok meg! -szólalt meg elől Sasori, kissé mérgelődve.

-Jaj Sasori mester! Amin elkezdek flörtölni, egy csinos lánnyal te közbe avatkozol! Vagy van valami terved a hölggyel! -majd megint elő húzta a huncut mosolyt, ami én már képtelen voltam elviselni, és behúztam neki egyet, majd felálltam a földről, és Sasorihoz mentem, ő legalább nem egy idegesítő idióta. Deidara lassan felkelt a földről bal arcát maszkírozva, ahol is az ütést kapta, majd oda sétált néma csöndben, mint aki tudta, hogy most ez tényleg nem kellet volta, majd tovább sétáltunk a sötét erdőben.

______

-Megjöttünk! -szólalt meg Deidara, akinek a bizonyos ütés után belilult a szeme alatt, illetve, mivel nem bírtam már járni fél órával ezelőtt, ezért a hátán aludtam, olyan 15 percet.

-Na mi van, volt egy kis csetepaté? -szólal meg egy ismerős hang a bejáratnál. Tesz néhány lépést előre, majd a sötét éjszakában kirajzolódik Kisame alakja.

-Ami azt illeti, a csaj ütötte ki! -szólal meg Sasori mellettünk. Deidara e hallatán egy döbbent tekintettel fordul oda a társához.

-Na, de Sasori mester, ezt meg miért... -hirtelen hangos nevetés jött a bejárat felől, és egy furcsa fehér hajú alak jelent meg Kisame mellet.

-Hát ezt nem hiszem el, Deidarát kiütötte egy csaj! -folytatta tovább a nevetgélést, amitől Deidarát elöntötte a méreg.

-Kussolj te idióta! -ennek hallatán a fehér hajú alak abba hagyta a nevetést, majd egy enyhe mosollyal, a kezében lévő kaszát a vállára tette.

-Szóval te vagy az a picinyke kislány! Megváltoztál, sokkal "zúzottabb" vagy! Látom rád is hatott a szökevény élet! -szólalt meg miközben a száját egyre nagyobb mosolyra húzta. És lássuk be igaza volt. Rengetek horzsolást, és sebet szereztem, az eddigi küzdelmekben, hiába próbáltam a legtöbbiket mesze kerülni. Plusz Deidara a hátán hozott vissza, igaz, hogy az utolsó fél kilométert, de ők ezt most nem tudhatják.

-Át veszem! -szólalt meg mögöttünk egy újabb hang, ami hát valljuk be ismerős volt, és rögtön tudtam kié, ez a mély, és visszafogott hang. Itachi Deidara mellé ment, majd a karjaiba vett engem. Deidara nem igen nézte jó szemmel ezt, de úgy látszik, úgy döntött, hogy most kivételesen jobb lesz, hogy ha hallgat. Itachi bevitt a barlang szerű építménybe, majd ott az egyik szobába benyitott. Majdnem teljesen sötét volt, csak egy halvány fény volt bent. Falain bambusz szárak sorakoztak, és padlója, pedig padlószőnyeg volt. Egy kis ablakból szűrődött be fény, ami alatt pedig egy ágy volt, ahova is letett engem a sharingan használó.  Kezét a kulcsontómon lévő elszakadt ruha darabra vitte, majd vég nézte az egész ruházatomat.

-Rendben! Hozok neked új ruhákat, addig el ne mozdulj! -majd ellépet az ágytól, és kiment a szobából. Ajtó csukódás után síri csend lett a szobában, majd éreztem, hogy a szemem egyre jobban kezdi feladni a harcot az álmatlanság ellen, végül hagytam, hogy az álom felhők magukkal rántsanak egy világba, ahol végre megint láthatom a családomat.