[Vörös skorpió] II. Kötet -Gyilkos szemek mögött-

Szabadulás

Lassan felnyitottam a szememet, és egy sötét szobában ébredtem. Hirtelen halk lépek zaja törte meg a csöndet, majd egy kattanás, és a nyikorgó ajtó nyitódása. Tekintetemet a benyitó személyre emeltem, de testemet nem bírtam mozgatni, elég erősen voltak megkötve a kötelek az egész testemen. Az idegen leguggolt elém, majd egy mosollyal vég simította az arcomat, amit én egy dühös pillantással nyugtáztam.

-Végre felébredtél! -szólalt meg, majd felrántott a földről, és elkezdet kituszkolni az ajtót. Némán sétáltunk a folyóson, míg meg nem érkeztünk egy ajtóhoz, ami sokkal erősebb, és vaskosabbnak tűnt, mint a többi. A furcsa szemüveges srác kinyitotta előttem az ajtót, majd behúzott a szobába.

-Hé! Eresz el! -kiabáltam, és próbáltam megszabadulni tőle.

-Ne ellenkezz! -monda, majd megfogott, és hozzávágott egy székhez. Lassan odasétált hozzám, majd felültetet a székre, és elkezdte levágni a köteleket rólam. Néhány percig tényleg azt hittem, hogy elenged, és szabadon távozhatok, de mint később kiderült csak azért oldozott el, hogy hozzátudjon láncolni a székhez. Két kezemen és lábaimon erős vas bilincsek voltak, míg törzsemet és nyakamat is díszítette egy effajta lánc. A srác az asztalhoz sétált, majd elővett egy injekciós tűnt.

-Az... azzal mit akarsz? -kérdeztem, de válasznak csak egy gúnyos mosolyt kaptam. Elkezdet felém sétálni az injekciós tűvel, majd odaérve habozás nélkül belém nyomta a tűt. A kis fájdalomtól feljajdultam, majd éreztem ahogy a hideg folyadék szét terjed a testemben.

-Mi... mi volt ez? -kérdeztem, és éreztem, ahogyan egyre csak gyengülnek az érzékszerveim. Halványult a látásom, a hallásom és a szaglásom is. Végül pedig elsötétült a világ körülöttem.

_______

Lassan visszanyertem a látásom, és a többi érzékelésemet is, és azt vettem észre, hogy abba sötét szobába vagyok, ahol előzőnek felébredtem. Szerencsére a kötelek használatát hanyagolták, így megtudtam magamat támasztani szabad kezeimmel. Hirtelen megszédültem, és neki döntöttem a fejemet a falnak. Kicsit meg masszíroztam a homlokomat, majd tovább erőlködtem, és végül sikerült felállnom. Kezemmel támasztottam magamat a falnak, és úgy sétáltam el a fal mentén az ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset, de nem volt nyitva, mire én nagy sóhajjal nekidöntöttem a hátamat az ajtóbak, majd lassan csúsztam le ülésbe. Elkezdtem kétségbe esni, és egyre jobban reményvesztettnek éreztem magam. Ekkor azonban kattant a zár, és elkezdett kinyílni az ajtó engem is félresodorva. Gyorsan ellöktem magamat az ajtótól, hogy ne találkozzak végül a fallal is. Majd kétségbe esett arccal néztem fel az előttem álló fiúra, olyan tizenkét év körüli lehetett, és a szemében a sharingan égett.

-Ki vagy? -kérdeztem, mire elkezdett lépéseket tenni felém.

-Hol van most Itachi? -kérdezte, és látszott az arcán a gyűlölet, amit iránta érzett. Ekkor beugrott a srác arca, mikor is elmentünk Konohába a kilenc farkúért. Itachi kis öcse!

-Nem tudom. -feleltem egyszerűen, mire ő oda lépett hozzám ,majd megmarkolta a pólómat.

-Hol van?! -mondta most már ellentmondást nem tűrően. Össze húztam a szemöldökömet, és dühösen néztem rá.

-Honnan tudjam öccsi? Napok óta nem láttam! -feleltem az igazat, azonban neki ez a válasz nem igazán tetszett.

-Akkor meghalsz! -mondta, mire elmosolyodtam.

-Én ebben nem lennék biztos! -válaszoltam, majd megsértettem magamat a falon lévő rácsba. Kivontam a sebből a véremet, majd azzal eltaszítottam magamtól a fiút, és elkezdtem kifelé rohanni, amennyire a fájó végtagjaim csak bírták. Vég rohantam a folyóson, és kerestem a kijáratott, amit szerencsétlenségemre nem találtam meg.