1. Graham rezidencia

3.8K 183 4
                                    

- Tehát, hogy is jött neked ez a "korrepetálhatnád a főnököm fiát" dolog? - huppantam le anya mellé a kanapéra.
- Hónapok óta nyavajogsz, hogy kevés a zsebpénzed, erre kapsz egy kis munkát és az sem jó.
- De örülök. - nevettem el magam. - Nagyon köszönöm. Viszont akkor is érdekel, hogy mégis hogyan jött szóba a dolog.
- Ha tovább kíváncsiskodsz el fogsz késni.
- Anya! - nyavajogtam.
- Este elmesélem. - forgatta a szemét.

Tényleg késésben voltam. Anya azt beszélte meg Mr. Grahammel, hogy négyre ott leszek teljes harci szerelésben. Ez annyit tesz, hogy van nálam egy kémia könyv és pár minta feladat. Állítólag Mr. Graham fia botrányos jegyesek produkál kémiából. Mi másért szorulna korrepetálásra. Mondjuk arról foggalmam sincs, hogy miért nem pénzeli le Mr. Graham az adott szaktanárt. Lehet azért, mert én kevesebbe kerülnék, mint egy négyes-ötös tanév?

A busz egyenesen a kertvárosba vitt. Minnél közelebb értem a címhez annál kíváncsibb lettem, vajon melyik kertvárosi hiperszuper milliárdos ház az övék..
Aztán... Megérkeztem. Premington 67. Hatalmas kocsifeljáró, első udvar aztán, ahogy feljebb kalandozik a szemem. Bum. Egy óriási ház. Nem is ház. Egy luxus villa.
A gyomrom jobban remegett, mint a próbaérettségi előtt. Lassan, hezitálva sétáltam fel az apró járdán az ajtóig. Nagy nehezen erőt gyűjtöttem és megnyomtam a kapucsengőt. Hallottam, ahogy, bezengi az egész villát.
Csend volt. Semmi reakció.
Már újra a nyomtam volna a csengőt, amikor lenyomódott a kilincs. Kinyílt. Először egy mellkassal találtam szembe magam, de azonnal felnéztem.

- Jó napot! Mr. Graham? - próbáltam a legkedvesebb mosolyt varázsolni az arcomra. A férfi nagyon elegánsan nézett ki. Bár öltönyben ki nem az, nem igaz? Legalább két méter magas volt, de lehet több. Enyhén borostás arca komornak tűnt, amit rideg kék szemei egyre inkább csak tetőztek. Sötét szőke haja tökéletesen volt beállítva. Olyan volt, mintha most lépett volna ki egy magazinból.
- Igen. - erőltetett mosolyt az arcára aztán a füléhez kapta a telefonját. - Persze, igen. Holnap délben. - biccentett a fejével, hogy kerüljek bejjebb. Remegő gyomorral léltem be a hatalmas ajtón és álltam meg az előszobában, amit inkább egy fogadó teremnek neveznék. Kinyomta a telefont és az egyik falhoz sétált. Majd leszakadt a pofám, amikor meglattam a falon lévő kis műszert. Megnyomott egy gombot. - Colin. Gyere le!
- Hű. - nyögtem akaratlanul. Mr. Graham komor arckifejezéssel meredt rám.
- Azonnal jön. - sóhajtotta. De ahogy kimondta már hallatszottak a fiú léptei a lépcsőn.
- Hello. - intett kedvesen. Helyes, szőke, kékszemű fiú. A vállai szélesek akárcsak az apjának. Az arcuk hasonló volt, de Mr. Graham vonásai mégis... Erősebbek voltak. - Colin vagyok. - mosolygott és felém nyújtotta a kezét.
- Savannah... - kezdte Mr.Graham.
- Csak Sav. - szóltam közbe.
- Sav... - ízlelgette. - Kedden és csütörtökön jön majd. Kedden négyre, csütörtökön pedig ötre. Napi két óra. - vetett egy gyilkos pillantást Colinra aki halkabban felröhögött.- Jó tanulást. - morogta aztán elvonult.
- Édesapád mindig ilyen... szigorú?
- Gyere. - nevetett Colin. - Kezdődjön meg köztünk a kémia.

Tehát így "kerültem" a Graham családhoz, mint kémia korrepetítor. Mint kiderült Colinnal ugyanabba a gimibe járunk. Most tizedikes. A vicces az, hogy esküszöm soha nem láttam még. Szegény srácnak tényleg nem megy a biokémia, de legapább próbálkozik.

Sziasztok!💕
Tudom nem valami eseménydús első rész, de nem is annak terveztem. Ezt csak egy kis bevezetőnek szántam. Remélem azért felkeltette a kíváncsiságotokat.
😉

Mr.GrahamWhere stories live. Discover now