Mr.Graham

5. Ahogy mondják

Mr. Graham a lehető legprecízebben vezetett. Vagy ezt csak azért gondolom, mert van benne valami... Megmagyarázhatatlan? Minden amit tesz, csinál vagy mond olyan tökéletes. Úgy érzem magam mellette mintha soha semmi bajom nem eshetne, amíg a közelében vagyok. Akár egy ablak és ajtó nélküli szobában. Aztán... Néha, ahogy rám néz, egy védtelen báránynak érzem magam abban a kiút nélküli szobában. Vele. Egy kiéhezett farkassal.
Amikor az a rideg szempár megállapodik rajtam és enyhén félre biccenti a fejét... Legszívesebben elszaladnék. Méricskél, akár a raptorok a Jurassic Parkban. Mint a raptorok... Mr. Graham is egy csúcsragadozó.
Hiába ültem ott mellette, nem tudtam nem elkepzelni, hogy a vacsora végén beugranánk hozzá... Aztán máshogy érne véget ez az este.
Megráztam a fejem, hogy elhesegessem a gondolataimat, mellyek már rég túl mentek egy határon.

- Megbeszélted magaddal? - kérdi egy halvány mosollyal.
- Hm?
- Egy ideje nagyon máshol jársz. Min gondolkodsz?
- Ja... Ohm. Semmi érdekesen. Csak a suli, hamarosn érettségi. A legjobbat akarom kihozni magamból.
- Ez becsülendő. Ügyes kislány. - mondta, engem meg a víz is kivert. Az utolsó mondata egyszerűen...
- Jó egyetemre akarok menni, onnan pedig jó munkahelyre.
- Úgy látom, határozottan a saját lábadon akarsz állni.
- Talán. - motyogtam. - Én csak szeretnék boldogan élni. De ahhoz a mai világban pénz kell.
- Jó meglátás, de mégis hibás. Nem muszáj egyedül keresni a boldogságot.
- Mármint?
- Egy fizetés édes kevés a boldogsághoz.
- Vallaljak két állást?
- Engedd meg, hogy tegyek egy megjegyzést. - nézett rám egy pillanatra. - A mai világban a pénz már szinte mindenre megoldás, de a magány okozta űrt nem lehet fizetett alkalmakkal kitölteni.
- Nem igazán függök az emberi kapcsolatoktól sem, nemhogy a testikapcsolatoktól.
- Csak azért mondod ezt, mert még nem próbáltad. - villantott egy mosolyt. Szemeit apró, aliglátható nevető ráncok szegélyezték.
- Nem is fogom, ahogy magamat ismerem.
- Savannah, ne viccelj! - kacagott fájdalmasan. Nagy levegőt vett. - Te egy gyönyörű, intelligens, kedves, humoros.... Fiatal lány vagy. - az utolsó jelzőt egy szinte már fájdalmasnak tűnő sóhajjal mondta ki. - Azt ne mond, hogy örökké szűz akarsz maradni!
Összerezzentem. Hangja nyers volt, ugyanakkor mégis volt benne némi megfejthetetlen érzelem. Nyakán az erek jól láthatóan kidudorodtak. Szemei le-föl cikáztak rajtam. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy ne, mert nem tudtam elkapni a tekintetét. Az ablak felé fordítottam a fejem és próbáltam összeszedni a gondolataim.
- Mennyire... Gáz, ha azt mondom, hogy én... Mr. Tökéletesre várok?
- Egyáltalán nem gáz. - hangja elméllyült és édes melegség áradt belőle. Megéreztem kezét a combomon. Gyengéden megsimogatott. - Gyerünk, Sav. Had lássak egy nagy mosolyt.
- Inákbb az utat figyeld. - nevettem.
- Kioktatsz?! - kérdezte egy visszafogott mosollyal.
- Hány sört ittál meg a meccs alatt?
- Hercegnő. - mosolyodott el. - Tisztában vagyok a korlátaimmal. Megnyugodhatsz, biztonságban vagy. - Nézett méllyen a szemembe. Kékjei most egyáltalán nem azt a szokásos ridegséget tükrözték. - Vigyázok rád.
A szívem majd szétrobbant, annyira hevesen kezdett verni. Legalább százszor lejátszottam a fejemben, hogy oda hajolok hozzá és megcsókolom.
- Ez nagyon megnyugtató. - motyogtam végül.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Körülbelül fél nyolcra értünk az étterembe, ami... Egészen más volt, mint amire először számítottam, de megmentett a felső a méz alatt. Az étterem elegáns volt ugyan, de nem olyan értelemben, hogy be sem engednek, ha nincs fél millió a tárcádban. A probléma inkább ott kezdődött, hogy nem bírtam elolvasni az ételek nevét sem. A pincér legalább négyszer járt az asztalunknál, de mindig a szokásos "még nem tudom..." dumámat hallotta.
- Mr. Gra... Vagyis Ben. - szólaltam meg alighallhatóan ő pedig azonnal rám emelte gyönyörű íriszeit.
- Sikeült választani?
- Ez az étlap milyen nyelven van? - kérdeztem égő vörös fejjel. Pár másodpercig csak meredt rám aztán elnevette magát.
- Te nem franciát tanulsz a suliban?
- Nem. Olaszt.
- Basszus. - nevetett fel kínjában. - Azt hittem te is franciát tanulsz, mint Colin..
- Segítenél lefordítani?
- Persze. - nevetett és a kezébe vette az étlapomat. - Mi lenne, ha ajánl...
- Csak salátát kérek köszönöm. - Vágtam a szavába. Szemei elkerekedtek és mintha az izmai is megfeszültek volna.
- Anyukád soha nem tanította meg, hogy tiszteletlenség mások szavába vágni?!
- Elnézést kérek. - hajtottam le a fejem.
Mr. Graham az asztalunkhoz hívta a pincért és magyarázott neki valamit franciául. Anya egyszer mesélte, hogy hallott pár dolgot egyszer Mr. Graham által tartott konferenciáról. Például azt, hogy az ügyfelei nagyrésze nem is beszéli az angolt, de ez nem okoz neki gondot, mert folyékonyan beszél a többség nyelvén. Tud franciául, spanyolul, németül, japánul és majdnem folyékonyan oroszul. Elképesztő ez az ember. Volt neki egyáltalán gyerekkora vagy folyton csak magolt? Colin mesélte, hogy az apja régen jéghokizott és úszott. Innen már érthető az erős testalkat és a széles váll. De ezek alapján egyre inkább csak arra jutok, hogy nem volt ideje élni. Vagy csak valami csoda gyerek volt. Én is naphosszat csak tanulok... Már arra sem emlékszem mikor voltam utójára moziban Dinaval. Sőt! Abba sem vagyok biztos, hogy még emlékszik rám. Kilencedikben folyton együtt lógtunk. Tizedikben is, de a végén már kevesebbet. Tavaly már szinte semmit... És itt vagyunk a jelenben, amikor a legtöbb kommunikációnk a reggeli és délutáni köszönés.

A pincér egy nagytál tésztát tett le elém. Valami isteni illata volt az egésznek, de ez nem segített a tényen, hogy Mr. Graham egyáltalán nem azt tette, amit kellett volna.
- Én salátát kértem. - kezdtem volna dühösen, de egyszerűen nem ment. Az első betű kiejtése után a hangom egyre inkább elvékonyodott.
- Tudom. - mondta egyszerűen és hozzálátott a vacsorához.
- Akkor...
- Akkor miért nem azt rendeltem?, Egyszerűen undorodom a salátázó nőktől. Érem én a "jajj nem akarok elhízni, nem vagyok éhes, nem is szoktam vacsorázni" hülyeségeket, de egyszerűen nem hatnak meg. Ha velem vacsorázik egy nő, akkor igenis jól fog lakini, nem érdekelnek a szarságai. - mondta nyersen.
- Hát... Akkor most hiába jönnék azzal, hogy a BMI izé szerint így is van rajtam 12 kg felesleg, az sem hatná meg?
- Egyáltalán nem. Ahogy mondják " a csontokkal csak a kutyák játszanak" . Szerintem azt a tizenkettőt kerekíthetnénk tizenötre.
- Na, azt már nem! - nevettem fel.
- Egy hülye, szorongást idéző testtömeg indexnek akarsz megfelelni vagy nekem?

Sziasztok ❤
Remélem megérte a várakozást és remélem tetszett