Mr.Graham

6. Fantom

Nem hagyta el több szó a száját. Tekintete mereven engem pásztázott, mintha csak arra várna, hogy hallja, amit akar. Hogy neki akarok megfelelni. Magamban persze az ellenkező variációt próbáltam megfogalmazni, de egyszerűen képtelenségnek tűnt, hogy neki ellent mondjak. Egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy a legbiztosabb, amit tudok róla, hogy tudatalatt, akaratom ellenére manipulál. Könnyebben eléri, amit akar, mint bárki más.

- Én magamnak szeretnék megfelelni. - nyögtem ki végül. Mr. Graham arca ellágyult. Óvatos mosolyra húzta a száját.
- Azt szeretnéd elhitetni velem, hogy a te akaratod ugyanaz, mint amit elvár tőled a "rendszer"?
- N-nem...
- Nem? - kérdezte egy kis gúnnyal.
- Talán azt szeretnéd, ha neked felelnék meg?
- Okos elgondolás lenne. - mondta.
- Úgy gondolod?
- Teljes mértékben. - bólintott. - Van valami, amiről még szeretnék beszélni. - bal kezével végignyúlt az asztalon és megérintette a kézfejem.
Mintha áramütés ért volna, úgy száguldott végig bennem valami különös érzés. Valami megmagyarázhatatlan. Mr. Graham szemei mintha egy új árnyalatban pompáztak volna. Nem az a rideg kék szempár nézett rám, ahogy akkor először. Íriszei mintha melegséggel teltek volna meg. A levegőt egyre fülledtebbnek talaltam, de Mr. Grahamnél semmi jelet nem láttam arra, hogy ő hasonlóktól szenvedne. Felforrósodhat egyáltalán pillanatok alatt a levegő csak az én környezetemben?
- Amiről beszélni szeretnék veled, az lehet kicsit furcsának tűnik majd, de szerintem érteni fogod, hogy miért akarom azt, amit.
- Így, ahogy bevezeted inkább ijesztő. - vágtam a szavába, ami miatt egy szigorú pillantást kaptam tőle. - Elnézést...
- Tudom, hogy úgytűnik Colin a fejlődés jeleit mutatja kémiából, de ismerem a fiamat. Ha nem ülne valaki a nyakán és nem emlékeztetné arra, mi a feladata, akkor szarna az egészbe. - sóhajtotta.
- Elnézést, de ... Jól értem, hogy most azt szeretnéd, hogy ne legyen vége a korrepetálásoknak, akkor se, ha jó jegyeket produkál?
- Lényegében igen.
- Ugye tudod, hogy nem ülhetek jövőre is mindig a nyakán?
- Tisztában vagyok a továbbtanulási szándékaiddal. Én arra kérlek ezt az évet töltsd vele. Ki tudja? Lehet megváltoznak a dolgok nyárig.
- A dolgok?
- A továbbtanulási szándékaid.
- Azt nem hinnem. - nevettem fel.
- Nem? - húzódott gonosz mosolyra a szája.
- Nem.
- Kár... Pedig jövőre szereztem volna San Jose Sharks - Arizona Coyotes jegyeket... De, ha nem, akkor nem.
- Mr. Graham. - nevettem fel. - Jól értem, hogy hoki jegyekkel, akar marasztalni, mert hátsó szándékai vannak velem?
- Igazán sértő feltételezés, hogy ilyet gondol rólam. - ment bele a kis szó játékba. - Azt hittem már ismer annyira, hogy tudja, ha akarok valamit, azt nyíltan közlöm és megszerzem.

Szemei kifejezéstelenek voltak. Belekortyolt a borba. Egy ideig még forgatta a kezei között a poharat aztán letette. Játszadozott vele. Vajon velem is ezt teszi? Játszadozik? Ő egy megfontolt, ravasz ember. Mi van, ha ez az egész arra ment ki, hogy Colinnak kedvezzen. Persze, nekem ebből ugyanúgy hasznom lenne, de akkor is!
- A maga viselkedése is igazán sértő tud lenni. Itt van példának ez a vacsora.
- Minden viselkedés formának meg van a maga előnye és hátránya. Aki visszabeszél, pimaszkodik... Büntetést érdemel, hogy abból tanuljon. - a hideg rázott az utolsó mondatától... A hangja... pedig mégis melegséget sugallt.
- A nejét jelenleg jutalmazza vagy bünteti? - csúszott ki a számon.
- Hogyan?
- Te magad mondtad, - váltottam újra baráti csevejte. - hogy a tiszteletlen embereket büntetni kell, akkor feltételezem, hogy a jókat jutalmazni. Tudtommal Colin édesanyjával külön éltek. Ez a büntetés kategóriába tartozik, vagy a jutalmazásba? - kérdeztem rá pimaszul, végleg kilépve az előbbi kis magázós színjátékból.
- Csak nem érdeklődsz utánnam? - csillantak fel gyönyörű íriszei én meg majd el süllyedtem szégyenembe, hogy egyszerre sikerült kivágnia magát a válaszadásból és még el is érte, hogy kínosan érezzem magam.
- Ha valki meghall egy információt, az nem érdeklődés.
- De megjegyezted ezt a bizonyos információt, tehát figyeltél.
- Miért? Ha beszélsz valakivel te figyelmen kívül hagyod?
- Savannah. - nevette el magát jó ízűen. - Látod, ezért imádom a társaságod.
- Azért mert folyton kellemetlen témákba tudsz keverni?
- Nem. - forgatta meg gyönyörű kékségeit. - Normális esetben azt szeretem, ha a nő nem "csacsog". A te esetedben viszont ez teljesen megfordul.
- Kezdem elveszíteni a fonalat. - nevettem fel kínomban és zavaromban csak túrkáltam a kaját.
- Pedig nem lenne olyan nehéz elkapni. - kúszott fel egy gúnyos mosoly az arcára. - Különben is. Ha egy téma számodra kellemetlen, akkor nem kötelező válaszolnod. - tette hozzá mellékesen én pedig tovább turkáltam a kaját. Éreztem, hogy elvörösödök, mert tekimtete már szinte túl hosszan időzött rajtam. - Kivéve, ha úgy érzed, hogy muszáj válaszolnod nekem.
Erre természetesen azonnal felkaptam a fejem.
- Tudod, lehet nevetséges elgondolás, de néha úgy érzem. Foggalmam sincs, hogy ez miért van, azt meg pláne nem értem, hogy ezt miért mondom el neked, mivel ez is egyike a már említett kellemetlen témáknak. - motyogtam és végül bátortalanul a szemébe néztem. Kékségei elkerekedtek, mintha ellágyult volna a tekintet... De mégis.. Volt bennük valami keménység.
- Köszönöm, Savannah.
- Ugyan mit?
- Ezt a délutánt, ezt a vacsorát, azt hogy megnyílsz előttem. Jól esik.
- Ez természetes. - erőltettem egy bátortalan mosolyt az arcomra.
- Nem. - mosolyodott el. Újra kortyolt a borból.
- Ezt most nem értem.
- Nem is baj. - mosolyában szánakozást véltem megbújni, de jobbnak láttam, ha nem erőltetem.
Benjamin Graham. A nagy menő üzletemben. Bármilyen kemény is a külsőd, s bármilyen érthetetlen is vagy belül még én is látom, hogy érzékeny pontra tapintottam.

- Voltál már Európában? - szakítottam meg a köztünk urallkodó csendet végül.
- Tessék? - Nevetett fel.
- Azt kérdeztem voltál-e már Európában?
- Hogy jön ez most ide?
- Érdekel. - vontam meg a vállam. Valójában tényleg érdekelt, merre járt eddig, de a valós indok persze az volt, hogy nem akartam a lelkében túrkálni. - Én szeretnék eljutni egyszer Olaszországba.
- Miért pont oda?
- Imádom az operákat... És az olasz nyelv szinte a zeneiségre épül. Fenomenálisak.
- Egy zenei stílus miatt, szeretsz egy országot?
- Így is mondhatjuk. - nevettem el magam.
- Énhozzám tartozol, egy vagy velem. Nem küzdhetsz ellenem, mert hív az éj. - mondta a szemembe nézve. A szívem majd ki ugrott a helyéről. Már nyitottam a szám, hogy kérdőre vonjam, hogy ez mégis mi volt... Miután elismételtem magamban a szavait elmúltak a kétségeim.
- Benjamin Graham. - nevettem. - Egyre kapósabb férfi lesz a szememben, így, hogy a kedvenc operámból idéz.
- Szóval felismerted?
- Az operaház fantomja az egyik legismertebb opera. Még szép.
- Mondanám, hogy ráhibáztam, hogy ez a kedvenced, de akkor hazudnék.
- Megint összezavarsz.
- Pár héttel ezelőtt magyaráztál Colinnak valamit és futólag hozzá tetted, hogy ez a kedvenced.
- Benjamin Graham! Csak nem hallgatóztál?
- Szó sincs róla. Csak meghallottam.
- Meghallottál egy számodra jelentéktelen információt és megjegyezted? Honnan olyan ismerős nekem ez a szituáció?
- Savannah, ne gúnyolódj. - morogta. - Különben meg, miből gondolod, hogy számomra jelentéktelenek az rólad szerzett információk?

Akár az operaház fantomja, Benjamin is egy titokzatos, ijesztő teremtés, de mégis lángra lobbantja bennünk a szikrát, hogy megakarjuk ismerni.
Dermesztő szemei lyukat égettek belém. Íme egy újjabb példája azon szituációknak, amikor Mr. Graham kétségeket ébresztett bennem és a legnagyobb kérdéseket fogalmaztatta meg önmagamnak. Mennyire lenne téves feltevés azt feltételezni, hogy ez az ember nem csak a fejembe lát bele, hanem a lábam közé is?
Egy biztos. Ha az életem a kedvenc operám lenne, és én lennék Christine, akkor semmi kétségem nem lenne afelől, hogy a Fantom szerepét Ő töltené be.

Sziasztok! 💕😄
Megérkezett hát a várt rész. Remélem megérte rá várni.