Mr.Graham

Éhség

Hosszasan tartottam vele a szemkontaktust. Próbáltam rájönni, mi jár most a fejében. Mit akar? Lélegzése egyenletes volt, de a szorítása mintha enyhült volna. Enyhült is. A jobb kezét óvatosan az arcomhoz emelte és gyengéden megsimogatott. Már szinte frusztráló lassúnak éreztem az idő múlását. Az arcomhoz hajolt és megcsókolt.
Visszacsókoltam.
Nem álltunk meg. Kezei a csípőmre csúsztak én pedig ösztönösen a nyakába kulcsoltam a kezem.
- Kedden és csütörtökön a szokott időben. - morogta. - Szükség van rád.
- Colinnak van szüksége rám?
- Nem.
- Akkor?
Összezavar. Nem csak engem, hanem mindent. Miért jó ez neki? Mit akar? Egyre fájóbb félteni ezeket a kérdéseket, ha arra gondolok, hogy most már tudom mennyire édes a csókja és hogy mennyire kedves és gyönyörű a felesége... aki visszaköltözött. Arról nem is beszélve, hogy mi történt köztem és a fia között.
Semminek nem lesz jó vége.
- Kedden és csütörtökön tanulsz Colinnal. - ismételte meg. - Pénteken pedig ötkor találkozunk az East Wind és a Hyden sarkánál.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.
- Azért nem vagy biztos, mert nem akarod... vagy mert félsz?
- Azt mondtad, ha egy téma kellemetlen nem kötelező válaszolnom.
Tudta, hogy tudom a választ. Tisztában volt vele, hogy akartam, hogy vágytam rá. Ravaszabb és okosabb volt, mint én valaha is lehetnék. Éreztél már olyat, hogy a tested egy jéégszoborrá dermedt, ugyanakkor mégis úgy perzselt ott valami legbelül?
Én csak vele éreztem ilyet. Sem előtte, sem utánna.

"Szerelmes vagy, sóvár egész augusztusig!
Szerelmes vagy: nevet szonettodon a lányka.
Ödöngsz kedvetlenül, elhagynak társaid.
Aztán pár kurta sort ír egy estén a drága."

Pontosan ezt érzem. Mintha én is egy fiatal szerelmes lennék, aki még csak az érzésnek él, akiben most ott a nagy szerelem tüze, a forró vágy.... Aki feláldozna mindent, ha kellene, felégetne minden hidat... Egy olyan szerelemért ami egy pillanat alatt megszakadhat.
- Találkoztam Joannaval. - mondtam ki érzelem mentesen.
- Colin miatt visszajött egy kis időre, mert bizonytalan volt az utazgatásom hossza.
- Colin szerint még egy hétig nem jöttél volna vissza. - hazudtam. Kíváncsi voltam, hogy miattam jött-e vissza hamarabb.
- Colin nem lát bele az ügyeimbe. - mondta szigorúan. - És vannak olyan dolgok, amiket nem kell tudnia. Sem neki, sem másnak.
- Ezzel arra célzol, hogy nem feltétlenül üzletiút volt az az út?

Éreztem, hogy ratapintottam az igazságra. Enyhén megdöntött a fejét és úgy méregetett. Ragadozó és préda helyzet.
Vajon látja, hogy csókja még ég a számon? Látja, hogy legszívesebben karjaiba omlanék? Biztos látja. Ha úgy olvas bennem akár egy könyvben, akkor most melyik fejezetnél tart? Mindent ellovas vagy csak bele lapoz?
Aprót rándult a szája, majd egy keserűnek tűnő félmosolyra húzta azt. Mégegyszer megsimította az arcom majd elindult kifelé a szobámból.
- Kihül a reggeli.
- Mégis mikor értél ide?
- Nagyjából egy órával ezelőtt.
- És az alatt az egy óra alatt reggelit csináltál? - követtem és próbáltam nem kiakadni azon, hogy ennyire otthon érzi magát
- Nem. Bejöttem, megnéztem fel vagy-e, de aludtál. Lementem, hogy összedobjak valamit, de üres volt a hűtő. Tehát elmentem, bevásároltam és utána csináltam reggelit.
- Bevásároltál?
- Igen. - vonta meg a vállát. Megállt az asztal mellett és kihúzta nekem a széket. Biccentett, hogy üljek le, én pedig engedelmeskedtem. Egy nagy tányér rántottát tett elém, mellette pedig gazdag zöldségköret.
- Nagyon jól néz ki.
- Kitettem magamért. - váltott bohókásabb stílusra. - Nem vagyok nagy szakács.
- Sejtettem.
- És te mennyire vagy nagy konyhaművész?
- Kikérem magamnak, hogy nem ismert fel elsőre. Én egy világhírű séf vagyok.
- Aki nem ismerte fel a legalapvetőbb francia fogásokat.
- A helyi ételekre specializálódtam.
- Gondoltam. - kacsintott.
- Igazad volt.
- Miben?
- Amikor azt mondtad leszel még lehetetlenebb.
Nem válaszolt rá csak megrántotta a vállát én meg apránként nekikezdtem a reggelinek. Nem is tudom mikor reggeliztem rendesen. Általában vagy kimarad vagy csak harapok valamit és ennyi.
- Érdekes milyen gyorsan telik az idő, nem? - hangja kicsit érdesebb volt, mint általában. Most, hogy nem a szobám félhomályában vagyunk már látom a szemei alatt azokat a sötét karikákat, amik biztos jelét adták annak, hogy én vetettem véget az "üzletiútnak". Csapot papot otthagyott volna?
- Mire gondolsz pontosan?
- Rég volt már szeptember. Lassan itt a karácsony és itt az újév.
- Újév, új kezdet és a születésnapom.
- Elsején?
- Igen. - mosolyogtam. - Pontosan este hét órakor.
- Akkor biztos valami hatalmas buli van már tervben feltételezem.
- Áh, nem. Valószínű itthon leszek anyával és filmet nézünk szokás szerint.
- Gyere el velünk síelni.
- Nagyon vicces.
- Komolyan mondom.
- Kizárt. Nem pont arra van pénzem. - nevettem fel kínomban.
- Ki mondta, hogy ki kell fizetned?
- Engedjük el ezt a témát szerintem.
- Savannah, te is tudod hogy megtalálom a módját, hogy rávegyelek.
- Lehetetlen.
- Meg emelem 50 dollárral az órabéred.
- Fizetni akarsz azért, hogy elvihess síelni? - vigyorogtam.
- Ha ez a módja.
- Te magad mondtad, hogy nem lehet megvenni mindent. Nem fogok síelni menni, mert mrgvesztegetsz.
- Nem érem be nemleges válasszal.
- Nem akarsz lassan hazamenni? - váltottam témát gyorsan.
- Elakarsz küldeni?
- Eléggé fáradtnak tűnsz.
- Inkább éhes vagyok. - méregetett ismét.
Azonnam felpattantam és a hűtőhöz sétáltam, hogy valamit összeüssek.
- Van még tojás, szendvicsnek való... - soroltam, de ledermedtem, hogy megéreztem kezeit magam körül.
- Rád éhezem Savannah.