Mr.Graham

Érjen véget az este

- Tudod nagyon szívesen tennék egy egész éjszakás kitérőt, de nem tudom, hogy magyaráznád ki Sara-nak másnak a fáradtságod.
- Mondhatnám, hogy hiányzott az otthoni ágyam. - haraptam az ajkamba. - Vagy sokáig filmeztem. Esetleg azt, hogy elrontottam a gyomrom és emiatt maradtam fenn sokáig.
- Ilyen gyakorlott hazudozó vagy? - mosolyodott el.
- Nem igazán, de talán megérné.
- Tudod... - hangja teljesen elmélyült. - most olyan más vagy. Bátrabb. Ilyen jó hatással van rád, ha iszol?
- Nahát, nahát. Kiket látok?! - csapta össze a tenyerét Thomas. Arcán hatalmas gúnyos mosoly ült. - Nézd Colin! Találtam még két játékost a kártya partinkra.
Colin hamarosan meg jelent a folyosóról, eleinte mosolygott, de aztán már inkább ideges vigyornak tűnt az a mosoly.
- Hát ti? - nyögte ki nehézkesen a kérdést.
- Én magamban iszogattam. - kezdtem egyszerűen. - Nagyon jól elbeszélgettem Daniellel. Ő a pincér és a pultos. Bár biztos tudjátok. - magyaráztam, bár már inkább magamnak. Talán kezdett beütni az ital. - Szóval bizalmas beszélgetésbe kezdtem, amikor megjelent Mr.Graham. Bocsánat. Ben. Valahogy nehezen jön a számra a tegeződés. - grimaszoltam. - És látta, hogy eléggé szánalmasan nézek ki és hogy ki öntöm a lelkem... Tudjátok... - kezdtem el szipogni. - nem soká itt a szülinapom... és ilyenkor nagyon hiányzik apukám és...
- Jól van Savannah... Már mondtam, nincs semmi gond. - csitított Ben.
- Sajnálom. - sétált hozzám Colin és megölelt. Rendesen magához szorított, amennyire csak lehet. - Gyere felkísérlek a szobádba. Ha szeretnéd ott maradok.
- Colin! - Ben hangja egyenesen vérfagyasztó volt, ahogy a fiára mordult.
- Ugyan Ben. - sétált hozzá Thomas. - Colin csak segíteni akar szegény lánynak.
- Feltalálok egyedül is... - szipogtam.
- Azért én felmegyek veled. Majd kártyázunk egy kicsit, mit szólsz?
- Azt, hogy én mindig veszítek. - törölgettem meg a szemem.
- Majd hagylak nyerni. - mosolygott.
- Látod Ben? A fiad egy igazi úriember. Két perc alatt bedumálja magát a betintázott lányka szobájába kártyázni. - gúnyos vigyora egyre nagyobb lett. - Apja fia.
- Édesanyád hogy van? - tört ki belőle.
- Felkísérem Sav-et.
- Én nem akarom megzavarni az estéteket. - játszottam. - Felmegyek és alszom egy nagyot.
Utolsó mondatom már inkább magamnak szólt, mert tényleg kezdtem megérezni az alkohol rosszabbik oldalának hatását. Ez látható is volt, amikor határozottan akartam megindulni a lépcsők felé, de majdnem a padlón végeztem.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy Colin vegye át a leányzó istápolását. - nevetett Thomas. - végülis egyszer le kell venned róla a kezed, nem Ben? Vagy mondjam inkább úgy, hogy Mr.Graham?
- Colin, kísérd fel. - morogta. Nem tudom elmondani azt az arckifejezést, amit láttam.
- Gyere. - karolt belém. - Játszunk egy kört, hagylak nyerni, utána alszol.

Fogalmam sincs mennyi ideig tartott felérni a szobához, de életem leghosszabb lépcsőzésének tűnt. Colin szinte már vonszolt a szobához vezető folyosón.
- Sajnálom, hogy most velem kell bajlódnod. - motyogtam.
- Te is hasonlóan érezhetted magad a kémia órák alatt. - sóhajtott.
- Nem, nem. - nevettem. - Mindig örömmel mentem.
- Tudom, hogy az elején hátad közepére se kívántad az órákat. - nyitott ajtót. - De örülök, ha ma már jó véleménnyel vagy róluk vagy rólam.
- Rólad is csak jókat tudok mondani. - dőltem az ágyra. - Nagyon rendes vagy, kedves. Imádom a humorod. Jó fej vagy.
- Igen?
- Igen.
- És mi a helyzet a zűrös sráccal?
- Brian-nel? - kérdeztem kissé elgondolkodva.
- Igen... Brian-nel.
- Hát annyi, amit tudsz. - szédültem. Nagyon.
- Tehát?
- Zavaros... Bonyolult. - próbálkoztam, ő pedig leült mellém.
- És nem szeretnéd, ha egyszerű lenne?
- De. - sóhajtottam.
- Akkor?
- Ez bonyolult...
- Miért? - kérdezte kissé ingerülten én meg amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és rohantam a mosdóba. - Jól vagy?
- Csak... Ne gyere be.
- Hánynod kell?
- Nem tudom...
- Mondd nyugodtan, ha kell. Foghatom a hajam. Engem nem zavar.
Nem tudom melyik helyzet volt a rosszabb. Az érzés, hogy minden vissza akar jönni, hogy Colin ezt végig hallgatja és Ben tudni fog róla, hogy ennyire gyerekes vagyok... Vagy hogy kezdem megérteni, Thomas kijelentését, hogy Bennek egyszer elkell engednie.
- Colin...
- Igen?
- Nem hagynál magamra? Kérlek....
- Ilyen állapotban? Kizárt.
- Kérlek.
- Miért? Mert sokat ittál és rosszul vagy? Hülyeség. - bejött és leült mellém. - Láttál volna engem Will buliján... meg másnap. Nekem elhiheted, hogy az ennél sokkal rosszabb volt.
- Szörnyen érzem magam emiatt.
- Jaj, Sav. Nem bírod az italt. Egyszer ki kellett derülnie.
- Kiderülhetett volna máskor is... Mondjuk, amikor nem hallja egy szálloda összesvendége.
- Összes? Max négy-öt hallja. Esetleg még pár embernek tovább adják, de kit érdekel. Majd mondom, hogy én voltam, ha ennyire érdekel a véleményük. - simogatta meg a hátam.
- Miért vagy ilyen kedves velem?
- Hát... Neked hála nem buktam meg. - kacsintott.
- Komolyan.
- Mert te más vagy. Mármint nem tartasz olyannak, mint a többiek a suliban. Mármint... Mindenki egy beképzelt gazdag kölyöknek tart... De te soha nem kezeltél így. A te szemedben olyan lehettem, mint bárki más. És ez tetszett. Ha veled beszélek, akkor nem érzem azt, hogy én vagyok a gazdag fiú, megszűnnek a családi drámák. Csak én vagyok.
- Hű... Nem tudtam, hogy ennyire nagy hatással vagyok rád. - mosolyodtam el.
- Szerintem mindenkire ilyen hatással vagy.
- Mindenkire?
- Jó nem ismerem a barátaid, de érzem. - nevetett. - És ha ezt az a Brian nem látja, akkor egy hülye.
- Azt hiszem pontosan tudja milyen vagyok.
- Ha ilyen "bonyolult" drámákat okoz az életedben, akkor szerintem nem ismer igazán. Mert akkor tudná, hogy többet érdemelsz ennél. Egy igazi kapcsolatot. Tudom rossz ezt hallani, de ha tényleg ilyen veled, akkor szerintem csak lyukra játszik.