Mr.Graham

2. Tökéletes

November 20. Kedd

Az idő már tényleg nagyon hidegre fordult, a szél pedig már szinte csak az üres ágakat zörgette a fákon. Az ezerszínben pompázó lombkoronák darabjai már lehullottak és, ahogy a kertvárosban szokás, egy hatalmas összehúzott kupacban pihentek. Ahogy az ágakat, engemis megborzongatott a jeges szél, de már lehetetlen volt, hogy jobban elbújjak a meleg sálamban. Távolról már láttam a Graham villát, de a tudat, hogy ott melegvan, egy kicsit segített a dolgon. Colin nagyon jó fej srác. Mindig hozza a maga vicces, poénkodós formáját, amitől feldobja a biokémia idegtépő anyagrészeit. Amit pláne bírok benne, hogy suliban bír köszönni. Na, jó. Keveset mondok azzal, hogy bír köszönni. Volt jó sok alkalom, hogy a folyosó másik végéről ordított, hogy szia, Sav. Ebéd közben sokszor leült mellém, persze követték a haverjai.
Sem ők, sem az én barátaim nem értették, de engem annyira nem érdekel a dolog. Colin jegyei görbülnek a korepeknek hála és ez a lényeg. Már hármasokat is produkál, egyszer összehozott egy négyest is. Mr. Graham az eltelt idő alatt semmit sem változott. Mármint, ahh. Annyira furcsa ember. Olyan magánakvaló, de mégis titokzatos. Anya azt mondta nagyon komoly és okos férfi és ami őt is meglepte, hogy rendkívül becsületes. Viszont, mint minden férfi, ő is a büszkesége tetejéről néz le az emberekre. Legalábbis én eddig így láttam.
Nem tudom. Szerintem akkor is érdekes fickó. Lassan három hónapja járok hozzájuk és ennyit bírok kinyögni. Ezaz Sav!

Az ég egyre szürkébb lett fölöttem az esőfelhőktől.
- Fasza. - Dünnyögtem és szaporáztam a lépteimet. Igyekeztem minnél hamarabb elérni a villa ajtaját, nehogy időközben rám szakadjon az ég.

- Jó napot, Mr. Graham. - varázsoltam az arcomra egy kedves mosolyt, mint mindig.
- Basszus. - kapott a fejéhez. Most először láttam bármiféle emberi reakciót nála. - Elfelejtettem lemondani a mai órát. Gyere be. Egy pillanat és jövök. - mondta és eltűnt egy számomra ismeretlen szobába Ma is tökéletesen nézettki. Bár ma a szokottnál eltérőbben. Soha nem láttam még melegítőben, de esküszöm, az is úgy állt rajta mintha ismét egy katalógusból lépett volna ki.

Tettem, amit mond és besétáltam az előszobába. Minden egyes alkalommal, amikor itt járok megcsodálom ezt a hatalmas házat. Anya mesélte, hogy a munkahelyén azt beszélik Mr.Graham és a felesége jelenleg eléggé rossz viszonyban vannak és külön is költöztek. Ezt csak igazolni tudom, mert soha nem láttam még Colin anyukáját. Vajon milyen nő lehet Mrs. Graham? Biztosan ő testesíti meg a csodanőt...
Viszont, ha ő nincs a képben, akkor... Tuti van egy bejárónője, aki egy rövid kis ruhában törölgeti a port. Végülis egy gazdag fazontól ez kitelik.
Hallottam, hogy Mr. Graham épp telefonált valakivel. Eléggé ingerült volt a hangja. A hideg kirázot tőle. Ha rám emelné fel a hangját esküszöm az összesbűnöm meggyónnám és sírva, térden állva könyörögnék neki bocsánatért.
Hallottam, hogy a nappaliban megy a tv. Biztos valami foci meccset néz. A gazdag fazonok általában azt szoktak, nem? Akaratlanul is a nappali irányába vettem az irányt és megálltam a hatalmas boltív alatt. Jéghoki. A Chicago Blackhawks és a New York Rangers játszott. Bármennyire is a meccsre koncentráltam nem tudtam nem észre venni a hatalmas tv előtt álló dohányzóasztalon heverő whiskys üveget. Ivott? Nem az én dolgom volt ugyan, de mégis kíváncsivá tett. Inkább a meccsre figyeltem. Kilenc kilenc. A Rangers egyenlített.
- Ne haragudj, Savannah. - jött vissza.
- Csak Sav. - motyogta és tovább meredtem a tvre.
- Sav. - ízlelgette ismét a szót, ahogy legelőször. - Colin az anyjánál van a héten, elfelejtettem szólni. Kicsit... Szétszórt vagyok. - mondta halkan az utolsókat. A Rangers lőtt mégegyet. - Figyelsz te rám? - kérdezte és a fejét a tv felé fordította. - Hoki rajongó vagy?
- Hajrá Rangers. - motyogtam. Aztán... Valami csoda, vagy alkohol folytán Mr. Graham elnevette magát.
- Végre egy Rangers drukker. - emelte a plafon felé a fejét. - Maradsz nézni?
- Hamarosan szakadninfog az eső... Nincs esernyőm. - húztam a szám.
- Sav.. Óriás tv, HD, van sör, kóla, csipsz, kukorica, nacho. Ha vége akkor haza viszlek. Rajtam kívül ebben a házban senki nem drukkol a Rangersnek.
- Mr. Graham nagyon egyedül lehet, ha a fia korrepetítorának a társaságára szorul. - nyögtem ki gondolkodás nélkül. Azt hittem leszid a pimaszságom helyett.
- Neked sem lehet valami jó programod mára, ha inkább egy középkorú férfival néznél hokimeccset. - vágott vissza én meg felnevettem.
- Most egyenlített, Mr. Graham. Pont úgy, ahogy a Blackhawks. Ez az ön hibája, mert elvonta a figyelmem arról, hogy drukkoljak a csapatomnak.
Erre méginkább nevetett. Volt valami abban a nevetésben... Olyan mélyről szakadt ki. Mintha felszabadult volna.
Oh, Mr. Graham....

Hat óra. Négy sörrel, két nachoval és két popcornnal később vége lett a meccsnek. A Rangers 28-19re győzött.
- Mi óta szereted a hokit?
- Hát.. Apa mindig nézte a Rangers meccseket, amikor kicsi voltam. Egyszer leültem mellé, hogy megtudjam mi is olyan jó ebben aztán valahogy megfogott a dolog. Apával mindig eljártunk a közelebbi meccsekre, de azután lett egy kis szakadás... És már csak ritkán nézem végig bármelyiket is..
- Szakadás? - Ráncolta a szemöldökét.
- Apa autóbalesetben meghalt.
- Oh, nem tudtam. - zavartan felült és lekapcsolta a tvt. - Sajnálom.
- Hat éve történt, már... Nem olyan nehéz beszélni róla.
- Becsülöm a lelkierődet. - mosolyodott el. Az a mosoly... - Van sok ember, akik tíz-húsz év után sem tudnak túllépni azon, hogy elvesztettek valakit.
- Mr. Graham. Csak nem elérzékenyül itt előttem?
- Jajj, hagyd már abba ezt a Mr. Grahamezést. Hívj Bennek!
- Rendben. - motyogtam.
- Amúgy meg.. - húzta szexi félmosolyra a száját. - Egy igazi férfi soha nem érzékenyül el. A nőknek erős támaszra, védelemre - felállt és elém sétállt. - gondoskodásra van szükségük. - rohadtul zavarban voltam. Nem csak a téma miatt... Már a közelségétől is görcsbe rándult a gyomrom, hát még hogy jelenleg a fejem az ágyékával volt egyvonalban. Gyorsan felálltam mi előtt még paradicsom pirosra pirultam volna. - Nem így gondolod, Sav? - játszva ejtette ki a szavakat, amitől azonnal kivert a víz.
- De, lehet.
- Gondolom a barátod sem egy "kis fiú".
- N-nincs barátom...
- Akkor az exed. - forgatja meg gyönyörű szemeit.
- Még... Soha nem volt párkapcsolatom..
- Első csók? - próbálkozott, de csak nemlegesen ráztam a fejem. Tekintetünk teljesen eggyévalt. Mintha a gondolataimbam olvasott volna. - Olyan kis... Ártatlan vagy.- Suttogta és közelebb lépett.
- Eléggé gáz vagyok, tudom. - nevettem fel. Talán az alkohol hatása miatt, de olyan könnyen megnyíltam előtte. - Tizenkilenc leszek és még csak meg sem csókolt senki.
- Szerintem inkább tökéletes vagy emiatt.
- Tökéletes? - Kérdeztem alig hallhatóan. Bólintott.
- Na, gyere. Haza viszlek. - nevetett fel.

Mr. Graham levezetett a ház alatti parkolóba, közben végig azon paráztam, hogy megbotlok és ráesek... A kemény mellkasára...
Nehezem tudtam visszatartani a leeső államat, amikor megláttam, azt a négy luxus kocsit lent, de sikerült visszafognom magam. Mr. Graham végül a fekete Maserati Ghiblinél állt meg. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját.
- Köszönöm. - szinte csak suttogta és beültem. Vártam, hogy becsukja az ajtót, de csak nézett. Lehajolt hozzám és becsattolta az övet.
- Első a biztonság. Pláne, ha egy ilyen gyönyörű lány ül az autóban.

Rettentően szakadt az eső. Mintha soha nem akart volna elállni, de ez egy cseppet sem érdekelt. Olyan jó volt ott ülni. Mellette. Az autójában. Kellemes vanília illat lengte be a fűtött járművet. Örökre ott tudtam volna ülni.
- Köszönöm, hogy haza hoztál.
- Ha nem esett volna, akkor is haza hozlak. Már csak az hiányzik, hogy egyedül sétálj haza a sötétben.
- Kedves magától.. Vagyis tőled, hogy aggódsz a testi épségem miatt, de nagy lágy vagyok már. Viszontlátásra Ben.
- Várj, Sav. - Nevetett és a zsebéhez nyúlt. - A pénzed.
- Hagyjd. Hisz nem korrepetálltam Colint.
- De azért pazaroltad az időd, mert elfelejtettem szólni.
- Nem volt pazarlás. Jól szórakoztam.
- Én is. - mosolyodott el óvatosan.
- Akkor jövő héten. - nevettem és kiszálltam.
- Kedden. - bólintott.
- Négykor. - folytattam.
- Menj, mert bőrig ázol.
- És az baj? - kérdeztem vigyorogva. Baszki. Flörtölök vele.
- Te, lány. - nevette el magát. - Ha megbetegszel, bajban leszel.
- Tényleg?
- Igen. - Mondta egy szexi félmosollyal. - Nem szeretem ha ellenkeznek velem. - Duruzsolta.
- Valóban?
- Ha nem mész be most azonnal büntetést kapsz. - Morogta.
- Sajnos nem vagy az apám Ben.

Becsuktam az ajtót és tettem amit mondott. Az ajtóból még intettem neki, és azon gondolkodtam, amit mondott. Végigfutott a hatamon a hideg, ahogy belegondoltam úgy igazán... Na, jó.. Biztos már csak a képzeltem játszott velem.

Besétáltam a nappaliba és levágódtam a kanapéra.
- Megjöttél?
- Aha.
- Most hamarabb jöttél, nem?
- Mr. Graham haza hozott. - Kiáltottam. Anya kijött a konyhából és leült mellém.
- Hogy hogy?
- Szakadt az eső és nem akarta, hogy szétázzak.
- Ez kedves tőle. Mondtam én, hogy jó ember.
- Aha. - Mosolyogtam. De még milyen jó...