Mr.Graham

Amit ne láttam volna

Igen. Engedtem, hogy megcsókoljon azon a délután. Viszont utána mondtam, hogy hagyjuk inkább aznapra a tanulást. Eleinte marasztalni akart még, de belátta, hogy igazam van. Hiba volt ez az egész. A zsebpénz jól jött ugyan, sőt nagyon nagylelkű összeget kaptam, de ez így már nem megy. Joanna akkor ért haza pont és még marasztalni is próbált, de végül úgy tett, mint aki elhinné, hogy tényleg halaszthatatlan dolgom van.
Soha nem fogok visszamenni.

Me: Befejeztem a Colinval való tanulást.

Nem vártam, hogy vissza írjon. Nem is érdekelt. Miért érdekeljen? Kit érdekel? Aztán mégis csak rezgett a telefon.
Őt érdekelte.

Mr. Graham: Haza megyek.

Röviden, tömören és mégsem érthetően. Most amiatt jön, mert amúgyis vége az utazgatásnak vagy mert akkora törés Colin jegyeinek, hogy más tanulótárs kell neki? Esetleg merjek írni még egy vagy-ot? Ha írhatnék, talán úgy szólna, hogy: vagy mert nála adtam fel a szolgálatot?

Mr. Graham: Beszéltem Colinnal. Ő nem tudott róla, hogy nem akarsz menni többet.

Me: Ez az én döntésem.

Mr. Graham: Emeljek az órabéren?

Nem adja fel. Megmondta, hogy ő az aki irányít, de ez most pont nem érdekelt. Játszom akkor az ő szerepét. Hogy is mondta akkor?

Me: Szándékomban áll megválaszolni a kérdéseidet. Az összeset. De nem itt és nem most.

Igen. Itt a vége ennek a beszélgetésnek.

You just want attention, you don't want my heart
Maybe you just hate the thought of me with someone new
Yeah, you just want attention, I knew from the start
You're just making sure I'm never gettin' over you, oh

Vagyis baromira szeretném, ha itt lenne vége lenne ennek a beszélgetésnek. Legalább ma estére.

Kívánságom teljesült.
A beszélgetésnek valóban végeszakadt. Arra az egy estére.

Reggel már a telefon csörgésre ébredtem.
- Igen?
- Szia kincsem, remélem nem ébresztettelek fel, csak most tudtalak hívni egész eddig megbeszélésem volt. Csak azt szeretném mondani, hogy egy órája beszéltem Mr. Grahammel, azt kérdezte otthon vagy-e, mert valamit még kellene beszélnetek a tanulásokat. Mit is kell azon beszélni?
- Anya. Nem akarja belátni, hogy nem akarom ezt tovább csinálni. Colinnak már jó jegyei vannak és magától is tanul.
- Van valami más oka annak, hogy nem akarod?
- Mi? Nincs...
- Biztos?
- Anya. Nem pazarolhatom az időmet Colinra. Azóta rontok, hogy vele megy el az időm. - szakadt ki belőlem életem legnagyobb hazugság anya irányába.
- Beszéljétek meg... De gondold át. Nem szeretnék kellemetlenséget magamnak.
- Jól van.
- Nem tudom mikor megy, annyit mondott, hogy majd valamikor.
- Oké.
- Nekem rohannom kell vissza drágám. Légy jó.
- Puszi.

Kinyomtam és próbáltam visszatemetni magam párna halom alá hátha vissza tudok aludni.
- Szóval ez az indok, ami miatt nem akarsz Colinnal tanulni?
Annyira megijedtem a hangjától, hogy egy hangos sikoly szakadt ki belőlem és szinte reflexből vágtam hozzá a kispárnámat.
- Hogy kerülsz ide?
- Szóltam Saranak, hogy beugrom. - mondta egyszerűen, mintha mindig is bejáratos lett volna a házunkba.
- Ki engedett be ide?
- Beengedtem magamat. - vonta meg a vállát.
- Nem törhetsz be csak úgy!
- Nem törtem be. Nyitva volt az ajtó, de ez most nem fontos. Gyere le, reggelizzünk meg.
Lassan közeledett az ágyamhoz, rajtam pedig egyre inkább úrrálett a félelem.
- Megbeszéljük, ha magamra hagysz pár percre. - próbáltam menteni a menthetőt, de késő volt... Egy pillanat alatt lerantotta rólam a biztonságot nyújtó takarót. Csak állt ott és nézett én pedig, ahogy lehetett csak takargattam magamat.
Miért van az, hogy eddig sóvárogtam ezért a pillanatért, most pedig a kelleténél is kellemetlenebb a szituáció? Helyesbítek. Miért csak nekem kellemetlen ez a helyzet? Ez az én házam, az én szobám, az én ágyam és az én szokásom, hogy meztelenül alszok.
Mi futhat át az ő agyában? Az arcán egyáltalán nem látom, hogy zavart lenne, sőt a szemei mosolyognak. Talán nem is a mosoly a legjobb szó... Talán inkább vágyakoznak.
Már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de aztán mintha valami megzavarta volna. Egy pillanatra behunyta szemét aztán nyelt egy nagyot majd hátat fordított nekem. Vettem az egyértelmű célzást, hogy öltözzek.
Siettem is a szekrényem felé, ahogy csak tudtam és ki is kaptam pár darabot, amik elsőre a kezembe akadtak.

- Igazán kimehetnél, amíg felöltözöm...
- Szükségtelen, hisz már nincs olyan, amit ne láttam volna.
- Akkor talán puszta kedvességből fordultál el?
- Talán szeretnéd, hogy nézzelek miközben öltözöl?
- Nem ezt mondtam. - dünnyögtem idegesen.
- Pedig úgy hangzott.
- Úgy hangzott vagy úgy akartad hallani? - szakadt ki belőlem.
- Érdekes kérdés, de ma erre nincs túl sok időm.
- Akkor menj nyugodtan a dolgodra.
- Hallani akarom miért gondoltad meg magad. - mondta erélyesen, de nem akartam engedni.
- Nekem ebben a helyzetben nem ez a legfontosabb.
Már a pólót húztam magamra amikor megéreztem a karjait magam körül. Nem tudtam mozdulni, a póló is épp, hogy elakarta a melleim. Hátam kemény mellkasába ütközött.
Nincs kiút.
- Engedj el! - próbáltam határozottnak tűnni.
- Hallani akarom. Tényleg a jegyeid romlása az oka az egésznek?
- Igen.
- Hazudsz. - egy pillanat alatt magafelé fordított és szinte már benyomott a szekrénybe. Szemei megdermesztettek a bőröm mégis izzott.
- Mit akarsz hallani?
- Az igazat.
- Gondolod, hogy az igazság jelenleg komplikáltabb, mint néhány rossz dolgozat?

Gondolta.
Tudta.
Biztos voltam benne.