Mr.Graham

Vágy

Egy percig csak álltunk és néztünk egymás szemébe. Íriszei ragyogtak, láttam rajta, hogy kíván. Nem tudtam mit kellene tennem, hogy mi lenne a helyes. Csak abban voltam biztos, hogy akartam őt és ezt ő is tudta.
Egy óvatos mozdulattal felemelt és a konyhapultra ültetett. Lassan a nyakamat kezdte csókolgatni. Már majdnem elért a mellemig, amikor megcsörrent a telefonja. Idegesen előkereste a zsebéből.
Joana hívta.
Arca eltorzult és várt. Talán gondolkodott, hogy felvegye-e?
- Igen? - köszörülte meg a torkát. - Nem, még úton vagyok. - egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. - Nem, egyáltalán nem. - lassan simogatni kezdte a combomat.- Tudom. Colin rendben lesz. Nem értem miért mentél vissza Joana. - elérte a shortom szélét, vártam, hogy keze beljebb halad-e, de megállt. - Ez egy lezárt ügy, nem érdekel a véleményed. - kinyomta a telefont és visszacsúsztatta a zsebébe. - Bármennyire is megakarlak már kapni, most elkell mennem. Van... egy kis elintéznivalóm.
- Rendben. - leakartam szállni a pultról, de nem engedte.
- Tudod, már az első találkozáskor megfogott valami benned. Talán ez az ártatlan arc... - simított végig rajta. - vagy ezek az őzike szemek és ahogy rám nézel velük. Például most. Félsz, de látom, hogy kívánsz. Akarod, hogy megcsókoljalak? - végig simított az ajkamon. - még szép, hogy akarod. - hangja olyan mély volt... és olyan vággyal teli. - Mennyire akarod, hogy benyúljak a bugyidba? - ismét a nyakamhoz hajolt és csókokkal halmozott el. - Válaszolj Savannah. Mennyire akarod?
- Nem tudom... - nyögte fel.
- De tudod Savannah. Nagyon is tudod. - óvatosan a nyakamba harapott.
- Szeretném. - folytatta a kényeztetést. - Nagyon szeretném.
- Mondd azt hogy akarod. - duruzsolta.
- Nagyon akarom. - suttogtam.
- Rendben kislány. - adott a homlokomra egy puszit, keze pedig a lábaim közé siklott. Eltürte a shortot, de csak megtapogatt a bugyimat. - Azt akarom, hogy ilyen nedves legyél alattam pénteken is. Megértetted?
- Ben...
- Megérteted?
- Igen. - suttogtam.
- Most elmegyek. - csókolt meg újra. - Légy jó, Savannah.
Elindult kifelé a konyhából... Rajtam pedig úrrá lett a félelem.
- Jó vége lesz ennek, Ben?

Nem kaptam választ. Elhagyta a házat.

Benjamin Graham... Miért te vagy Colin apja? Miért Joana a feleséged? Miért te vagy az anyám főnöke? És miért te vagy az a férfi, aki nekem kell?! Vagy... Miért kellek... pont én neked?

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

December 19.

Ma van az utolsó korepem Colinnal, amíg véget nem ér majd a téliszünet és holnap van a napja, hogy találkozom Bennel. Ők elmennek síelni és már csak jövőre láthatom őt.
Már útban vagyok a Graham rezidencia felé és szedem a lábam, ahogy csak tudom, de borzasztó ez a hóesés. Éreztem, hogy rezeg a zsebemben a telefon.

Mr.Graham: Késel.

Ezek szerint otthon van. Tudok a tegnapi után normálisan viselkedni? Colinnal azóta sem beszéltem. Mit gondolhat most? Ott hagyom aztán mégis megyek? Mit mondhatott neki Ben, miért mentem bele újra?

Me: Késett a busz a hó miatt.

Mr.Graham: Majd haza viszlek.

Elgondolkodtam. Ha ő is egyfajta macska egér játékot játszik velem, akkor néha én is átvehetem a macska szerepét, nem?

Me: A házig szeretnél kísérni vagy az ágyamig?

Oda értem és már csöngettem is. Fél percbe sem telt és már nyílott is a hatalmas ajtó. Vártam, hogy meglássam az arcát. De nem ő nyitott ajtót.
- Szia. - fogadott hatalmas mosollyal Colin.
- Helló.
- Hű! Nagyon átfagyhattál.
- Csak egy picikét. - hazudtam, pedig már nem éreztem a végtagjaim.
- Segítek levenni. - lépett közelebb és már vette is le a kabátom.
- Szia Savannah! - termett ott hirtelen. Hangja már nem volt olyan reszelős, mint tegnap.
- Jó napot Mr. Graham. - nyögtem ki egy kicsit megilletődve.
- Savannah, már megbeszéltük. Hívj Bennek.
- Elnézést.
- Akkor mi megyünk is tanulni. - szólalt meg Colin. Egy percre el is felejtettem, hogy itt van.
- Tanuljatok rendesen vagy nem jössz velem síelni. - morogta Ben.
- Ígyis unalmas lesz. - vágott vissza Colin. - Thomas most nem tud jönni... Eddig legalább nevethettem rajtad és anyán, hogy veszekedtek, mert ő nem halad, te pedig minden miatt lehordtad. De édes kettesben nem olyan jó. Bocsi apa.
- Keress akkor valakit, aki eljön.
- Mindenki a családjával karácsonyozik.
- Van három napod kitalálni, kit akarsz hozni. Felőlem Savannah is jöhet. - sandított felém. - Legalább látnám is hogy tényleg tanultok.
- Ez de szuper ötlet! - virult fel Colin. - Na, mit szólsz Sav?
- Nagyon kedves ajánlat... - kezdtem idegesen. Ez volt a terve. Persze, hogy nem hagyja annyiban. - de nemet kell, hogy mondjak. Nem szívesen hagynám egyedül anyát...
- Jöjjön ő is! - kontrázott Colin.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet.
- Szerintem meg de! Saranak hála a fiam nem bukott meg. Legyen ez édesanyád ajándéka tőlem. Megszeretném köszönni neki, hogy itt vagy.
- Nem hinném, hogy belemenne.
- A főnöke vagyok. Belefog menni. - vigyorgott. - Fel is hívom, megmondom, hogy már ki van fizetve minden.
- De...
- Nincs de. - morogta és megnyalta az ajkát.
- Gyere Sav. Vár a kémia. - ragadta meg a kezem Colin és húzni kezdett a lépcső irányába.
- Engedd el. - mordult fel Ben. A vér megfagyott az ereimben, Colin pedig csak értetlenül bámult rá. Ben mintha feleszmélt volna valamiből, végül zavartan helyesbített. - Ne rángasd szegény lányt.
- Jó, bocsánat.
Végig magamon éreztem Ben tekintetét, ahogy haladtunk fel a lépcsőn. Értem már a mondást, milyen amikor valaki úgy néz, hogy szinte lyukat éget belém. A fordulóban bátorkodtam egy mosolyt küldeni felé, de csak egy komor pillantás kaptam.

A tanulás nem ment olyan könnyen mint gondoltam. Persze, hogy is ment volna. Kellemetlenül éreztem magam a múltkori után, de Colin esete más volt. Ő inkább izgatottnak tűnt.
- Figyelj, szeretném tisztázni a múltkorit... Nem kellett volna, nem volt helyes.
- Nem volt helyes? - nézett rám értetlenül. - Sav, nem tettünk semmi rosszat. Sőt... Tehetnénk többet is.
- Nem! Figyelj nekem van... vagyis most... - nem tudtam mit mondjak. - tudod mondtam, hogy nagyon bele estem abba a... srácba.
- Igen és?
- Nekem idő kell.
- Savannah. - nevetett erőtlenül. - Soha nem fogsz túllépni rajta, ha nem engedsz be mást az ajtón.
- Be fogok engedni mást... de nem most.
- Rendben. - sóhajtott.
- De nem fogom hagyni, hogy szomorkodj miatta. Biztos egy nagy barom.
- Nem ő... nem barom.
- Ha te mondod. - forgatta meg a szemét. - De biztos vagyok benne, hogy jobbat érdemelsz.
- Ki tudja.
- Én tudom. - mondta, de szinte alig hallhatóan. - Viszont a kémiát nem tudom és mivel a múltkor kihangsúlyoztad hogy te azért vagy itt, hogy tanuljunk, így vágjunk bele.
- Akkor elfelejthetjük?
- Te elfelejtheted, én nem fogom.

Az eddigi legnehezebb kémiázás volt a mai. Hibáztam. Én voltam a hülye. Kellemetlen ez az egész. És most komolyan össze is leszek zárva vele? Velük?
- Savannah, majd haza viszlek, ha szeretnéd. - nyitott be Ben. - Borzalmas az időjárás, jobb ha nem sétálgatsz.
- Hazavihetem én is. - ajánlotta Colin.
- Ilyen havazásban? Kizárt, hogy te vezess ma este. Nekem még úgy is be kell ugranom az irodába, mert benthagytam pár fontos papírt. - majd rám nézett. - Tíz perc múlva a mélygarázsban.
- Rendben.
És már el is tűnt. Láttam, hogy Colin felhúzta magát, de nem értettem, hogy miért. Összeszedtem a könyveim és a feladatlapokat.
- Hát akkor szia. - próbáltam kedvesen elköszonni, de inkább kínos volt.
- Szia. - morogta.
Lementem a kabátomért a majd igyekeztem a mélygarázshoz vezető ajtófelé. Bal folyosó, harmadik ajtó baloldalon. Mindenre emlékeztem arról az estéről, de az nem rémlett, hogy ennyire sötét van odalent.
- Ben? - ahogy kiejtettem a nevét már éreztem is, hogy két erős kár szegélyez. Itt állt volna végig a fal mellett? Be húzott maga mellé a sötétbe és a falnak nyomott.
Mit akarsz itt tőlem Ben? Mi jár a fejedben?