Mr.Graham

7. Ő volt a Hold

Egész kellemesen telt el a vacsora. Oké. Ez így téves megfogalmazás. Egyszerűen fenomenálisan, bizsergetően eszméletlenül tökéletes volt. Fél tízre értem haza, ami azt jelenti, hogy egy órával később annál, amit anya anno megszabott. De ez akkor este senkit nem érdekelt. Se anyát, se Mr. Grahamet, sem pedig engem. Így is mérhetetlenül fájt, amikor ráeszméltem, hogy már a házunk előtt parkolunk. Nem tettünk semmit. Amolyan meghitt, nyugodt csend telepedett körénk, amit nem igazán értettem. Körülöttem izzott a levegő, s a pír megjelenése az arcomon már égető érzést produkált. Minden porcikám azt kívánta, bárcsak érezhetném ajkai érintését. Érezni karjait a testem körül. Tudni, milyen az Ő szeretetében élni.
Lopva figyeltem minden rezdülését és próbáltam kielemezni. Éreztem magamon átható tekintetét, ezért azonnal lejjebb szegtem a fejem.
- Remélem jól érezted magad ma.
- Igen. Nagyon. - hebegtem, ő pedig elmosolyodott. - És te?
- Nincsenek rá szavak.
Újra a némaság lett az úr fölöttünk, de egyikünk sem bánta.
- Benjamin...
- Hm?
- Kérdezhetek egy személyes kérdést?
- Persze. - mondta kissé erőltetett hangon.
- Milyen érzés.... szerelmesnek lenni? - kérdeztem remegő hangal. Képtelenség volt, hogy a szemébe nézzek.
- Ezt, hogy érted?
- Hát... Házas vagy...
- Aki válási ügy miatt külön él a feleségétől. Igen, folytasd kérlek. - vigyorgott.
- Akkor úgy fogalmazok, hogy van valaki, aki régen a gyermekedet hordta a szíve alatt... És ő a szerelmetekből lett..
- Én nem így fogalmaznék, de tegyük fel, hogy az elgondolásod helyes. Tehát mit szeretnél tudni?
- Én még... Soha nem voltam szerelmes senkibe. Azonban, nem is olyan rég megismertem valakit...
- Tényleg? - mosolya mintha erőltetetté vált volna.
- Igen, de... Ő sokkal másabb, mint egy szimpla srác a suliból. Abban biztos vagyok, hogy érzéseket táplálok iránta, de nem nagyon tudom, hogy pontosan milyeneket.
- Nem tudod, hogy szerelmes vagy e belé vagy csak tetszik?
- Azt hiszem..
- És azt gondoltad, hogy ha mesélek a Joannaval megélt évekről, akkor magyarázatot kapsz?
- Talán?
- Hát jó.. - nevetett fel kínjában. - Mesélhetek, ha nagyon muszáj.
- Nem muszáj! - vágtam rá kapásból, mire kérdőn felvonta a szemöldökét. - Mármint... Nem akarom, hogy azt hidd, hogy a magánéletedben akarok turkálni. Én csak...
- Te csak nem vagy biztos magadban. - fejezte be a mondatom egy lágy mosollyal.

Szorítása egy pillanatra erősödött a kormányon, de végül elengedte és combján pihentette meg. Imét csönd telepedett fölénk, de ez sokkal másabb volt, mint az eddigiek. Bárki számára érzékelhető lett volna a feszültség. Persze... Mr. Graham ezt is könnyen orvosolta elméllyült, ismét nyugodt hangjával.
- Szándékomban áll megválaszolni a kérdéseidet. Az összeset. De nem itt és nem most. - fordult felém teljes testel. - Késő van, látom rajtad, hogy fáradt vagy, anyukád már nyílván halálra aggódja magát, hogy hol lehetsz... És.. Szerintem te is biztos vagy benne, hogy nem a kocsiban kellene elméllyíteni a kapcsolatunkat.

Szemei fel-le cikázott rajtam és láttam, hogy nagyon is jól szórakozik rajta, hogy ismét zavarba hozott. A szívem majd ki robbant a helyéről, a bőröm égett, alig kaptam levegőt. A hasamban viszont... Mégis valami kellemes melegséget éreztem. Volt valami abban a szempárban, amit... Amot egyszerűen nem lehet leírni.
Mr. Graham is azon felső tízezerbe tartozott, akiknek egy pillantása is többe kerül, mint a Luvr összes műkincs. Igen, arról a pillantásról beszélek. Arról, ami egyszerre okoz örömet és ejt kétségek közé, ami öl és életet ad. Annak az embernek a figyelméről beszélek, aki a szememben már szinte Istenné vált.
Benjamin Graham.
- Akkor... Még találkozunk?
- Azon kívül, hogy átjössz Colint korrepetálni? - mosolyodott el. - Mindenképp.
- Ennek örülök.
- Hát még én.

Hangja lágy volt, kedves, melegséggel teli. Tekintetéből most először véltem felfedezni, az egyértelmű lágyság jeleit. Mr. Graham talán... Áh nem! Ez nevetséges feltevés lett volna. Hisz ő maga volt a tökély. De ha ezt leszámítjuk, akkor is! Ő egy FELNŐTT FÉRFI volt... Én meg egy kis lány.
Mennyire hihető, ha azt mondom, hogy az imént felhozottak ellenére egy szavába került volna és megkap? És ha élt is volna a lehetőséggel...mennyire változott volna meg a rólam alkotott véleménye? Ha eddig kedves és aranyos voltam, akkor már könnyűvérű buta kis liba lennék? Rengeteg idősebb pasi él "boldog" kapcsolatban nála sokkal fiatalabb lánnyal, de akárhányszor gondolom át ezt a témát, ugyanarra jutok. Ugyanarra a kérdésre. Mit akarna pont tőlem?

Mr. Grahammel mondhatni érzékeny búcsút vettünk. Megvárta, hogy az ajtóig érjek és csak utánna hajtott el. Nem tudom mi vezérelt aznap este, de nem voltam önmagam. Magabiztosan húztam elő a zsebemből a telefonomat és kerestem ki a számát.

Me: Nagyon jól éreztem magam. Mégegyszer köszönöm! 😃

Anya már méllyen aludt, amikor felosontam a szobámba. Csak levetődtem az ágyra és egy letörölhetetlen vigyorral az arcomon néztem a plafont. Nem tudom mennyi idő telhetett el eközben, már csak arra eszméltem föl, hogy rezeg a telefonom.
Ő volt az.
Visszaírt.

Mr. Graham: Bármikor, drága Savannah! Bármikor és remélhetőleg mihamarabb.

Me: Mihamarabb? Ha jól tudom jövőhéten a Red Wings játszik.. 😏

Mr. Graham: Ez egy meghívás akar lenni?

Me: Meghívnám, de a zsebpénzem nem engedi. 😢

Gyenge poénnak szántam a dolgot... De egy idő után már kétségbe vontam a poénom érthetőségét.
Vártam.
Vártam..
És vártam...

Talán egy óra is eltelt mire újra rezegni kezdett a telefonom. Azt hittem újjabb üzenet, de nem.
- Igen? - Vettem fel mosolyogva.
- Zavarok?
- Nem..
- Elég fáradt a hangod, Savannah.
- Nem csak a hangom. - Motyogtam. Szemeim már csukva voltak. Minden az álomba húzott. A tökéletes világba.. De Ő a tökéletlenben élt. S ezellen én képtelen voltam tenni bármit is. Volt valami benne, ami maga mellett tartott.
- Jó éjt, Savanna..
Ezek voltak az utolsó szavai aznap éjjel. Nyersen mégis mámorítóan ejtette ki őket. Mintha a szavak, melyeket formált, nem akarnának szégyent hozni rá. Rá a Tökéletesre.
Mintha minden, ami körülötte lenne, csak azért létezne, hogy őt magasztalja. S ha úgy akarta volna, akkor az élet elszáll, akár egy pillangó az éjszakában.
Mert Ő volt az a fény, akire az egész világ felnézett és csodálták. Millióan próbálták elérni vagy legalábbis küzdöttek azért, hogy a fényében tündökölhessenek. De, hogy bárki is elérte volna igazán, azt soha nem tudtam meg. Ő volt a Hold a sötét éjjeleken, s a törtető milliók apró, szóra sem érdemes molyoknak tekinthetők. Molyok, akik gyűlnek a fényre, akarják azt, de ha a ragyogás oda, s felüti a fejét a sötétség.. Tova szálnak, akár egy múló éjszaka.
Tova száltak volna...
De ha én is egy moly voltam...
Miért maradtam?

Sziasztok😊❤
Hát itt a várva várt rész.. Remélem elnyerte a tetszéseteket.
A helyesírási hibákért elnézést. 😏❤