Mr.Graham

Igazán remek

Kissé méricskélve nézett, mintha nem tudná, hogy el kellene-e e mondania az igazat.
- Magácska egy egész kedves lánynak tűnik, szeretném, ha ez így is maradna. - vonta meg a vállát, de ez számomra nem volt kielégítő válasz.
- Ha már annak tart, nem inna velem mégegy pohárral? Nem igazán van ünnepi hangulatom és kicsit szánalmas érzés egyedül iszogatni.
- Egy pohárka soha sem árt. - mosolygott.
- Ma már nem is megy haza? Mármint karácsony van.
- Nekem ez a hely az otthonom.
- Na és a család?
- A feleségemmel pár éve elváltunk a munkám miatt, aztán rájöttünk, hog, külön nem megy. Most ő is itt dolgozik, mint szakács.
- Ez szép történet.
- Ez a része. - nevetett.
- Mert a többi?
- Mondjuk úgy, hogy Thomas úr mindent megkapott szülinapjára a torta mellé.
- Jézusom... Én erre már nem tudom mit mondjak.
- Néha a dolgokat nem úgy kapjuk, ahogy várjuk, de attól még nevethetünk rajtuk.
- Ezzel arra céloz, hogy hidegen hagyja a dolog? - meredtem rá zavartan, de a válasz csak egy fájdalmas mosoly volt.
- Vannak dolgok, amiket nem irányíthatunk, viszont jobb, ha tönkremennek... Hiába, hogy nem akarjuk. Te élnél egy képzelt valóságban? Mi lenne, ha benne lennél egy kapcsolatban, nagyon szerelmes lennél a fiúba, de ő csak kihasznál. Ha mondjuk csak... egyéb dolgokra kellesz neki? Fájdalmas lenne elengedni, de rosszabb lenne később.
- Ebben igaza van. - motyogtam és akármennyire is nem akartam mégis szögetütött a fejemben a gondolat, mi van ha Ben... Nem. Biztos, hogy nem. Bárki mást találhatna... Bárkit... - Azt hiszem valami erősebbet szeretnék.
- Talán beletaláltam valamibe?
- Elutasítottam egy fiút egy másikért, aki... nem tudom érez-e irántam valamit.
- Ez rendben van. - vont vállát. - Nem kell olyannal lenni, akit nem szeretünk.
- Ez kicsit komplikáltabb. - kortyoltam bele az átlátszó, de nagyon tömény italba.
- Hátha tudok segíteni.
- A két fiú elég jól ismeri egymást... Lakótársak is. Szóval barátok lettünk... Co.. Conorral, de nekem Brian tetszett meg, akivel az elején nem is beszéltünk, aztán egyszer együtt mentünk meccsre, utána meg vacsiztunk. Találkoztunk egyszer-kétszer... Aztán elutazott a családjához egy időre. Nem tudtam, hogy mi is van köztünk vagy hogy van-e valami egyáltalán. Szóval zavarodottságomban megcsókoltam Conort, aki azóta is akarja, hogy legyen valami. Én elmondtam, hogy hiba volt, van valaki más, de nem tudja, hogy ki az. Aztán írtam Briannek, hogy felejtsük el, de hazajött és tudta, hogy nem tudom elfelejteni aztán... Történt egy-két dolog, de nem tudom... Vagyis... És azt sem tudom, hogy miattam jött-e haza vagy nem.
- Hű-ha. - nevetett fel. - Nem egyszerű a helyzeted, de van megoldás.
- Kíváncsian várom.
- Kérdezd meg Briant, mit akar. Ne várd azonnal a választ, hagyj neki időt. Gondolja át, butaságot ne mondjon.
- És ha képtelen vagyok feltenni ezt a kérdést? Be.. Brian nem egy szokványos fiú. Kicsit érettebb, komolyabb...
- Talán... - mögém pillantott. - Szép estét Mr. Graham!
És igen ott volt az ajtóban. Ugyanazt viselte, mint reggel, de az arca sokkal gyűröttebbnek nézett ki. A vér is megfagyott bennem. Mióta állhat már ott és mennyit hallott?
Lassan sétált felénk és végül helyet foglalt mellettem. Szeméből egyszerűen nem tudtam kivenni az érzelmeket, csak találgatni tudtam. Düh? Fájdalom?
- Csatlakozom, ha nem gond. - mondta rekedtes hangon.
- Mit tölthetek?
- Whiskyt. Tisztán. - ranézett az előttem lévő három pohárra. - Kemény nap?
- Azt hiszem.
- Néha jó, ha az ember ilyen formában akar lazítani, de néha nem. Ne idd meg azt a vackot, nem neked való. Daniel, töltsön kérem a hülgynek egy pohár édes fehér bort.
- A szokásosból?
- Igen. - bólintott. - A nőkhöz a bőr és a pezsgő illik. Lehet édes és keserű vagy pont a kettő között, de mindegyik tökéletes, ha kellő tisztelettel és kíváncsisággal állunk hozzájuk. Néha ugyan okoznak meglepetéseket, de pont ezért szeretjük.
Dániel letette elém a poharat majd kissé óvakodva ugyan, de belekóstoltam. Nagyon finom volt.
- Igazán remek. - mondtam erőtlenül.
- Tudom. Megzavartam egyébként valamit?
- Nem. - vágta rá Dániel. - A kisasszonnyal a szerelem szépségéről beszélgettünk... - mintha megérezte volna, hogy nem kellene többet mondania. - de csak így általánosságban.
- Szerelem? - villantotta rám csábító félmosolyát és mintha a szemei is megteltek volna boldogsággal.
- Mindig jó téma. Mindenki tud róla mesélni valamit. - vontam meg a vállam és tovább iszogattam.
- Na és neked mi a mondanivalód róla?
- Hát... Sokszor érthetetlen. De biztos van magyarázata, csak nem látjuk.
- Ez igaz. Daniel, töltsön még Savannahnak.
- Csak nehogy sok legyen. - nevetett és már tele is volt a poharam.
- Ebből a finomságból nem létezik olyan, hogy sok. - haraptam az ajkamba. Nem tudtam nem észrevenni Ben vágyakozó tekintetét.
- Vannak az életben olyan dolgok, amikből senki nem tud mértéket tartani. - szólalt meg végül. - Legyen az sport, ital, étel, szex...
- Vagy a szerelem. - vágott közbe Daniel.
Erre egyikünk sem mondott semmit. Én tisztában voltam vele, hogy azért nem szóltam, mert nem tudtam volna, mit is mondhatnék, de vajon mi volt az Ő indoka? Nem tudott vagy nem akart?
- Hát akkor én azt hiszem mégis tartom a mértéket ma estére és vissza megyek a szobámba. - nevettem fel kissé kínosan. - Holnap találkozunk. Nagyon örültem Daniel. Ben...
- Felkísérlek, nem árt egy kis pihenés Danielnek sem.
Fel vagy el? Nem ugyanaz.
Szorosan utánam jött ki egészen addig, amíg én el nem indultam a lépcsők felé.
- Aludni szeretnél? - hangja kicsit dörmögős volt.
- Nem tudom Ben. Aludni szeretnék?