Bumpy love /h.s/

Part 25

A térdem találkozik a hideg padlóval, mire a testem megrándul a kellemetlen érzéstől. Harry, mit sem törődve velem nyom le, a padlóra és tart ott. A félelem minden gondolatomat átjárja, egyáltalán nem akarok Harryhez közel kerülni. Kézfejével megsimítja az arcom, majd beszélni kezd.

- Báránykám, gombold ki a nadrágom – hangja karcos a vágytól, más helyzetben mély baritonját csábítónak találnám, de most csak undorodom tőle – aztán húzd le...

A kezeim megállíthatatlanul remegnek, ahogy nadrágja felé közelítenek. Kezem a gombra teszem, egy ügyetlen mozdulattal sikerül kigombolnom. A cipzár magától lejjebb csúszik, alig kell hozzáérnem. Mikor, nadrágja korcához teszem a kezem, a hajamba markol, hirtelen tettétől megugrok. Felpillantok az arcára, de mást nem látok elborult és sötét tekintetén kívül, amit a vágy elfelhőz. Ehhez társul ördögi vigyora az arcán és megfeszült állkapcsa, a mellkasa szaporán emelkedik ziháló lélegzet vételétől.

Lassan kezdem kezemmel lehúzni a nadrágját. A félelmem folyamatosan nő, ahogy a nadrág egyre kevesebbet takar lábaiból. Az én lélegzetvételem is zihálóra vált, de vele ellentétben, nálam ezt a pánik váltja ki. Szorítása erősödik a hajtincseimen, amiket markában szorongat. Olyan érzésem van, mintha a fejbőröm apró kis tűk szurkálnák.

- A boxert is, kicsim – búgja még vágyakozóbban s türelmetlenebbül, mint eddig.

- Könyörgöm, n-nem akarom – rimánkodok neki, kitörni készülő síró hangon.

- Az enyém vagy! Azt csinálok, amit csak akarok! Véget ért, az a bánásmód, miszerint hisztizhetsz! Csak apuci parancsait kell mostantól szemelőt tartanod! – dühös hangja, csak úgy csapódik vissza a falakról.

Ezzel megsokszorozva az én kínom. Akaratlanul is, könnyekben kezdenek el úszni, szemeim. Próbálom visszapislogni őket, de felesleges próbálkozás az egész. Egyelőre még nem szántják végig az arcomat, a kínom kézzel fogható bizonyítékai, csak a szememben gyűlnek, egyre. Nem akarom, hogy sírni lásson, akkor még jobban ki lennék szolgáltatva neki.

Megelégeli mozdulatlanságom és kezével, amivel a hajamat marokra fogja, az arcomat boxerében ágaskodó farkához dörzsöli. Hörgő hangok szakadnak ki torkából, csípőjét ide-oda mozgatja, magát minél jobban az arcomhoz dörgölve. Könnyeim elkezdenek, sebesen végig vágtatni az arcomon, mint amikor a zabolátlan folyó átszakítja az őt visszatartó gátat. Némán sírok. A megalázttattotság a bőröm alá férkőzik, amitől mocskosnak érzem magam.

- Kicsim, húzd le a boxert, majd puha ajkaiddal, szopj le, keményen... - morogja, keze fogásán, a hajamon lazít, hogy egy kicsit tudjak mozogni.

Kezem a boxere korcához vezetem, remegve érintem meg az anyagot. Megint Harry arcára vezetem a tekintetem. Az izmok megfeszülnek a nyakán, orrlyukai kitágulnak, a levegőt kapkodva veszi. A szemei olyan sötétek, hogy feketének mondanám őket.

- Kérlek... könyörgöm neked ne... - patakzanak a könnyeim, hangom nehezen érthető a zokogástól.

A hajamnál fogva még feljebb billenti a fejem, másik kezével letörli egy könnycseppem, majd a szájához emeli, és lenyalja az ujjáról, a szenvedésem bizonyítékát.

- Sós, de még is édes – suttogja – vedd a szádba apuci farkát, kincsem – hangja erősen parancsoló.

Reszketve húzom lefele a pamut anyagot, felfedve ágaskodó szerszámát. Megszeppenek a látványtól, a rémület és a megaláztattotság elegyétől jobban kezdek sírni. Ujjaim vontatott mozdulatokkal kulcsolom a büszkeségére. Mély morgás tör fel belőle, erre a tetemre. Türelmetlenül nyomja hatalmas farkát a számba, érzem ahogyan a vége a torkomat súrolja. A hajamat egyre jobban rángatja, ahogy gyorsít a tempón. Állatias sebességgel mozog a számban, nem kímélve engem.

Vaskos szerszámától alig kapok levegőt, a sírás nehezíti a dolgom. Nem fogom vissza magam, amilyen hangosan csak tudok, sírni kezdek. Fuldoklásom közben, szememet még jobban égetik a könnyek. A tüdőmből szökik ki a levegő és nem tudom rendezni a légzésem.

Harry farka megremeg a számban, a könyörtelen tempó közben, majd a számba élvezz. Fuldoklok sós nedvétől, mikor kihúzza büszkeségét a számból folyamatosan köhögök, közben visszhangzik a fejemben, a morgása mikor elélvezett.

- Báránykám, tanulj meg viselkedni – zihálja, majd a bordáim közé rúg és a hasamat is részesíti ebben a megtiszteltetésben – emlékeztető – mondja, kisétál a szobából maga után becsukva az ajtót.

Nem látok a könnyeimtől, a rúgásoktól még jobban kapkodom a levegőt, a köhögésem sem akar csillapodni. Összekuporodva, rázkódok a hideg és kemény padlón. Érzem, ahogy a kevesebb oxigénre a testem milyen rosszul reagál. Elgyengülök, nincs hatalmam a testrészeim felett. Sötét foltok ugrálnak minden fele, a torkom pedig elszorul, már szinte nem is kapok levegőt. Eddig szaporán dolgozó mellkasom, egyre jobban lelassul. Érzem, ahogy az eufórikus nyugalom átveszi, a félelem és magalázás helyét. Szemeim lecsukódnak, én pedig teljes beletörődéssel fogadom az engem körbe ölelő sötétséget...

Hello emberek! Hoztam a kövi részt! Úgy döntöttem, hogy  a Fundayt szüneteltetem egy kicsit, hogy erre a sztorira fordíthassam minden figyelmem. Ha ezt befejeztem, majd akkor folytatom a Fundayt, amúgy is kicsit át kell írnom. Remélem, nektek is jó lesz így... :)

Ha tetszett, hagyj nyomot! :D