Hiányzol. |✔

június 12.

amikor new jerseyben voltunk, dolan nagyin kívül még egy helyre elmentünk. hiába néztünk meg ezernyi helyet, csupán két személy volt, aki számított is valamit. és hiába volt a második a legesélyesebb, én túl féltékeny voltam, hogy ott maradjak, egy légtérben vele.

felkészületlenül és hívatlanul álltam ott, várva arra, hogy valaki kinyissa nekem az ajtót. közben hogy eltereljem figyelmemet, körbe néztem a ház körül, de csak egy átlagos, new jersey-i kertesháznak bizonyult.

- uhh - az ajtó kinyílt, laurie nagy erővel csapódott neki, nyögve. egyikünk sem tudta, hogyan köszöntsük egymást. ő nem várt engem, én pedig nem voltam eszemnél, hogy négy óra repülés után egyből idejöttem, zaklatottan.

- szia laurie - köszöntem torkot köszörülve, kínosan feszengve. a lány egy fél fejjel kisebb volt nálam, cappucino színű bőre makulátlan volt. nagy, inkább hatalmas fekete szemeivel kérdőn méregetett.

- még most rohanj el, mielőtt graysonről kezdek el beszélni. - mondta szárazan. lesütöttem szememet, mert tudtam, hogy megjegyzett magának a kiborulásom miatt.

- a-azért jöttem, hogy egyrészt bocsánatot kérjek azért. - utaltam a múlt alkalomra. laurie bólintott. - másrészt pedig meg szeretnélek hallgatni.

laurie végig a szemeimbe nézett, pislogás nélkül. rajtam bambult el, már azon voltam, hogy meglengetem a kezemet előtte, amikor végre elmosolyodott.

- erre számítottam, szivi! - kacsintott, majd karon ragadott, közben megmutatva, hova tudom letenni cuccaimat. a benti légtért most néztem meg jobban magamnak. az ajtótól jobbra volt egy kis beugró, az étkező. balra pedig a hatalmas nappali, majd egy üvegajtó, kertbe vezetve. az ajtóval szemben pedig az emeletre vezető lépcső. tarka színek pompáztak, falakon gyönyörű festmények, családi fotók, a fotelon és kanapén hanyagul átvetett pokróc. leültem laurie mellé a kanapéra, várakozóan.

- azt szeretnéd hallani, amit ethannek és samiranak mondtam? - kérdezte, szemöldököm pedig felszaladt a plafonra.

- miért, mást kéne? - kérdeztem gyanakvóan. laurie behúzta nyakát, majd inkább megrázta fejét.

- nem, nem. dehogy is. csak először tudnom kéne, hogy milyen viszonyban álltatok graysonnel, mielőtt hallod ezt. - pirult el, de hamar összeszedte magát. torkom azonnal kiszáradt, gondolataimat alig bírtam összeszedni. volt valami köztük? vagy van?

- öhm.. - mekegtem zavartan, hajamba túrva, ami a forróságtól teljesen megadta magát. - az igazat megvallva, é-én magam sem tudom, hogy milyen kapcsolatban voltunk.. vagy vagyunk. - sütöttem le kínosan szememet, számat harapdálva.

- grayson viszont tudja. - mondta csendesen laurie, mire felkaptam fejemet. mosolygott, melegen.

- amit csak tudsz, kérlek, mondd el! - könyörögtem.

- rendben. - kényelmesített ülőpozícióján, vett egy mély levegőt és fejem mellett elnézve belevágott.

- nyílt titok, hogy te és grayson olyanok vagytok egymásnak, mint két testvér. de tudod, az egyik fél mindig többet érez, mint kellene. tipikus fiú-lány barátság. de itt az a különbség, hogy egyikőtök sem tudja, hogy mit érez...

- erre magamtól is rájöttem. - forgattam szememet.

- ...de a sztori innen érdekesebb. - mondta, mintha nem is szakítottam volna félbe. figyelmesen hallgattam.

- grayson nem egyszer keresett meg, hogy menekülőt fújjon. - húzta össze magát, szemeim pedig rögtön nagyra nyíltak. - legtöbbször csak azért jött, hogy kidumálja magát, máskor viszont többért.

- ti.. - emeltem fel lefagyott kezemet rámutatva, tátott szájjal.

- egy elkapkodott hiba volt az egész. - folytatta. - szörnyen éreztem magam. odaadtam magam egy olyan fiúnak, aki nem is érez irántam semmit. de mégis az volt a legrosszabb, hogy én akkor totálisan és menthetetlenül beleestem. nem akartam, többször is azon voltam, hogy kiverjem a fejemből őt. a pokolba kívántam magam, mikor eszembe jutottál te, és igaz, hogy nem ismertük egymást, mégis annyira megrettentem, hogy többé nem beszéltem vele.

torkom száraz volt és szorított, könnyeim megfojtottak. nem tudtam erről az egészről, és hiába nem mutattam ki, hogy mérges vagyok, az voltam. rezzenéstelenül bámultam laurie-t, ahogy piszkálja nadrágja alját, és nem képes a szemembe nézni. ha a helyében lettem volna, és se néztem volna fel.

- ezt mind elmondtad ethanéknek? - kérdeztem. bólintott.

- grayson gondolom semmit sem említett rólam. - mosolygott keserűen. megráztam fejemet.

- grayson úgy viselkedett velem mindvégig, mintha semmi sem történt volna a hátam mögött. - motyogtam fagyos tekintettel. a lány nem szólalt meg.

- nyugodtan mondhatsz rám bármit, megértem. - suttogta.

- nem! - pattantam fel a kanapéról, és laurie felemelte fejét. könnyek áztatták arcát. - igaz,hogy majd' szétvet a düh, valamit szívesen összetörnék és bőgnék, de nem tehetem. egészen eddig vesztegettem az időmet, mert egyfolytában magammal voltam elfoglalva, mert sajnáltattam magam grayson miatt! nem ettem, lézengtem otthon is, és csak akkor jött meg az eszem, mikor hazaértünk. és most sem szabadna elvesztenem a fejem, mert egy olyan dolgot tudtam meg, amitől úgy érzem, kést forgatnak a szívemben és megnyilazták a hátamat. - nyeltem egy hatalmasat, mert időközben hangom megremegett, mutatva, hogy megint összetörtem. - nem foglak semminek sem elhordani laurie, mert tudom a sztorit.

- köszönöm. - tátogta hangtalanul. biccentettem egy halványat.

ezek után elköszöntem tőle, felkaptam kevéske cuccomat, és elindultam vissza, hogy felkeressem a nyomozót, hogy beszámoljak neki.