Hiányzol. |✔

július 18.

- jó reggelt! - köszöntött meleg és fitt mosolyával sarah. valamit teljes erejével gyúrt a konyhapulton, teljesen belemerült munkájába, hiába is kérdeztem meg, mit művel.

- sarah, hallasz engem? - kuncogva kocogtattam meg vállát, mire meglepetten rám nézett.

- ó, bocsánat! - törölte meg kezeit egy konyharuhában. - pizzára vágyom, szóval ha neked is megfelel, akkor ezt csinálnám ebédre. - vigyorgott, majd megsimogatta arcomat.

- anyuék? - kérdeztem miközben lehuppantam elé.

- elmentek valahova a szomszédfiú szüleivel. - biccentett az ajtó irányába, mintha csak ott lettek volna. picit megilletődtem, nem tudtam arról, hogy valahova közösen készülnek, és, hogy mennyi időre. mindenesetre örültem, hogy elmentek. anyuékkal úgysem volt meg az az összhang, mint ami sarahval megvolt. meg is értem, hogy féltékenyek rá, és miért nem mentünk hozzá tovább. és ezt sem tőlük, hanem sarahtól kellett megtudnom.

a látszat néha csal. kívülről, ha lát minket az ember, irigy lehet. egy tökéletesen megoszlott egyéniségben úszó három családtagot látnak. viszont ha a zárt ajtók mögé valaki is képes belesni, egy lányt látnak, aki a szobájában gubbaszt, és inkább menekül az ősei elől, minthogy megpróbálna javítani a helyzeten. mert ez menthetetlen. persze, voltak és vannak jó, kellemes, megnyugtató pillanataink, amikre vágyik az ember lánya, de ahhoz szoktatták, hogy ebből a szeretetből keveset kapjon. 

ezért sem vittek többet new jerseybe a nagynénémhez. mert sarah olyasfajta ember, aki teljesen anya ellentétje. sarahból dől a szeretet, folyton tanított, hogy az ember is hibázik, az ember is képes baklövéseket elkövetni, és az ember is képes szeretni. ha téged szeretnek, te is szeresd őket, és úgy bánj az emberekkel, ahogy te is akarod, ahogy bánjanak veled - ezt még a kis tizenkét éves fejembe ültette be, s azóta is megvan. benne megvan az az empátia, ami bennem is, amire szükségem van. és mivel sarah meg tudta nekem ezt adni, a szeretet és a tanítást, anya és apa féltékeny lett, és konkrétan eltiltottak tőle. mit ne mondjak, a haragom most sem szállt el, és hogy most itt van nálunk, inkább csak erősödött anyáék felé, mert azután, hogy hazajöttünk a kórházból, sarahnak köszönték szépen, de most már felülhet a következő járatra, ami hazaviszi. a balhé hatalmas volt, mellesleg se anya, se apa nem tekintett rá különös figyelemmel a terhessége miatt. meg is értem, hogy elmentek addig, míg ő itt van. legalább én is boldog lehetek egy kicsit.

- nagyon elkalandoztál, minden rendben? - pillantott rám fél szemével, s mire felfogtam, hogy már rég a pizzát díszíti, én is ledöbbentem, mennyi ideig merengtem.

- ja.

- na, mondd ki. - mosolyodott el miközben a sonkát hajigálta rá a paradicsomszószra.

- nem, tényleg nincs semmi. inkább segítek. - álltam fel a székből, és már nyúltam is a sajt felé, hogy séf módjára szórjam rá a pizzánkra. sarah felnevetett rajtam, majd hirtelen összegörnyedt, kezemből pedig a maradék sajt is a földre repült, ahogy kaptam utána.

- jól vagyok, csak a kicsi nagyon elemében van. - nyöszörögte, de hiába próbált mosolyogni, naida újabbakat rúgott, ami miatt csak jobban eltorzult az arca. segíteni akartam rajta, de nem tudtam, hogy ilyenkor mit kell csinálni. talán csak legyek a támasza, mint amilyen nagyszerű támasz volt nekem ő a kamaszkorom legelején? valószínűleg ez lesz a megoldásra a kulcs.

- sarah, mély levegő - beszívtuk együtt - és ki - kifújtuk.

ezt a kis játékunkat még eljátszottuk kétszer, és ahogy sarah arca egyre jobban tisztult ki, én is annyira nyugodtam meg.

- ügyes vagy. - ezt nekem kellett mondanom neki, mégis fordítva történt.

- te jó ég, mi lesz, ha boxolás közben fogod megszülni? - viccelődtem.

- hát, akkor a vaginám fogja bánni, millió varrattal. - mondta komoly arckifejezéssel, én pedig elfintorodva röhögtem fel.

- ne nevess kislányom, egyszer te is leszel terhes, te is fogsz szülni. - mutatta fel diplomatikusan mutatóujját felém.

- ikreket akarok.

- na, ha Isten adja, akkor nagyobb higiéniára és nagyobb odafigyelésre lesz szükséged. - kacsintott.

- én vállalom. legalább egyszeri szüléssel jön ki belőlem kettő. - röhögtem.

- és ha becsúszik még egy kettő? - vonogatta szemöldökét.

- talán nem lesz olyan fájdalmas? nem tudom, akkor is csak másodjára szülöm a harmadikat. - vontam meg vállamat, majd felmarkoltam egy adag kukoricát és ugyanúgy szórni kezdtem, mint a sajtot.

- biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan kék szemük lesznek, mint amilyen neked van. - mosolygott maga elé sarah.

- honnan veszed? - ráncoltam össze szemöldökömet.

- tudom. - kocogtatta meg mutatóujjával fejét, amin felnevetettem.

- ez a te telefonod, vagy csak annyira öreg vagyok, hogy csöng a fülem? - fülelt sarah az emelet felé, ahonnan valóban szólt valami.

- ne beszélj nekem itt ilyen baromságokat, fittebb kismama vagy, mint általában szoktak lenni. - vágtam fejéhez, majd felszaladtam a lépcsőn.

- haló? - meg sem néztem, hogy ki hív, csak gyorsan felkaptam, mert már egy ideje csöngött.

- szia! - köszönt, hangját egyből felismertem.

- ethan! - hangom örült.

- otthon vagy? - kérdezte és akármennyire nem akartam észrevenni a fanyargást a hangjában, mégis sikerült.

- igen, baj van?

- grayson tudja. - mondta, és egy megilletődött másodpercig csak bambultam a becsapott ajtómra, hisz nem esett le, miről beszél. aztán, mint égből villámcsapás, hirtelen megborzongtam és lehuppantam ágyamra fejemre hajtott karral.

- laurie-t?

- azt is. - nem láttam, de tudtam, hogy beharapta száját. kifújtam levegőmet. most mihez kezdjek?