Hiányzol. |✔

július 22.

grayson magához húzott, miközben újra ránéztem a repülőgépre. lágyan cirógatta oldalamat, én pedig úgy kapaszkodtam belé, mintha ő is itt akarna hagyni. kezemmel mindig arcomhoz nyúltam, akárhányszor kicsordult egy-egy könnyem. nem akartam, hogy szégyenteljesen végigguruljanak arcomon. épp eleget szégyenkeztem, mikor sarahért könyörögtem.

- gyere, menjünk. - puszilt bele hajamba, majd elhúzott a repülőtérről. némán sétáltunk egymás mellett, akkor sem szólaltunk meg, mikor beszálltunk a kocsiba. sarah illata beleszállt orromba, ahogy bekötöttem magam. újra elgyengültem, de megráztam fejemet és próbáltam erősnek tűnni. sarah visszarepült new jerseybe, itt hagyva engem a szüleimmel, akik szintén ma érkeztek vissza a kiruccanásukból. meg sem próbáltam velük nagyobb vitába kerekedni, épp elég volt az nekem, hogy megvédjem saraht anya csípős megjegyzéseitől.

a mellettem vezető fiú lassan combomra vezette tenyerét és addig ott hagyta, míg haza nem érkeztünk. viszont a kocsiból egyikünk sem szállt ki, csakúgy, mint a buli éjszakáján. grayson ugyanúgy az ölébe húzott, én ugyanúgy a nyakába fúrtam fejem. minden úgy játszódott le, mint akkor, azzal a különbséggel, hogy grayson most már az enyém, és semmi áron nem hagynám, hogy elhagyjon.

- minden rendben lesz flor. - simított végig barna hajamon, én pedig szipogva bólintottam egyet, miközben meg kellett volna ráznom azt.

- csak félek, hogy ha bemegyek, mit fognak mondani. elvégre ők a szüleim, mégis sarahra pillantottam úgy, mint anya és apa. - hajoltam el nyakától és megtöröltem arcomat. ránéztem a házamra, ami kívülről olyan rokonszenvesnek tűnt, de belülről akár a pokol. gray megfogta arcomat és maga felé fordította.

- bemenjek veled? - kérdezte komolyan, szemkontaktust erősen tartva.

- inkább menjünk hozzátok. - gray továbbra is szemeimbe nézett, aztán magához húzott, és megcsókolt. beletúrtam hajába, míg ő derekamba markolt.

- meddig maradsz? - játszott kérdése közben hajammal. óvatosan kinyitottam szemeimet és könyökömre támaszkodtam.

- ameddig csak lehet. szeretnék addig veled maradni, amíg csak lehet. - mellkasáról elvettem kezét és ujjaival kezdtem játszani. ide-oda csavargattam, összemértem az enyémmel, majd felnevettem, mert eszembe jutott, mikor mindig „kisujjnak" hívott.

- csináltam valamit. - mondta, szemöldökömet pedig felhúztam homlokom közepéig.

- mégis mit? - kérdeztem zavart nevetéssel, mégis kétségbeesett arccal. rögtön a legrosszabbra gondoltam, miszerint ő tett valamit magával. ijedve húztam fel őt törökülésbe és kezdtem el karját vizslatni.

- nem vágtam fel magam, mint egy sertést, flor! - nevetett fel rajtam és hogy lenyugtasson, apró puszikat nyomott végig arcomra.

- de akkor mégis mit műveltél?

- lehet ki fogsz akadni, de mindent azért tettem, hogy boldog legyél.

kijelentése még jobban felspanolt, szinte már ülve pattogtam és rángattam kezét, mint egy kisgyerek, aki az anyukájának hisztizik, hogy vegye meg neki azt a kis plüsst, amit kinézett magának. grayson mindaddig húzta az agyam, mígnem fel nem kerekedett ágyában és az íróasztalához nem lépett. egy kulccsal a kezében ült vissza mellém.

- ez mi? - mutattam a kezében zörgő tárgyra.

- egy kulcs.

- gray! - szóltam rá fogyó türelemmel. felnevetett.

- mikor bujkáltam, először nem volt hova mennem. persze, hisz csak úgy eljöttem itthonról. - mosolyodott el, de aztán rögtön megkomolyodott. - anyáéktól loptam pénzt. nem volt szép dolog, még most is bánom, de... mikor anya megtudta miért, megölelt. azt mondta, hogy kérnem kellett volna, már intézték is volna.

- várj! - szakítottam félbe egy másodpercre. grayson némán nézett rám, miközben én csak a kezében tartott kulcsokat bámultam. - azt akarod mondani, hogy... hogy vettél egy házat? - tátottam el számat hitetlenül, miközben grayson ölébe húzott és kezembe rakta a kulcsokat.

- te komolyan vettél egy házat? te nem vagy eszednél! - visongtam totál izgalomba jőve, mégis inkább aggódtam.

- anyát megkértem, hogy amíg nincsenek itthon, beszéljen a te szüleiddel. azt mondták, hogy megvárják, míg hazamész, és megbeszélitek. - minden egyes szó után egy-egy puszit nyomott halántékomra és arcomra.

- ezért akartál bejönni? te jó ég! - csaptam homlokomra, és sietősen kezdtem lefelé húzni. grayson közben mögöttem egyfolytában röhögött, míg fel nem keltette a konyhában ücsörgő cameron és lisa figyelmét a nagy hajcihő.

- hova hova fiatalok? - vigyorgott ránk lisa, én pedig nyakába borultam.

- hogy lehetsz ennyire megértő és segítőkész? - kérdeztem tőle és az égtől is. lisa mindenben mellettünk állt, hiába is készítette ki néha két fia őt. mindenben a legjobbat akarta nekik, akárcsak egy szem lányának.

- menjetek gyorsan és beszéljétek meg! tűkön ülve várnak. - simított végig hátamon majd elengedett. graysonnel gyorsan felkaptuk cipőnket és kéz a kézben rohantunk át hozzám. az ajtón be sem kopogtam, csak benyitottam a legnagyobb hévvel, amit anyáék csak láthattak tőlem. az adrenalintól azt sem éreztem, hogy mellkasom mennyire lüktet, pedig mikor anya karba tett kezekkel elénk állt, inkább összeestem volna, csak hogy ne halljam meg nemleges válaszát.