Hiányzol. |✔

június 13.

csönd van. még kint sem haladt el egyetlen kocsi sem, ami hangot adhatott volna. a környék olyan csöndes volt, mint a házban lévő összes személy. lélegzetvételünk is halott volt.

aztán hirtelen megmozdult a rideg szemű nyomozó, de csak megtornáztatta ujjait, ahogy pötyögte be vallomásomat a gépébe. utáltam a feszült csendet. utáltam, ahogy engem néznek, hol szomorúan, hol dühösen. utáltam, ahogy sajnáltak, miközben próbálták megtartani maguknak az információkat. de igen, ők nem tudták, hogy én visszamentem.

- rendben, köszönöm. - pakolta össze szétszórt papírlapjait maga körül a nyomozó, majd lezárta ipadjét, hóna alá csapta a többi lap közé, kezet rázott velünk majd elhagyta a házat. a konyhából viszont ezután sem léptünk ki. lisa is visszajött hozzánk, miután kikísérte richardot.

egy hajszolt sóhajtás hagyta el számat, majd csak lisaval szemkontaktusba kerülve léptem el a többiek mellett. indulásra készültem, gondoltam, itt hagyom őket. a kilincsért nyúltam, mikor két lépést hallottam közeledni felém, majd a nyíló ajtóra csapva kezét megakadályozott abban, hogy kilépjek a házból.

- ezt igazán elintézhetted volna nálad is. - morogta fülembe zabosan, nyakamon a pihék vigyázba vágták magukat, de nem a hangja mély basszusától, hanem a dühtől.

- akkor ki tudja meg, hogy visszamentem? - pillantottam félig hátra, kísértetiesen nyugodt hangon kérdezve.

- akkor is megtudtuk volna, ha a nyomozó eljön.

- és akkor meddig őriztétek volna előlem a kis titkotokat? mikor kellett volna megtudnom, hogy grayson megdugta laurie-t, mert rajtam nem élhette ki vágyát? - csattantam fel, mérgesen izzott szemem, ahogy ethanre néztem. egy lépést hátrált. így megláttam feje mellett samirat és lisat. dolan anyu kerülte a szemkontaktusomat most. egyből levágtam, hogy mi a szitu.

- szóval rajtad kívül nem csak samira tudja, de lisa is. - suttogtam megtörten, szánalmasan. rosszul esett, hogy anyám második személyében nem képes nekem elárulni egy olyan nagy bakit, egy baszott nagy baklövést, aminek én is részese vagyok. megbántottak mind, ha még csak az én érdekemben tették. mert ők tudták azt, hogy mi van köztünk, mikor én még nem. és hiába jöttem rá, hogy az érzéseim felülmúlják mindazt, ahogy korábban éreztem grayson iránt, mégsem az dühített fel, amit tett, hanem az, hogy rajtam kívül mindenki tudott róla.

- sajnálom. é-én csak féltem, hogy összetörsz. - szegezte a padlóhoz minden figyelmét. keserűen elmosolyodtam.

- kétlem, hogy ennél már van lejjebb.

láttam, ahogy samira megtörli arcát, láttam, ahogy ethan fájdalommal szemeiben leveszi kezét az ajtóról. ujjaimat újra a kilincsre kulcsoltam, hogy végre hazamenjek, de mielőtt ez megtörténhetett volna, ethan gyengéden visszahúzott.

- florence, ne menj el. maradj itt. - szemei szinte könyörögtek beleegyezésemért. - beszélgessünk, nézzünk filmet, zabáljuk két pofára a popcornt, süssünk palacsintát, csak ne menj el. - szorongatta kezemet, hüvelykujja fel-le siklott kézfejemen. maradásra késztető tekintete szinte megríkatott, de nem engedhettem meg magamnak, hogy maradjak. nekem itt többé nincs helyem.

- ne haragudj. - tátogtam, majd elhúztam kezemet és könnyek áztatta arcomat törölgettem - mindhiába. ahogy hazaértem, anya máris az ölébe húzott, onnan viszont nem volt menekülőút, könnyeim gátakat megalázó módon ömlöttek szememből, hol arcomra, hol pedig anya pólójára hullva.