You will be mine. /muke/

13.

-Harper? -bámultam előttem álló húgomra, aki inkább Lukenak szentelte a figyelmét, mintsem nekem.
-Luke, te mi a faszt keresel itt? -mondta „kicsit" hangosan, amire anya is bejött. Hát ez csodás lesz.
-Szia Harper. -sóhajtotta Luke, közben idegesen túrt a hajába.
-Ne köszöngess, inkább azt mondd meg, hogy mit keresel itt? Mike, te pedig..Mi ez? Mit keres Luke Hemmings a szobádban? -egyik szőkés barna tincsét a füle mögé rakta, majd keresztbe tette karjait. Teljesen ki volt akadva.
-Hát már nem azért, de ezt tőled is kérdezhetném. -szegeztem drága húgomhoz a kérdésem. Kb. két hét múlva kellett volna haza jönnie. Ránéztem anyára hátha onnan kapok választ, de Ő úgy bámulta az eseményeket, mint aki azt se tudja, hogy milyen világon van.
-Mivan? Itt most az a kérdés, hogy Luke minek van a szo.. Na ne. -lépett közelebb és lehúzta a nyakamon a pólót, de szinte rögtön lesepertem magamról a kezét -Azt ne mondd, hogy ti kavartok, mert most rögtön kiugrom azon az ablakon.- olyan szemekkel néztem rá, reméltem le tudja szűrni belőle, hogy Kuss legyen már anya előtt bazdmeg, de Ő csak tovább állt előttem dühösen, pont leszarva azt, hogy ki hallja, amit mond.
-Rendben, akkor én inkább megyek is. -Luke fel akart állni, de Harper vissza ültette és elvégezte rajta ugyan azt a mozdulatsort, amit rajtam is.
-Mike, nekem semmi bajom nincs azzal, hogy meleg vagy, de azt hittem több eszed van és nem egy ilyen faszfejjel kezdesz ki. Legalább már együtt is vagytok? Luke, neked ebből a családból mindenkin végig kell menned? -Harper csak úgy öntötte magából a dolgokat. Fél szemmel ránéztem anyára, aki sokkolva állt az ajtóban. Ha ezt valahogy ki tudom magyarázni, akkor kérem az Oscar díjamat.
-Jól van Harper én lelépek, mielőtt még kínosabb helyzetbe hoznál itt mindenkit. - Luke felállt, és kisétált az ajtón. Néhány másodpercig a teljes megsemmisülés volt felfedezhető az arckifejezésemen, majd ránéztem Harperre Tudod te, hogy most tálaltál ki mindent anyának fejjel. Hirtelen a szája elé kapott, mint aki most jött rá, hogy mit is mondott. Felálltam és elindultam az ajtó felé. Anya még mindig ott állt, úgy nézett ki, mint aki épp most halt meg belülről. Elsétáltam mellette, bár a tekintete majdhogy nem lyukat égetett a hátamba, de amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a házat.
-Luke. -szóltam utána. Még utol tudtam érni, épp hogy csak a járdáig jutott. Megállt, majd kis hezitálás után megfordult és szinte futólépésben közeledett hozzám. Olyan hévvel ölelt meg, majdnem hátra estem, olyan erősen szorított, hogy úgy éreztem a bordáimnak lőttek, de semminek sem örültem még ennyire, mint ennek az ölelésnek.
-Luke.. bocsánatot akarok kérni Harper miatt.. -suttogtam, de nem kaptam választ egy ideig.
-Szeretlek Mikey. -mikor ezt kimondta rögtön a szemébe néztem.
-Micsoda? -már elég sötét volt, de még így az utcai lámpa fényében is képes voltam el veszni a tekintetében.
-..szeretlek..-tétovázott egy darabig, de újra kimondta. Nem tudtam mit mondani, szinte tátott szájjal bámultam rá. -Tudom, hogy te nem így érzel irántam -a hajamat kezdte el piszkálni -de nekem már muszáj volt kimondanom. -magához húzott és lágyan megcsókolt, úgy mintha most érnének össze először az ajkaink. 

Nem tudtam mit tegyek, menjek vissza a házba, vagy soha többé ne tegyem be oda a lábam. El akartam mondani anyának, hogy meleg vagyok, de nem így.. így teljesen olyan volt, mintha nem bíznék meg benne. Harper miért tudta, és én miért nem? szinte hallottam. Vajon elmondta már apának?
Csak ültem a terasz lépcsőjén, már remegtem az idegességtől. Áldottam az eget, hogy nem raktam ki a cigim a zsebemből. A számba vettem egy szálat, majd remegő kezemmel megpróbáltam meggyújtani. A tizedik kattintásra se gyulladt ki a gyújtóm, ezért teljes erőmből földhöz vágtam. Hatalmasat pukkant, mikor a gáz felrobbant benne. A kedvenc gyújtom volt. A szomszédok biztos azt hiszik, hogy terrorista vagyok.
Arcomat a kezembe temettem, nem sokkal ezután hallottam, ahogy kinyílik a bejárati ajtó. Összerándult a gyomrom.
-Mike..-anya szólalt fel a hátam mögött. Felemeltem a fejem, de nem néztem hátra. Nem mertem. -Jól vagy? -ült le mellém, elővett egy gyújtót és a kezembe nyomta. A cigaretta még mindig kilógott a számból, meggyújtottam és nagyot szívtam. A szürkés füst lassan hagyta el remegő ajkaimat.
-Szerinted? -kérdeztem halkan, továbbra sem néztem rá. Nem voltam képes a szemébe nézni.
-Michael.. -habozott -Igaz? -szinte suttogott. Ismét nagyot szívtam a cigarettába, nem tudtam megszólalni. Csak bámultam magam elé, egész testem remegett. Tudtam, hogy nehéz lesz elmondani, de a legvadabb álmaimban se gondoltam volna, hogy ennyire. Pedig itt már nincs mit elmondani, hisz' tudja.
-Igen. -szólaltam meg végül és ránéztem anyára. Arra számítottam, hogy teljesen ki lesz borulva, ehelyett olyan kedvesen nézett vissza rám, mintha nem épp az előbb derült volna ki, hogy meleg vagyok.
-Mikey.. miért nem mondtad el? -karolt át, én pedig elpöcköltem a cigi csikket.
-Mert ez nem egy olyan dolog, amit olyan könnyen el lehet mondani. Hogy kellett volna elétek állnom? Anya apa meleg vagyok? -a végére elcsuklott a hangom.
-Igen. Mikey, így is a fiunk maradsz. Szerinted nem sejtettem? -olyan meglepett arccal néztem rá, mint még soha, de Ő csak mosolygott.
-Ugyan, szerinted nem volt furcsa, hogy mindig úgy kiakadtál, mikor felhoztam, a „barátnős" témát? Meg azért én sem vagyok hülye Mikey, komolyan azt hittétek elhiszem, hogy Te és Luke csak barátok vagytok? Egy olyan srácnak, mint Lukenak nem kell nagy erőfeszítés, hogy szerezzen magának egy lányt. És arról nem is beszélve, hogy hogyan néztek egymásra. - ahogy hallgattam leesett, hogy milyen egyértelmű volt anya előtt az identitásom.
-De apának nem mondom el. Még. -közöltem. Nem tartottam jó ötletnek elmondani neki. Anya nagyot sóhajtott, de végül ismét mosolyra húzta ajkait.
-Ahogy gondolod Mikey. -ezzel lezártnak nyilvánította az ügyet és végezetül megölelt. Elmondhatatlanul jól esett, hogy így fogadta.

-Mike.. -kicsivel anya után mentem vissza a házba. Harper a nappali közepén állt teljesen megszeppenve. Hiába nem lett az előző kis jelenetéből nagyobb szar, mégis mérges voltam rá. Rá sem néztem, elsétáltam mellette és felmentem a szobámba.
Ismét a tetőn ültem, egyszerűbb lenne kiköltöznöm ide.
Csak bámultam a csillagos eget, beszívtam az esti friss levegőt. Ki kellett tisztítanom a fejemet. Szeretlek. Csak erre az egy szóra tudtam gondolni, ami elhagyta Luke száját. Olyan szépen csengett. Luke Hemmings.. szeret engem?  Lehetetlen.  De ha a csókjaira.. az érintésére, akár csak a pillantására gondolok. Tele van érzéssel. 

-Michael. -Harper mászott ki mellém. Csodáltam, hogy ki jött ide, mindig is nagyon utált itt lenni.
-Mi az? -bámultam tovább az égboltot.
-Figyelj.. sajnálom. Nem akartam anyának elmonda..
-Harper, mind a ketten tudjuk, hogy nem bocsánatot kérni jöttél. -vágtam a szavába mielőtt még tovább húzná a dolgot.
-De a bocsánat kérés is tervben volt. -vett nagy levegőt. -De most komolyan. Luke? Nem találtál volna valakit, aki normális? Ember akkor inkább már Calum. -mikor ezt kimondta életem talán egyik leghangosabb nevetésében törtem ki.
-Harper, ezt te sem gondoltad komolyan. Calum olyan nekem, mintha a testvérem lenne.
-Tudod jól, hogy mit csinált velem Luke. -felhúzott szemöldökkel hallgattam a kis monológját.
-Aha. Szakított veled. Jujj. -néztem rá -Harper nem gondolod, hogy egy kicsit túlreagáltad azt a dolgot? Ha jól tudom, nem is történt semmi.. olyan köztetek. -nagyon utáltam, mikor ennyire rájátszott a dolgokra, pedig ebben nagyon jó volt.
-Akkor te miért utáltad? -tette keresztbe a kezét.
-Mert baszki a húgom vagy és láttam, hogy mennyire magad alatt voltál. Plusz mert nem ismertem annyira Lukeot. De Harper, nekem is van életem, had éljem úgy ahogy én akarom, ne szólj bele, nem tartozom neked magyarázattal. -erre a mondatomra elhallgatott.