You will be mine. /muke/

19.

Iskola után Crystallal mentem haza. Hülyeség lett volna nem együtt menni, ha már szomszédok vagyunk. Út közben elég sok mindent megtudtam róla, többek közt, hogy mennyire utálta az előző iskoláját és mennyire boldog, amiért átvették ide. Elég durva lehetett az előző, ha örül annak, hogy ide járhat. Ő is próbált kérdezősködni, de inkább csak az alap dolgokat mondtam el magamról. Nem akartam nagyon belefolyni a magánéletembe, így nem említettem meg az identitásomat és Lukeot sem. Az ágyamban feküdve bámultam a plafont a délutánon gondolkodva. Át kellene hívnom Lukeot.. Ezzel az indokkal kezdtem el keresni a telefonom, amit az asztalomon meg is találtam. Már épp írni készültem, mikor anya lépett a szobámba.
-Michael, gyere le. Vendégeink vannak. -mosolygott rám, majd ezzel a lendülettel ki is ment. Akkor majd később szólok neki.
Lementem a lépcsőn és kicsit sem lepődtem meg. Ez kivételesen nem szarkazmus volt. Crystal a szüleivel ült a nappaliban elhelyezett szürke kanapén és apámmal beszélgettek. Vagyis csak a szülők dumáltak, a lila hajú nőszemély nagyon jól elvolt a saját kis világában.
-Jó estét. -köszöntem udvariasan, majd kezet ráztam velük miközben be is mutatkoztam.
-Crsystal már mesélt rólad. -mosolygott rám az anyja. Rápillantottam a lila hajúra, aki zavartan a padlót bámulta. Furcsálltam a helyzetet, de inkább figyelmen kívül hagytam.

A telefonom pittyegett már egy ideje jelezve, hogy üzenetet kaptam. Nem akartam elő venni, mert az elég tiszteletlenség lett volna miközben beszélgetünk, de egy idő után elég zavaró volt. Rápillantottam a telefonom képernyőjére és láttam, hogy Luke kismillió üzenetet hagyott. A legutolsó az volt, hogy öt perc és itt van.. ezt öt perce írta. Mire feleszméltem már hallottam is a csengő jellegzetes hangját. Rögtön felpattantam és minden szó nélkül az ajtóhoz siettem.
-Luke! -zártam be magam után az ajtót és köszöntöttem kissé egyedi módon páromat, aki egekbe szökött szemöldökkel bámult rám.
-Mi az? Nem válaszoltál, azt hittem baj van. Gondoltam elnézek. - még mindig aggódóan bámult rám, mély levegőt vettem, majd rámosolyogtam.
-Nincs semmi baj. Itt vannak az új szomszédok, azért nem válaszoltam.
-Várj.. akkor most zavarok? -lebiggyesztette az ajkait, aminek nem tudtam ellenállni, így gondolkodás nélkül rávágtam, hogy ,,nem"
Belépve az ajtón rögtön anya mosolyával és apa szúrós pillantásával találtam szembe magam.
-Öhm.. Ő itt Luke, az egyik barátom. -próbáltam hitelesen előadni apa előtt, hogy Luke tényleg csak egy haver. Rá se mertem nézni a mellettem álló colosra csak reméltem, hogy vette a lapot és nem vág épp értetlenkedő fejet. Szó nélkül elindultam az emeletre és intettem Lukenak, hogy jöjjön Ő is.
-Ez mi volt? -kezdett bele, mikor bezártam magunk után a szobám ajtaját.
-Apám nem tud semmit és szeretném, ha ez még egy ideig így is maradna. -dőltem az ajtónak, miközben vártam Luke reakcióját.
-Oh.. vagy úgy. Szerinted utálna engem? -merengett ködösen a padlóra, mint aki nagyon gondolkodik valamin.
-Nem.. vagyis de. Inkább a helyzetet utálná, hogy a fia meleg és mivel Te vagy a párom, így nem hiszem, hogy a szíve csücske lennél. -próbáltam nem olyan nyersen a tudtára adni a tényeket, bár így is elég szarul hangzott. Lassan felnézett rám, tekintetéről semmit sem tudtam leolvasni.
-Akkor ez azt jelenti, hogy apád előtt a "havert" kell játszanom. -két ujjával idézőjeleket rajzolt a levegőbe.
-Röviden igen. De ha nem akarod, azt is megértem. -tovább bámultam rá és vártam. Tényleg teljesen megértem, ha nem akarja megjátszani magát.
-Michael. -lépett közelebb hozzám -Ha ez kell ahhoz, hogy veled lehessek, akkor bármit megjátszanék. -simított végig lassan az arcomon, majd magához húzott egy lágy csókra. 

Nem is tudom mennyi ideje ültem Lukekal a szobámban és beszélgettünk úgy kb.. mindenről, mikor valaki kopogott az ajtómon. Szóltam, hogy jöhet és Crystal lépett a szobába. 
-Öhm.. apukád mondta, hogy jöjjek fel hozzátok.. először a húgodhoz akart küldeni, de utána mondta, hogy Ő nincs itthon. -feszélyezve állt már ott egy ideje és habogott össze-vissza, mikor Luke megunta. Felállt, megragadta a lány kezét és leültette az ágyra. 
-Ne legyél már ennyire zavarban. -mosolygott rá kedvesen, amitől Crsytal arckifejezése kicsit enyhült. 
-Bocsi csak eddig.. nem nagyon beszélgettem fiúkkal. -és ismét helyben voltunk, vöröslő arccal bámulta a padlót. 
-Ohh.. vagy úgy. Hát ha ez megnyugtat, mi egyszerűbbek vagyunk, mint a lányok. Szóval csak nyugodtan add magad. -próbáltam én is oldani Crystal feszültségét. Luke hirtelen összecsapta a tenyerét és Ő is bele kezdett.
-Oké, nos én szívnék egy cigit. Szóval irány a tető. -láttam, hogy Crystal elsápad és nem tudtam eldönteni, hogy a cigaretta vagy a "másszunk ki a tetőre" dolog miatt. Luke kinyitotta az ablakot és már kint is volt. Már fél lábbal én is kint voltam, mikor láttam, hogy csapatunk női tagja még mindig az ágyon ül. 
-Na, Crys. Gyere. -nyújtottam a kezem. Crystal nagy levegőt vett, majd miután segítettem neki mind a hárman a tetőn ülve élveztük az esti szellőt. 
Luke már rég rágyújtott, én épp a gyújtó lángját próbáltam eltakarni a kezemmel, mikor Crystal olyat kérdezett, amit sose gondoltam volna, hogy megkérdez. 
-Kaphatok én is? -Luke kikerekedett szemekkel nézett a lányra, majd készségesen nyújtotta át neki a doboz Marlborot.  Látszott rajta, hogy ez az első szál cigarettája, így segítettem neki meggyújtani. Ezt követően megpróbálta letüdőzni, és mint szinte minden kezdő, fuldoklásban tört ki.
-Mások miért nem köhögnek tőle? -annyira komikus volt, hogy ezen az ártatlan hangon épp a cigarettáról beszélt.
-Azért szívem, mert a láncdohányosok már nem köhögnek tőle. -oktatta ki Luke, én pedig tovább mosolyogtam a jeleneten.