𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑅𝑒𝑛𝑑𝑏𝑒𝑛 𝐿𝑒𝑠𝑧...

11. rész

Rick halványan elmosolyodott. Eltolta magát az asztaltól, felállt és kolléganőjével együtt lépett ki a vizsgálóból. A folyosón külön váltak, ki - ki ment a saját dolgára, Cindy haza, Rick pedig nehezen leplezett kíváncsisággal Miához.

A lány az ágy szélén ücsörgött felhúzott lábakkal, és szüntelenül a folyosót figyelte a beltéri ablakon keresztül. Mikor Rick belépett a terembe és leült a vele szemben elhelyezett székre, leeresztette a lábait és próbált az orvos szemeibe nézni, bár elég sikertelenül.

- Miről szeretnél beszélni? - mosolygott a férfi.

- A legutóbbi beszélgetésünk kicsit félre siklott - vakarta meg a tarkóját.

- Semmi gond. Természetesen reagáltál. De ugye nem Dr. Collins miatt akarsz ilyen hirtelen beszélgetni?

- Én.. csak nem akarok elmegyógyintézetbe kerülni.

- Nem fogsz, ha ilyen ütemben haladsz, nem fogsz.

- Akkor nem kell mesélnem?

- Nem ezt mondtam - nevetett - Mesélj, hogy hamar meggyógyulj és haza mehess.

- Hova haza? Mármint, persze a házunk biztos megvan még, de senki sem vár ott.

- Lehetséges, hogy ez is közrejátszott abban, hogy nem szólaltál meg?

- L.. lehet - hajtotta le a fejét.

- Ne szégyelld, sokak csinálták volna ugyanezt a helyedben - mosolygott - Na de, mit szeretnél mesélni?

- Huszonegy éves vagyok.

Rick szemei kissé elkerekedtek. Az ápolók, más orvosok és ő maga is azt hitte, hogy maximum tizenhat éves lehet. Mia alacsony, és gyermek arca van, senki sem gondolta volna, hogy valójában huszonegy éves.

- Huszonegy?

- Igen. Csak azért mondtam el, mert mindenki gyereknek néz. Ami érhető - nézett végig magán - csak furcsa.

- Amélia Engels, huszonegy éves - ízlelgette az információt - két nap alatt többet tudok meg rólad, mint majdnem három hónap alatt. És mit tudsz még mesélni? - mosolygott.

- Egészségügyi iskolában végeztem.

- Egyre szimpatikusabb vagy - nevetett - És minek készültél?

- Az orvosira akartam menni... aztán közbejött valami.

- Ha szeretnél, az esetről is mesélhetsz. Mondjuk, hogy mikor kerültél ahhoz az emberhez, és hogyan?

- Nem mondja el senkinek?

- Ha akarnám se mondhatnám el. Köt az orvosi titoktartás.

- Ne mondja, hogy nem rólam beszél a fél orvosi kar.

- Csak annyit mondok el amennyit szabad, és azt is csak azért mert az emberek nem hagynak békén amíg nem beszélek.

- Ha jól tudom, más miatt sem hagyják igazán békén.

- Igazán jól értesült vagy.

- Attól még, hogy nem beszéltem, a fülem nyitva volt.

- Jogos - bólintott - Szóval?

Mia felhúzta a lábait és törökülésbe helyezkedett.

- Szóval. Tizenkilenc éves voltam amikor bekerültem ebbe a kórházba, semmi komoly - kapta fel a kezeit maga elé az orvos arckifejezését látva - csak mandula műtétem volt. Kissé féltem amikor egyedül kellett maradnom, de egy orvos minden nap megnyugtatott, hogy biztonságban vagyok. Aztán amikor a legutolsó éjszakámat töltöttem itt... elvittek - hajtotta le a fejét.