51. rész

3.6K 249 114
                                    

Hosszú év munkája volt, hogy Mia túl tegye magát az egymást követő tragikus eseményeken. Rick mindenben segítette a lányt. Együtt felépítettek egy új életet, ami mindkettejük számára kedvezett. Távol minden bajtól, minden stressz forrástól, távol a kórháztól. Igen, Rick egy teljes évre ott hagyta munkahelyét és minden idejét párjának szentelte. A lány születésnapján, egy szép májusi napon elutaztak Seattle-től messzire, hogy megszabaduljanak minden tehertől, ami a vállukat nyomta. Gale ez időre átköltözött barátja házába, hogy Lili ne maradjon teljesen magára, és, hogy ne kelljen kiadni otthonukat idegen embereknek.
A férfi állása betöltetlen maradt, erről maga a főorvos gondoskodott, hogy amikor tehetséges kollégájuk visszatér a „vakációból", ne legyen gondja az állás kereséssel. Ugyanazt a pozíciót töltheti be, ugyan ott és ugyanazon emberekkel, ahol, és akikkel eddig dolgozhatott.
Ez megkönnyítette a férfi dolgát is, a hosszú idő alatt nem kellett munkája miatt aggódnia, teljes erőbedobással dolgozhatott azon, hogy helyreállítsa Mia világát.
Ezt az egy évet, a páros Floridában, azon belül is Miamiban töltötte. Nem a legnyugalmasabb hely, viszont a célra pont megfelelt. Sokat voltak a tengerparton, de legtöbbet, jó turistákhoz illően a látványosságokkal foglalkoztak.
Mia az első hónapokban rettegett az új helytől, és a pillanatoktól, amikor az orvos rövid időkre magára hagyta. Az idő múlásával azonban a feszültség eloszlott és helyét az élvezet vette át. Egy fél éven belül nyugodtan, félelem nélkül sétált az utcákon, nem ijedt meg az egyedülléttől és nem feszengett a férfi társaságában sem. Végérvényesen visszatért a régi önmaga, és nem győzött hálálkodni az orvosnak, aki végig kísérte ezen a rögös úton.


Természetesen a kapcsolatuk is elmélyült a kis kiruccanás alatt. Nem csak a fizikai, de a lelki kötelékük is megerősödött, ami leginkább Rick erőfeszítéseinek köszönhető, de ugye szokták mondani; ehhez ketten kellenek. Rengeteget randevúztak, színházba mentek, bejárták a nevezetességeket; többek közt a Korall kastélyt, - amit rejtélyessége miatt Rick élvezett igazán, viszont így Mia is jót mulatott a férfi, gyermeki érdeklődésén - a Miami Seaquarimot valamint a Vizcaya Museum & Garden -t. Ezek mellett természetesen a többi érdekességet is bejárták, de ezeket tartották a legérdekesebbnek és legszórakoztatóbbnak. Nyilvánvalóan a romantika sem maradt ki ebből az évből. Sok meghitt vacsora a La Mar étteremben - az első ottani vacsorát az egy éves ismeretségük megünneplése miatt ejtették meg - , esti séták a tengerparton, tánc a szálloda különböző rendezvényein... egyszóval nem unatkoztak.

A nemi együttlétre ez az egy év alatt se került sor, egyikük sem vágyott rá olyan kimondhatatlanul, hogy ne bírjanak várni. Elsősorban amúgy is a soraik rendezése miatt utaztak el ilyen messzire, nem pedig azért, hogy egymásnak essenek. Természetesen nem volt hátrány, hogy kettesben lehettek, hogy az orvosnak csak Miára kellett figyelnie, hogy nem aggasztotta sem a húga állapota, sem a kórház sem az otthona, ez mind csak zökkenőmentessé tette a lelki túrát, de másra egyikőjük sem gondolt. Mia sem erőltette a nemi kapcsolatot, boldog volt, hogy a férfi a testi vágy nélkül akar mellette lenni, tudta jól, hogy, ha eljön az ideje úgyis meg fog történni, addig pedig hálát adott minden egyes napnak, amit Rick mellett tölthetett.

Viszont ahogy minden jónak, ennek az egy évnek is vége lett. A férfi eddig kapta a kimenőjét, így, ha akartak se maradhattak volna tovább. Viszont nem szomorodtak el, tudták, hogy van miért és kikért hazamenni, így a lehető legboldogabban hagyták el a szállót, ahol ezt az időt töltötték. A kirándulás megtette a hatását, és amit az orvos eltervezett, azt meg is valósította: Miát visszatérítette a való életbe, aki végre elmondhatja magáról, hogy olyan, mint régen volt. Újra azt a vidám, stressz mentes életet éli, mint elrablása előtt. Azt a borzalmas két évet is sikeresen feldolgozta, még mindig elborzad, ha rá gondol, hogy mi is történt vele, de a viszolygás, ami mindig végig kísérte gondolatait, teljesen eltűnt. Túltette magát családja halálán, a Charles-nál töltött két éven, a kezelése viszontagságain, az ezt követő nehéz hónapokon és a kivégzésen is. Elmondhatta magáról, hogy semmi sem nyomta a lelkét.

𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑅𝑒𝑛𝑑𝑏𝑒𝑛 𝐿𝑒𝑠𝑧...Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang