Egy Új Kezdet //BEFEJEZETT//

17. fejezet-keresés

A tenger felett repkedtem sárkányként. Viki a hátomon nézte a tengert. Már 4 órája repültem. Nagyon fáradt voltam.
-Viki látsz valamit?-kérdeztem.
-Nem. Gyerünk Stell, még egy kis ideig bírd ki.-bíztatott Viki.
Egy fél órával később láttunk valamit a tengerbe. Egy repülő roncs volt.
-Gyerünk Stella repülj oda!-adta ki a parancsot Viki.
Ahogy csak tudtam, olyan gyorsan odarepültem. Leszálltam egy darab roncsra. Vikit letettem. Mivel vasból volt a gép, ezért Viki készített egy kisebb hajót belőle. Én pedig átváltoztam delfinné. A repülő roncs minden részét átnéztem. Viki is mindent átnézett.
-Viki..... szerintem......-nem tudtam befejezni a mondatot, mert Viki közbe vágott.
-Ne folytasd. Tudom, hogy itt vannak.-mondta.
Sokáig még keresgéltünk, de nem sok reményt füztem a barátaim megtalálására. Ekkor egy furcsa zajra lettünk figyelmesek. Két rakétát láttunk. Gyorsan megfogtam Vikit ès magammal húztam a vízbe. A két rakéta becsapódott. A vízbe hatalmas hullámok lettek.
-Ez mi volt?-kérdeztem, miközbe Viki belém kapaszkodott.
-Nem tudom. De ki kell derítenünk.-mondta Viki.
Átváltoztam egy cápává, Viki pedig ismét egy roncs darabból csinált egy deszkát és úgy húztam. Hamar partot értünk. Gyorsan visszaváltoztam. Éreztem valami fura illatot.
-Érzem, hogy itt vannak?-kérdeztem.
-Várjunk. Miből gondolod, hogy itt lesznek?-kérdezte Viki.
-Érzem Max illatát.-válaszoltam.
-Oké.-mondta Viki.
-Csak az a baj,hogy a szag kezd egyre gyengülni. Kell egy szagminta, hogy megkeressem őket.-mondtam.
-Hát Stella. Legyen sasszemed és keress valamit.-adta ki a parancsot Viki.
A szemem sárgára váltott. A pupillám kisebb lett. 8 km-es távon mindent láttam. Egy bokornál láttam egy cafat ruha darabkát. Oda futottunk.
-Ez Barnyé.-mondtam.
-Honnan tudod?-kérdezte Viki.
-Felismerem a pólóját. Másra számítottam de ez is jó. Így legalább megtaláljuk a többieket.-mondtam.
-Stella gyere ide.-mondta Viki.
Vér nyomokat láttunk. Nagyon megijedtem. Megszagoltam. Szerencsére nem a barátainké volt a vér.
-Ne izgulj. Nem a barátainké. De valakivel tuti, hogy szembe kellet szálniuk valakivel, vagy valamivel.-mondtam.
Barny szagát követtem. Hosszú gyaloglás után megláttunk egy hatalmas kék épüleletet.
-Stella ugye nem itt vannak?-kérdezte Viki.
-Valamiért van egy olyan érzésem, hogy itt vannak.-válaszoltam.
Viki és én beosontunk nagyon óvatosan. Amikor beértünk fel akartuk venni Dodóval a kapcsolatot de nem tudtuk. Az épületbe nem volt szupererőnk.
-Stella.-szólalt meg Viki nagyon halkan.-Nem tudom a vasat irányítani. Sőt semmit nem tudok.
-Viki nem tudok átváltozni. Nincs itt erőnk?-kérdeztem meglepetten.-Akkor ezért nem tudok Dodóval beszélni.
Léptekett hallottunk. Gyorsan elbújtunk, egy ajtó mögé.
-Köszönöm a jelentést. De találják meg még a két lányt. Nélkülük nem lehet teljes a tervünk. Azokat a lényeket küldjétek vissza a pokolba. Nem lesz már rájuk szükség.-mondta egy vékony hang.
E mondatok hallatán majd nem elájultunk. Véletlenül meglöktem az ajtót és elkezdett nyikorogni.
-Valaki van ott.-szólalt meg egy másik mélyebb hang.
-Őrök. Nézzétek meg az ajtónál.-szólt a vékonyabb hang.
Vikivel nagyon megijedtünk. Én ösztönösen cselekedtem és eltoltam az ajtót. Megfogta Viki a kezem és elkezdünk futni. De az őrök gyorsabbak voltak. Beértek minket. Megfogtak. Hiába akartam szabadulni nem tudtam.
-Engedj el te behemót állat.-morogtam.
Erre az őr elkezdett nevetni.
-Sok sikert.-szólalt meg nagyon durva és mély hangon.
-Szép munka uraim. Vigyék őket a cellájukba.-mondta a vékony hang.
Az arcát nem lehetett látni, mert a sötétbe állt. Minkent az őrök elvittek a cellába. Ott voltak a többiek is. Bedobott az őr a cellámba.
-Úgy is kijutunk. Innen. De legalább csak anyitt mondjon meg, hogy ki maga.-mondtam.
-Az nem fontos számotokra.-mondta és előlépett a sötétből.
Amikor megláttuk mindenki nagyon meglepődött. Nem hittem a szememnek.