Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

4.

Csak ültem és folytak a könnyeim. Nem sírtam, nem szipogtam, de annyira fáradt voltam már, hogy egyszerűen kibuggyantak a könnyeim és megállíthatatlanul folytak lefelé az arcomon. Igyekeztem törölgetni őket, de amint egy cseppet eltávolítottam az arcom aljáról, máris négy másik gördült a helyébe. Kimerültem, hihetetlenül kimerültem. Napok óta érzem, hogy valami nincs rendben, mégis folytattam a próbákat, lelkiismeretesen bejártam edzeni és dolgozni, ugyanúgy megcsináltam mindent itthon is töretlenül reménykedtem egyetlen szóban a barátomtól, legyen az egy szia vagy akármi más. De nem akartam ennyit sem, csak látni őt, mielőtt lefekszem aludni. Hihetetlenül kétségbe voltam már esve, ötletem sem maradt, hogy mi a jó fenét csinálhatnék. Próbáltam éjszakánként addig fent maradni, ameddig csak tudtam, hogy legalább egy csókot adhassak neki, de végül éjfél körül mindig bealudtam. Rájöttem, hogy nem éri meg várni rá, csak az én alvásidőmet veszi el és a másnapi teljesítményemet rontja le. De még így, hogy ezzel tisztában voltam, még így is képes voltam késő estig az ágyban fetrengeni és nyitva tartani a szemeimet, hogy addig maradjak ébren, ameddig csak tudtam, de hasztalan volt. JinYoung szakadatlanul csak hajnalban mutatkozott és csak az ébredésnél láttam őt. Akkor ha meg akartam simogatni, csókot akartam neki adni vagy hozzábújni, csak morgott és a fáradtságra hivatkozva kibújt mindenféle érintkezés alól. Próbáltam írni neki aranyos kis szerelmes üzeneteket, amiket a hűtőajtón vagy az ételek mellett hagytam, de vagy meg sem látta, vagy magasról tett rájuk, mivel semmilyen visszajelzést nem kaptam rájuk, de még a cetliket sem szedte le, vagy legalább dobta volna ki a kukába, hogy tudjam, ne folytassam a próbálkozást. Próbáltam hozzáérni és megsimogatni őt, de csak veszekedés lett a vége és sosem kaptam semmilyen érintést a végén. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Pár nap múlva véget érnek a próbák, kapunk pár nap szünetet, akkor mind a ketten itthon leszünk. Bár nem reménykedek sok mindenben, valószínűleg ugyanúgy elutasít majd, az ágyban fetreng egész nap a tévé előtt hempereg. Ha majd megpróbálok hozzáérni vagy beszélgetni vele, akkor arra fog hivatkozni, hogy pihennie kell a nagy koncertek előtt, ezért nem akar velem semmit sem csinálni. 

Ezért is aggódtam. Nemsokára megkezdődik egy kisebb koncertsorozat, ahová természetesen mi, táncosok is megyünk a bandával. Valószínűleg egy szobát fogok kapni JinYoung-gal, mivel ők is páratlanul vannak és a háttértáncosok is, ráadásul mivel három éve hivatalosa is együtt vagyunk és együtt is lakunk, az utolsó néhány ilyen alkalommal, amikor utazni kellett és szállodában lakni, mindig így helyeztek el minket. Nem is volt ez probléma, hiszen akkor még semmi sem volt köztünk, ami így elharapódzott volna. Amióta ilyen távolságtartó és hideg, ez lesz az első ilyen alkalom, hogy mindenki tudatlanul elhiszi majd a gyönyörű pár mesét, amit meg kell mutatnunk mindenkinek, ha össze leszünk zárva. De legalább ott beszélgetni fog velem és rám mosolyog, még ha nem a saját akaratából, akkor is. Vagyis remélem.

*JinYoung POV*

Beestem a lakásba és semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak a zuhanyzó és az ágy. Már tizenegy körül járt az idő és most végeztem a táncpróbákkal Yugyeom társaságában. Mint két fő táncosnak, nekünk kell a legjobbat nyújtanunk és a legjobb kondiban lennünk, ezért próbálkozom ilyen nagyon, hogy a rajongóinknak ne okozzak csalódást. Yugyeom fiatal és energikus, neki valahogy úgy jön a tánc, mint másnak a séta. Én viszont tanultam, nem pedig ilyen mozgással születtem, ezért én kétszer többet próbálok, hogy minél jobb legyek.

Sietve lezuhanyoztam és már ott is küszködtem, hogy ne csukódjanak le a szemeim, mert akkor csúnya halálom lett volna, nem akartam vízbe fulladni alvás közben. Gyorsan megtörölköztem és magamra kapkodtam az alsónadrágomat, amiben aludni szoktam és a hálószobába sétáltam. Sötét volt és csak csoszogni tudtam, egyrészt mert már annyi energiám nem volt, hogy a lábaimat megemeljem, másrészt pedig így kevesebb esélye volt, hogy elessek valamiben. Az ágy megfelelő felére battyogtam és szabályosan beestem a párnák közé. Magamra rántottam a takarót és már arra sem emlékszem, hogy vettem volna egy levegőt, máris elaludtam.

*Ro POV*

Megint csak bevetette magát az ágyba és már szuszog is. Vajon azt mikor venné észre, ha most fognám magam és elmennék? Este úgysem látja és hozzám sem ér, nem tudná meg. Maximum a másnap reggel lenne kétséges, de még abban sem vagyok biztos, hogy csak elkönyvelné, hogy elmentem dolgozni, ő is elmenne, aztán éjszaka hazajönne és megint se kép, se hang. Talán kellene neki egy hét, mire valaki megkérdezné, hogy hol vagyok és eljutna a tudatáig. 

Felé fordultam és vettem egy mély levegőt, ahogy az orrom majdnem hozzáért a karjához, ami bekanyarodott a feje alá, hogy tartsa magát kényelmesen. Szerettem az illatát. Könnyek gyűltek a szemembe és mélyet sóhajtottam, nehogy hangos legyek és felkeltsem őt. Bár akkor sem kérdezné meg, mi a baj, csak lehordana, amiért felkeltettem őt. Csak tudnám, miért vagyok még mindig vele és miért nem vagyok képes elhagyni őt, ha ennyire hideg velem.