Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

15.

Hogy kevés erőm maradt e? Nem, még annyi sem. Konkrétan a koncert után Eun tett be az autóba és a szállodánál ő is szedett ki onnan. A szobánkig is úgy mentünk el, hogy a karjába kapaszkodtam és a maradék erőmmel mind rá támaszkodtam, különben félő volt, hogy a lábaim totális csődöt mondanak és összeesek a hotel kellős közepén vagy a liftben.

- Gyere, vacsorázzunk! - Mosolygott rám Eun.

Meg sem várta a válaszomat, karon ragadott és kihúzott a szobából. Sikerült másfél órát aludnom, így már legalább tudtam a saját lábamon járni, de még mindig semmi erőm nem volt, ráadásul hányingerrel küszködtem. Szinte három napja nem ettem semmit, ami miatt a gyomromban lévő sav hányinger gerjesztően bugyogott bennem, de emiatt enni sem tudtam még inkább, így csak folytatódott tovább a kínzó fájdalom a belsőmben. Ördögi kör volt ez, de amint elém tették a vacsorát, azonnal összefutott a nyál a számban és nem az éhségtől. Eun nagyon aranyos volt és minden áron folyamatosan tartani akarta bennem a lelket, vonszolt mindenhová és sosem hagyott egyedül a fürdőszobán kívül. Nagyon hálás voltam neki, mert úgy éreztem, hogy ha egy percre is egymagam maradok valahol, még mélyebb gondolatokba és gondokba süllyedek, mint amikben már most vagyok.

Ami még rosszabbá tette ezt az amúgy sem túl jó dolgot, az az volt, hogy JinYoung láthatólag kicsit sem szenvedett a történtektől. Tudtam, hogy színészkedett és nagyon jó sorozatokat csinált a képességeit felhasználva, de ez már túlzás lett volna, hogy ennyire jól csinálja. Jó kondiban volt, boldogan nevetett a got7 srácokkal és látszólag hiba és bármiféle gond nélkül teljesítette a koncerten elvárható dolgokat. Ha ennyi nem lett volna elég, velem ellentétben ő nem a csendben haldokló szenvedést választotta a szakításunk után, hanem ott szólt be és kötött belém, ahol csak tudott. Nem értettem a viselkedését és még jobban fájtak a szavai, amiket felém intézett. Már meg sem kell említenem, hogy sírni támadt kedvem minden alkalommal, hiszen már a puszta hangja sírógörcsöt adott nekem, de megfűszerezve mindenféle cifra beszólással, már csak pont volt az i-re.

Reggel, amikor felkeltem, azonnal a WC-re kellett rohannom, mert rosszullét fogott el. A gyomrom tartalmát, ami nem igazán volt sok, mind kiadtam magamból és fáradtan leültem a lehajtott ülőke fedélre, miután megmostam a fogamat. Mély levegőket vettem és éreztem, hogy elfog a szédülés, közben egyszerre izzadok és ráz a hideg. Nem szabadott betegnek lennem, annyi koncert volt még előttünk. Ha kimaradtam volna, annak sem én nem örültem volna, sem pedig JYP, de a menedzser sem, aki folyamatosan ott volt velünk a koncerteken. Volt lány, aki beugrott volna helyettem a JinYoung-gal való táncomnál, de nem igazán szerettem volna kavarodást okozni senkinek.

- Ro, jól vagy? - Kopogtatott halkan az ajtón Eun.

Nyeltem egy hatalmasat és mély levegőt vettem, mielőtt megszólalhattam volna.

- Igen - Feleltem, viszont a hangom rögtön elárult.

Reszketeg, erőtlen és fáradt volt, szinte nem lehetett hallani, ahogy beszéltem. Ahogy a szavak kicsúsztak a számon, mindig éreztem, hogy újból hányni fogok, nagyon rosszul voltam. 

- Talán mégsem - Sóhajtottam.

Az ajtóhoz léptem és kinyitottam azt. Rögtön egy aggódó tekintetű Eun fogadott, aki a tenyereit azonnal a vállamra tette és anyáskodva mérte fel minden egyes porcikámat. 

- Nagyon sápadt vagy - Közölte velem.

Leültem az ágyra és a térdemre támaszkodtam, így hajtottam a tenyerembe a fejemet, mert nem volt erőm tartani. Eun elém guggolt és a kezem takarásából éppen, hogy kilátszódó homlokomra tette a kézfejét.

- Nincs lázad - Mondta, miután ellenőrizte a hőfokomat.

- Minden rendben van - Nyögtem erőtlenül.

- Fenéket van minden rendben! - Csapott egyet a térdemre. - Napok óta alig eszel, folyamatosan sírsz, leamortizálod magad és egy percet nem hagysz magadnak a pihenésre.

- Dolgoznom kell - Feleltem és újból megkörnyékezett a rosszullét.

Hátradobtam magam az ágyon és kiterültem. Máris jobb volt, ahogy a szédülésem kissé alább hagyott, amint vízszintesbe tettem magam. Mély levegőket vettem és a számon át fújtam ki, miközben a plafont bámultam. Egyszer csak a plafon elé egy Eun fej érkezett, a figyelmemet kérve.

- Maradj itt és pihenj! - Mondta szigorú szemekkel.

Megingattam a fejem és halványan elmosolyodtam.

- Jól vagyok, tényleg, csak egy kis rosszullét volt - Bizonygattam. - Semmi bajom már.

Eun elgondolkodott és komoly szemekkel nézett rám. Anyám helyett anyám volt mindig, bár alig volt idősebb négy évvel. Mindig is csodálkoztam, mennyire megértjük egymást a korkülönbség ellenére is, ami nem szokványos errefelé. Általában az ugyanabban az évben születettek állnak a legközelebb  egymáshoz, velük tudják minden problémájukat megbeszélni. Én mégis olyan lelki társra leltem Eun-ban, hogy jobban nem is kívánhatnék.

- Egy feltétellel - Mutatta fel az ujját előttem, de még mindig felettem lebegett az arca. - Eljössz velem reggelizni és eszel is rendesen.

Halkan felnevettem és megdörzsöltem az arcomat. Lehet, hogy nem ártana ennem valamit most már, akárhogy a gyomrom jóllakik az idegességgel, a szomorúsággal és a könnyeimmel, attól nekem még nem lesz elég energiám, hogy tökéletesen teljesítsek a koncerteken, de még a próbákon sem. Bólintottam, hogy beleegyezem, hiszen nem akartam kihagyni egyetlen koncertet sem.