Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

21.

Nem terveztem túl hosszúra ezt a sztorit és úgy érzem, hogy a napi tíz rész feltétele elég jól sikerült. :D Ha ilyen ütemben sikerül megírnom őket, talán már ma vagy holnap vége lesz a történetnek, de azért remélem élvezitek <3

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eun aggódó tekintettel ült le mellém a földre. Percek óta csak magam elé bambultam és a kezemben szorongattam a vizemet, amiből talán csak egy kortyot ittam.

- Hé, minden oké? - Lökött meg kicsit, ahogy elhelyezkedett mellettem.

Megráztam a fejem és felvont szemöldökkel néztem rá, ahogy azt sem tudtam, mikor érkezett meg mellém, annyira elvesztem a gondolataimban.

- Minden rendben? - Kérdezte meg újra, felvont szemöldökkel.

Mosolyogva bólintottam egyet.

- Min gondolkoztál ennyire? - Kérdezte sóhajtva és kortyolt egyet a vizéből.

Csücsörítettem és kissé elhúztam a számat, ahogy a korábbi gondolataimat visszahívtam. Vettem egy mély levegőt és a barátnőm felé fordultam.

- Éhes vagyok - Közöltem vele.

Eun egy másodpercig csak hitetlenül nézett rám, majd elnevette magát, mire én is felnevettem. Nem tudtam, hogy ez az aprócska lény mit csinál bennem, de úgy szórakozott a hormonjaimmal, hogy azt hittem, elszédülök. Az egyik pillanatban sírni tudtam volna, aztán már ok nélkül röhögtem Eun vagy bármelyik másik táncos társaságában, ami nagyon jól esett a hetek óta tartó mosolyszünetem után. Megkívántam a savanyúságot, de ez nem lett volna probléma, ha éppen nem egy pohár joghurt társaságában tettem volna ezt, majd saját magammal veszekedtem, ahogy megpróbáltam nem egyben enni őket, de nem volt mit tenni, nyertem a másik felem ellen. Mindenre csak sóhajtottam, fura ez az egész. Közben egy percre sem álltak le az agykerekeim, hogy mit is csináljak a babával. Tartsam meg vagy vetessem el? Nem tehet szegény semmiről, megérdemli az életet, de mégsem szerettem volna neki olyan életet, ahol nem kaphat meg mindent, legyen az akár pénzen megvehető dolog vagy éppen egy apa. 

- Mit ennél? - Ébresztett fel a gondolataimból Eun hangja.

A háta mögé támaszkodva tartotta magát és a plafont bámulta, ahogy gondolkozott.

- Én most ennék valami fűszeres, párolt zöldséget - Mondta ki hangosan a gondolatait. 

Elhúztam a számat, ahogy elgondolkodtam. Nem hangzik rosszul, de akarok én olyan enni.

- Hm - Hümmögtem, ahogy átgondoltam a gyomrom kívánságait és azonnal összefutott a nyál a számban, ezúttal az éhségtől. - Málnás fagyi palacsintával.

Eun felnevetett és kikerekedett szemekkel dőlt előre.

- Az aztán a diéta - Közölte egy elismerő grimasszal.

Megvontam a vállam, hiszen nem én tehettem róla, hogy egyre nehezebben bírtam elviselni a kiszabott étrendünket. Az a kis valami tehet róla bennem, aki folyamatosan olyan dolgokat akar enni, amitől legszívesebben a falra másznék.

*JinYoung POV*

Egyre jobban fájt beismerni magamnak, hogy elrontottam, de nagyon. Ahogy néztem Rosalie hangulatát az elmúlt napokban, ahogy egyre többet nevetett és egyre jobban úgy tűnt, hogy a visszaszólásaival és a stílusával is alkalmazkodik az én beszólásaimhoz, egyre nehezebben tudtam elhinni, hogy mit tettem. Azt akartam, hogy boldog legyen, de mégis azt kívántam, hogy bárcsak sose felejtene el és ne lépne túl rajtam. Nem tudtam magamnak megtartani, de másnak sem akartam átengedni, mert ő még mindig az enyém volt. Túl sok időt töltöttünk együtt, túl jól ismerem már és túlságosan szeretem ahhoz, hogy úgy tudjak létezni, hogy tudom, hogy nélkülem boldog és talán mással van. Mert igen, rohadtul szerettem még mindig, de nem akartam, hogy visszacsöppenjünk ugyanoda, ahonnan ezt elkezdtük. Azért próbáltam meg minél távolságtartóbb lenni, minél hidegebben viselkedni vele és minél bunkóbbnak lenni, hogy Ro ne merengjen sokáig a történteken és minél hamarabb kiszeressen belőlem. Tudtam, hogy én nem tudom megadni neki mindazt, amire vágyik és nagyon reméltem, hogy valaki megadja neki mindazt, amit tényleg érdemel. A legjobbat akartam neki, hiszen azt érdemelte volna, és ha velem marad, akkor nem tudtam volna a saját szemembe nézni, hogy tudom, valamiben hiányt szenved. Vissza akartam kapni, mérhetetlen vágyat éreztem iránta, de mégis tartanom kellett ezt a nehézkesen alakítható, paraszt figurámat, hogy nehogy kísértésbe essek és visszavonszoljam őt abba a rossz kapcsolatba, ahol volt, amikor ő neki nem ez járna. 

- Nem akarsz esetleg beszélni vele? - Szólt hozzám JB.

Leült mellém az egyik üres székre és aprókat dobolt a lábával, ahogy előre hajolt és a térdeire támaszkodott, ahogy én is.

- Minek kellene? - Vettem vissza a jeges stílusomat, de nem bírtam levenni a szemem Rosalie mosolygó arcáról a színpad másik végében.

- Mert talán szereted és vissza akarod kapni? - Kérdezte JB.

Gőzöm sem volt, hogyan tudja mindig kitalálni a gondolataimat, de elég ijesztő volt. Folyamatosan tudta, hogy miről van szó és mi jár éppen a fejemben. A legjobb barátom volt és tényleg ismert, előtte nem tudtam eltitkolni semmit.

- Miért akarnám? - Lehajtottam a fejem és a cipőmet kezdtem el fixírozni.

- Ugyan már, legalább nekem ne hazudj, ha már magadnak igen - Szisszent fel egy kicsit több éllel a hangjában, mint ahogy szokott.

Megingattam a fejem, de nem szóltam semmit. Igaza volt, mint az esetek nagy részében. Nem tudtam tagadni, főleg az elmúlt pár napban, mennyire bánt a tudat, hogy ennyire elcsesztem és még tovább rontottam a helyzeten a faszkalap alakításommal, ha még nem lett volna nekünk elég a szakítás és a koncertek adta teher.