Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

26.

Egyre kevésbé éreztem úgy, hogy ugyanolyan önfeledten és gond nélkül tudom venni ugyanazokat az edzéseket, mint eddig. Pedig nem változott semmi, ugyanúgy ugyanazok a dalok voltak a repertoárban, ugyanazokkal a koreográfiákkal és ugyanolyan hosszú időtartammal. Mégis fáradtabbnak és erőtlenebbnek éreztem magam, ahogy bár nem nagyon, de mégis apránként növekedni kezdett a baba a pocakomban. Szerencsére még láthatatlan volt, a hasam ugyanolyan formában díszelgett, esetleg egy vagy két centire növekedhetett meg, de az nem volt észrevehető. Még így szerencsére el tudtunk kerülni minden nem kívánatos pletykát és címlapsztorit az esettel kapcsolatban. Úgyis úgy terveztem, hogy miután elmondom JinYoung-nak, a reakciójától függően fogok dönteni, hogy azonnal kilépek e az ügynökségtől és egyedül folytatom valahogy tovább vagy maradok, ameddig tudok és majd csak akkor leszek kénytelen szünetet tartani, amikor már tényleg nem bírom ezt a sok mozgást, de aztán majd vissza is térhetek, ha a gyerek kicsit megnőtt. És kilukadtunk ugyanott, hogy ismételten ultimátumot adtam magamnak és ismételten JinYoung-hoz igazítottam a válaszlehetőségeimet.

Leültem a számunkra kikészített székek egyikére, hogy kicsit pihegni tudjak a fárasztó próbák után. Szerencsére és sajnos ez az utolsó napja a koncertnek. Szerencsére, mert végre pihenhetünk és egy újabb, sikeres sorozatot tudhatunk magunk mögött. Viszont ugyanakkor sajnos is, mert mindig is szerettük, ha a rajongóknak örömet szerezhettünk a srácokkal és az a hangos taps és kiabálás mindig megérte nekik, hogy tudják, ismételten egy fantasztikus show-t tudhatnak maguk mögött. És sajnos még azért is, mert ha ma hazamegyünk, kénytelen leszek beszélni JinYoung-gal a fejleményekkel kapcsolatban, ugyanis elköltözöm tőle. Megmondtam neki, hogy nem kell sokáig elviselnie maga mellett, az utolsó napon már be is cuccolok és egy éjszaka után már költözöm is el, hogy kipihenten tudjak nekiindulni az utamnak. El is akartam menni meg nem is. El akartam menni, mert tudtam, hogy ez nagyon nem lenne egészséges egyikőnk számára sem, ha továbbra is egy lakásban laknánk, de maradni akartam, hiszen nagyon ragaszkodtam hozzá és az utolsó körmöm végével is csimpaszkodnék a férfiba, csak ne kelljen elhagynom. Szomorú ez a történet, de talán így kellett lennie, talán nem egymásnak voltunk teremtve. Talán mind a kettőnkre vár valahol valaki, akivel majd leéljük a hátralévő életünket. Valaki, aki JinYoung-ot elfogadja úgy, ahogy én is tettem, de nem vágyik figyelemre, és valaki, aki engem majd esetleg áldott állapotban vagy majd egy gyerekkel az oldalamon is elfogad.

*JinYoung POV*

Ültem a székek egyikén és lassan kortyolgattam a vizemet, miközben nem egyenesen Rosalie-t néztem, hanem az előttem elterülő, falnyi tükörben néztem vissza rá. A táncosokkal beszélgetett és halkan nevetgélt mellettünk és ez bosszantott. Dühített, hogy nem velem van, hogy ennyire jól megvan nélkülem is. 

- Na? - Kérdezte JB, amint lehuppant a mellettem lévő egyik üres székre. 

Oldalra néztem rá és felvontam a szemöldökömet, hogy mondja, mit is szeretne.

- Hogy telt az éjszaka? - Kérdezte, mert vele is megosztottam az aggodalmamat, hogy közös lakásba térünk vissza erre a két napra.

Sóhajtottam egyet és rosszallóan megingattam a fejemet.

- Kirongyolt a nappaliba aludni - Feleltem és az ujjaim között forgattam a vizes palack kupakját, hogy játsszak vele egy kicsit.

- De találkoztatok tegnap vagy csak aludni ért haza? - Faggatott tovább.

Halványan elmosolyodtam és továbbra is a forgó kupakot néztem a kezemben, ahogy eszembe jutott, hogy tegnap csak simán elment mellettem, tudomást sem véve rólam.

- Mondjuk, hogy észrevettük egymást - Közöltem rekedtes hangon, ahogy nem túl jó érzéssel beszélgettem továbbra sem erről a témáról.

JB sóhajtott egyet és megcsóválta a fejét. Tudtam, hogy nem igazán tetszett neki ez az egész, nekem sem, az az igazság, de mit tehettem volna? Akárhogy próbálom, ugyanolyan baromságok jönnek ki a számon és ugyanolyan hülye megmozdulásaim vannak felé.

- És kettesben voltatok? - Kérdezett egyet újból.

- Hm - Bólintottam hümmögve és belekortyoltam a vizembe.

- Akkor tudtatok beszélni?

Lehajtottam a fejem és nem válaszoltam neki. JB nagyon akarta, hogy végre beszéljek vele, de egyszerűen nem tudtam. Jót akart nekünk, de ahogy noszogatott, hogy végre beszéljünk, annál jobban ijedtem meg saját magamtól és a szavaimtól, amik esetleg elhagyják a számat Ro irányába és tartottam a lánytól is, hogy túl sokáig húztam ezt és már véglegesen elszalasztottam a lehetőségeimet.

- JinYoung, ez így nem tartható állapot - Szidott meg halkan, hogy csak én halljam.

- Tudom, de - Vettem egy mély levegőt és hátradőltem a székben. 

- De? - Kérdezett vissza a barátom, hogy fojtassam, akármilyen kifogást találtam is ki.

Beletúrtam a hajamba és kifújtam a levegőmet.

- Láthatóan elég jól megvan nélkülem is - Böktem a fejemmel a nevetgélő tánccsapat felé, ahol Ro is elég rendesen részt vett és a barátaival viccelődött.

JB halkan felnevetett és megingatta a fejét. Ránéztem és felvontam a szemöldököm, mert nem értettem, hogy ebben ugyan mi a vicces.

- Baszki, JinYoung - Megdörzsölte az orrnyergét, mielőtt visszanézett volna rám. - Te éltél vele együtt három évig és csak te vagy az egyetlen, aki nem ismeri fel ezt a színészkedést rajta?

Zavartan lesütöttem a szemem, majd visszavezettem a tükörre, hogy abban nézzek rá a lányra. Tényleg ennyire egyértelmű lenne, hogy mindenki látja, csak én nem? Tényleg ennyire nem figyeltem volna rá, hogy egy ilyen egyszerű és egyértelmű dolgot nem vennék észre? Egyre nyilvánvalóbb már saját magam előtt is, mennyire is voltam értékelhetetlen a kapcsolatunkban.