Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

17.

- Biztos, hogy nem akarsz pihenni? - Kérdezte Eun.

A színpad szélén ültem törökülésben és megint csak hányingerrel küszködtem. Beletúrtam a hajamba, hogy megemelgessem és egy kis levegőt adjak magamnak, mert úgy éreztem, hogy a próbák ellenére még jobban ellepett a hideg veríték. 

- Nem - Ingattam a fejem erőtlenül.

Pedig lehet, hogy kellett volna, hiszen akárhogy ettem normálisan Eun unszolására, akárhogy alább hagytak a síró rohamaim és tudtam aludni rendesen, akárhogy egyre jobban sikerült elfogadtatnom magammal a tényt, hogy szingli vagyok, ugyanolyan fáradt voltam. És nem a koncertek miatti fizikai fáradtság lett úrrá rajtam, hanem szellemileg leépültem teljesen és már fejben is alig bírtam rendesen mozogni. Ez lehetett az oka, hogy folyamatosan hibáztam ezen a próbán is, amiért már a végén ki is álltam és beállt helyettem egy másik lány.

- Rosalie - Hallottam meg a nevemet a fejem fölül. 

Felnéztem és megláttam a menedzsert, aki előttem állt és nem volt túl boldog az arckifejezése. A kezével intett, hogy kövessem, ami már eleve nem volt túl jó jel. Nehézkesen feltápászkodtam a földről és ingatag, gyenge lépésekkel követtem őt pár méterrel arrébb. Felém fordult és zsebre dugta a kezeit, miközben keményen nézett rám.

- Mi van veled? - Kérdezte egyszerűen.

Lesütöttem a szemem és vettem egy mély levegőt.

- Bocsánat a hibákért! - Hajtottam meg a fejem tisztelettudóan, ahogy elnézést kértem.

- Tudom, hogy mi történt veletek - Közölte egyszerűen, mire nekem újabbat kellett nyelnem. - De a magánéleted nem tartozik ide. Ha rosszul vagy, állj ki és hagyd, hogy rendesen próbáljanak a többiek. Ha nem tudsz JinYoung-gal együtt dolgozni tovább, akkor lépj ki! Itt nincs helye sajnálkozásnak és szerelmi bánatoknak, ez a munkahelyed és nem akármilyen feladatod van.

- Értem és sajnálom - Hajoltam meg mélyebben, hogy kifejezzem az őszinte sajnálatomat felé. - Nem fog többet előfordulni.

- Remélem is - Sóhajtott, aztán ott hagyott.

Vettem egy mély levegőt és hátat fordítottam a színpadnak, hogy senki ne láthassa az arcomat. Lehunytam a szemeimet és összeszorítottam a számat, majd cifra szavakkal illettem magamat. Tényleg nincs itt helye ilyesminek, de mit tudok tenni, hiszen nem viccből rontom el a táncokat.

*JinYoung POV*

Meg kellett erőltetnem az izmaimat, hogy egy helyben maradjak. Automatikusan indultam volna a menedzser és Ro felé, aki valószínűleg elég rendes letolást kapott a hibáiért. Nem tudom miért akartam odamenni, valószínűleg azért, hogy megvédjem a lányt, de gőzöm sincs, hogy miért tettem volna ilyet. Ő hibázott, az ő baja, viselje a következményeket. Igen, szakítottunk és megértem, hogy szétszórt, de én is tudok teljesíteni teljesen normálisan, pedig azt hiszem, hogy rajtam több a nyomás. Azt sem tudom, hogy hogy a francba tud még rontani, amikor majdnem egy hónapja ugyanazokat a táncokat nyomja minden este és már csukott szemmel, zene nélkül, lekötözve is tökéletesen kellene, hogy táncolja. Az első pár napban még oké, hogy ront, mert friss a koreográfia vagy izgul, de amikor már a negyedik hetet töltöttük színpadon, ugyanazokkal a mozdulatokkal, már nem igazán volt kifogása, amit használhatott volna maga mellett.

*Ro POV*

Egy kezet éreztem a vállamon, mire megfordultam a tengelyem körül, hogy hátraarcot csinálhassak és megleshessem, ki az. Egy mosolygós Mark-kal találtam szemben magam. Mark volt az első, akihez a legközelebb kerültem a Got7-ből, mivel ő is amerikai volt, vele nagyon jókat tudtam beszélgetni, mielőtt teljesen erre a nyelvre váltottam volna. Magasabb volt nálam és vékony, de izmos is és nagyon szerettem a stílusát. JinYoung sokszor féltékeny is volt rá az első hetekben, amiért olyan közel álltam hozzá, de nem adtam fel miatta a barátságomat Mark-kal. 

- Hogy vagy? - Kérdezte aranyosan.

- Hát - Nevettem fel zavartan. - Nem túl jól.

Vele mindig tudtam őszintén beszélgetni, mindig meghallgatott és nagyon jókat tudtunk együtt nevetni. Elég csendes férfi volt, nem beszélt sokat, de ha megszólalt, akkor annak tényleg volt jelentősége. Szerettem csak leülni vele egy székre és csendben bambulni magunk elé, miközben ettünk vagy kávéztunk. Nagyon jó kikapcsolódás volt mind a kettőnk számára, alig váltottunk pár mondatot, mégis annyira elmélyült a kettőnk kapcsolata, mintha  a bátyám lett volna, akit mindig is akartam, de sosem volt. Megvédett és vigyázott rám, amikor JinYoung még nem volt velem.

- Tudom, hogy valószínűleg nem szeretnél erről beszélni - Megnyalta a száját és óvatosan nézett a szemembe, hogy minden apró rezdülésemet láthassa. - De tudod, hogy mindig meghallgatlak, ugye?

Elmosolyodtam és bőszen bólogattam, ahogy bár nem mondta ki kerek perec a témát, tökéletesen tudtam, hogy miről is van szó. Vettem egy mély levegőt és hangosan kifújtam. Lehajtottam a fejem és megingattam, miközben a homlokomat vakargattam, ahogy gondolkoztam, beszéljek e vagy sem.

- Nem hittem, hogy idáig jutunk - Böktem ki végül.

- Gyere! - Fogta meg a csuklómat Mark és a színpad szélére vezetett.

Leült és lelógatta a lábait a széléről. Én is követtem a példáját és mellé telepedtem, hogy ugyanúgy a mélybe eresszem a lábaimat és kicsit meglóbáljam azokat. Mark nem szólt egy szót sem, csak figyelt, ahogy mindig is tette, amikor valamit elmondtam neki. Nem szólt közbe, nem szakított félbe, csak türelmesen várt, legyen az akár egy fél perces beszélgetés vagy járassam a számat órákig.

- Elegem van belőle - Közöltem halk és megtört hangon, miközben az előre-hátra himbálódzó lábaimat figyeltem. - Miért kell folyamatosan bántania?

Ránéztem, hogy most választ várok a kérdésemre, mire Mark csak összeszorította a száját és sóhajtott egyet.

- Lehet, hogy neki így könnyebb - Vont vállat. 

- Hogy folyamatosan beszól, ott döfi belém a kést, ahol tudja és még forgatja is - Vontam fel a szemöldököm.

- JinYoung mindig is büszke és makacs volt - Mosolyodott el halványan. - Lehet, hogy így próbálja meg távol tartani magát tőled.

- De miért? - Suttogtam a mondatot.

- Azt nem tudom - Sóhajtott ismét.

Pár percig még csendben ültünk egymás mellett és csak néztük a lóbált lábainkat egymás mellett. Én gondolkoztam, Mark pedig a szokásához híven nem akart megzavarni benne, ezért csak ott maradt mellettem és nem hagyott egyedül. Lehet, hogy igaza van és csak azért csinálja JinYoung, hogy távol tudjon maradni tőlem? De miért akarja eltolni magát mellőlem, ha már így is egy hatalmas szakadék volt közöttünk, még akkor is, amikor hivatalosan még együtt voltunk? Miért nem tudja követni az én példámat és nem szólni hozzám és csak lógva hagyni, hogy csendben emészthessem magam?