Ne játssz velem! /Got7-JinYoung/

12.

*JinYoung POV*

- Megint elúszol a munkával - Figyelmeztetett JB.

- Hm? - Néztem rá kérdőn.

A barátom csípőre tette a kezét és felvont szemöldökkel nézett rám. A próbateremben voltam, hogy tökéletesítsem azokat a mozdulatokat, amikkel nem voltam megelégedve, ahogy a koncertfelvételeket visszanéztem. Beleittam a vizembe és vártam, hogy mondjon valamit.

- Mikor voltál megint Ro-val? - Kérdezte sóhajtva.

- Este, miért? - Kérdeztem vissza.

JB megingatta a fejét és a kezével jelzett, hogy nem arra gondol.

- Persze, hogy este, mert egy szobába vagytok zárva, te idióta! - Közölte velem a tényeket. - Amióta elkezdődött a koncertsorozat, alváson kívül voltál e vele - Pontosította a gondolatait.

Megingattam a fejem. 

- Nincs rá időm - Feleltem.

JaeBum ismételten csak sóhajtott egyet és rosszallóan nézett rám. Már három hete ment a koncertezés és minden nap vagy egész napos próbáink voltak esti koncertekkel, vagy utaztunk a következő helyszín felé vagy egyszerűen mindenki kidöglött, hogy alvással kihasználja a pár szabad órát, amink volt a következő program előtt. Úgy láttam, hogy a barátnőm is eléggé kimerült és ő sem próbálkozott mostanában nagyon, ahogy szokott. Kifáradt, ahogy én is és mind a ketten tudtuk, hogy ez így van jól.

- Megint tönkre fogod tenni - Figyelmeztetett.

- Rosalie is fáradt, ő sem tett lépést felém az elmúlt időben - Mondtam ki hangosan az előbbi gondolataimat. 

- Azért mert fáradt vagy azért, mert te vagy fáradt? - Kérdezett rá a barátnőm tartózkodására.

- Mind a ketten - Feleltem.

- Biztos? - Kérdezett tovább.

Szigorú szemekkel ránéztem és ittam még egy kortyot a vizemből. JB értette a célzást és csak legyintette egyet, mielőtt kivonult volna a táncteremből, amit arra a napra béreltem magamnak. Csak tudom, hogy fáradtak vagyunk, ez az én magánéletem. Aranyos, hogy segíteni akar, de megoldom.

*Ro POV*

Sóhajtva elterültem a franciaágyon az újabb szállodában. Három hete ment a fellépés sorozat és azóta talán már a tizedik szállodát faltuk. A tizedik szálloda, ahol ismételten nem történt semmi. Beigazolódott a félelmem és amint JinYoung újból a munkának szentelte magát, én ismételten a háttérbe szorultam. Ezt sosem bántam, hiszen tudtam jól, hogy gyerekkori vágya volt idollá válni, aztán évekig gyakorolt és küzdött, hogy végre debütálhasson és ilyen magasra törjön. Sosem kívántam, hogy a munkája elé helyezzen, sőt támogattam abban, hogy inkább azzal foglalkozzon, a rajongókkal és a zenével, nehogy meggátoljam valamiben. De ez már túl sok volt. Túlságosan a háta mögé tolt, rám sem nézett és ismételten csak annyit kaptam, hogy befeküdt mellém minden este és elaludt. Már azt hittem, hogy sikerül tisztázni a helyzetet, de nem, visszatértünk a múlthoz és nem a jobbik részéhez, hanem a pár hónapig tartó pokolhoz, amikor reménykedtem az újrakezdésben, egy érintésben, egy csókban és a beszélgetésben. Most újra itt tartunk és gőzöm sincs, mit tegyek már megint. Próbáltam ismételten az együtt zuhanyzást, elalvás előtt megérinteni és megcsókolni, beszélgetni vele, de csak fáradt hümmögéséket kaptam és alig kellett neki öt perc, hogy bealudjon. Most is, amikor lehetne pár óra szabad időnk együtt a délután, mielőtt holnap reggel ebben a városban is megkezdődne a koncertre való felkészülés, nincs itt, hanem táncol. Én megértem, hogy tökéleteset akar nyújtani, de kezdek besokallni megint.

Az ajtó kinyílt és felfedte a barátomat, aki meglepő módon fáradtan esett be a szobába. Ledobta a kis hátizsákot, amiben gondolom a válóruhája volt a tánchoz és egyből a fürdőbe ment. Beharaptam az alsó ajkam és elgondolkodtam. Ha utána mennék, hogy együtt zuhanyozzunk, akkor örülne neki? Soha nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki. Sietve ledobtam magamról a pólót és a bugyimat, mert ennyi volt csak, amit a szobában hordtam, hogy lazábban és levegősebben érezzem magam. Benyitottam a fürdőbe és egy halvány mosollyal néztem a már zuhany alatt álló férfit. Felém nézett, de arca semmit nem mutatott, sem egy halvány mosolyt, sem egy köszönést nem engedtek ki az ajkai. 

- Fürödhetek veled? - Kérdeztem tőle, mielőtt baj lenne belőle.

Ő csak megrántotta a vállát és a tusfürdőjéért nyúlt a zuhanytálca szélén. Vettem egy mély levegőt és beléptem mögé. Azonnal megöleltem hátulról és a nedves hátára hajtottam az arcomat. Semmi reakciót nem kaptam, csak éreztem, ahogy az izmai mozognak, ahogy a karjaival eloszlatta magán a fürdőhabot. Lehunytam a szemem és nyeltem egyet. 

- Engedj el, hadd zuhanyozzak, légyszi! - Szólalt fel a rekedtes, álmos hangján, amit majdnem teljesen elnyomtak a vízcseppek hangos kopogásai a zuhanyzó alján. 

Szétbontottam a karjaimat a hasán és visszavonulót fújtam. Egyre csak azt mantráztam magamban, hogy 'semmi gond', meg azt, hogy 'minden rendben van'. De éreztem a feszítő gombócot a torkomban, amint a sírás fojtogatni kezdett, éreztem, ahogy a gyomrom azonnal összeszűkült és hányinger gerjesztően liftezett bennem. Visszatért ugyanaz a rossz érzés, amit már éreztem azelőtt, hogy elhittem, hogy minden rendben lehetne. És ismételten én voltam az egyetlen, aki próbált tenni valamit ebben a kapcsolatban.